Pesti Srácok

A kormányt szidó levelet mindenki megkapja Botka Lászlótól, a pénzügyi támogatást nem

null

Egy olvasói levél érkezett szerkesztőségünkhöz, amelyben egy felháborodott nyugdíjas írta meg, hogy Szegeden 1500 nyugdíjas nem kap abból az egyszeri támogatásból, amit a város korábban szocialista, ma már függetlenként politizáló polgármesterétől kapnak a szépkorúak. Legalábbis azok, akiknek alacsony a nyugdíjuk, a többiek nem fontosak ezek szerint. Az azonban felvet kérdéseket, hogy a szegedi önkormányzat honnan tudja, hogy kinek alacsony és kinek magas a nyugdíja? A levél továbbá ellentmondásokba is ütközik, hiszen először a kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról írnak, majd a "kivéreztetett önkormányzat" a zsebébe nyúl, mert mégis van pénz lóvéra.

– írta az önkormányzat portálja, a szeged.hu egy korábbi cikkében, de már ez sem igaz, hiszen a 31 460 szegedi nyugdíjasból 1500-an nem kapnak semmit, hiszen a nyugdíjuk eléri a 330 ezer forintot. Ezen háborodott fel olvasónk is, mivel ő is beleesik abba az 1500 főbe, aki nem számít Botkának. A történet azért is érdekes, mert ahogyan arról korábban beszámoltunk, Botka László is a választások előtt pénzzel kecsegtette a választókat és 20 ezer forintot ígért nekik. Ebben a levélben azonban fontosnak tartotta megírni, hogy az "egyre mélyülő gazdasági válság" miatt küldenek 10 helyett 20 ezer forintot és persze azért, mert

PestiSracok facebook image

Az inflációról és a drágulásról azonban nem a kormány, hanem az energiaválság tehet és a háborús helyzet. Ezt a mondatot azonban nyilván bele kell írnia egy balos polgármesternek a kampány során, ha meg akarja tartani a székét. A kivéreztetett önkormányzatok lózungját már nem is említjük, hiszen számos kerületben és városban kiderült, hogy ez csak hiszti.

Honnan tudják Botkáék, hogy kinek mennyi a nyugdíja?

Azt, hogy hány nyugdíjas korú személy él Magyarországon, lehet tudni, hiszen a kormány is ez alapján ad 13. havi nyugdíjat, nyugdíjkorrekciót, emelést stb. Azt azonban, hogy kinek mennyi a nyugdíja, a nyugdíjfolyósító tudja. A szeged.hu cikkében azt írják, hogy a postás viszi ki az érintetteknek a támogatást, a Botka-féle levélben pedig arról írnak, hogy ha még nincs meg az önkormányzatnak a nyugdíjas bankszámlaszáma, akkor adja meg, mert akkor gyorsabban elküldik neki.

Forrás: olvasói levél

Ha a levélben azt írták volna, hogy jelentkezzenek azok az önkormányzatnál, akiknek 330 ezer forint alatt van a nyugdíjuk és kapnak támogatást, rendben van. De az, hogy az önkormányzat személy szerint tudja, hogy kinek van ez alatt az összeg alatt és kinek felette a nyugdíja, az már felvett kérdéseket. A portálunk által megkérdezett, közigazgatásban jártas szakértő szerint ugyanis az önkormányzat ezt az adatot nem kérheti ki úgy, hogy az illető nevét és címét is tudja. Önkéntes, bevallásos alapon tudhat róla a hivatal, de így nem.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.