Pesti Srácok

Egy nap alatt kétszer hazudott határozatképtelenséget a balmazújvárosi polgármester

null

Nehezen emésztheti meg a választási eredményt a képviselőként és polgármesterjelöltként is megbukott balmazújvárosi polgármester, Hegedűs Péter, aki a választás után napon kétszer hazudott határozatképtelenséget a város hivatalos testületi ülésein – értesült a PestiSrácok.hu.

A terv szerinti június 10-i ülésen a Fidesz képviselőcsoportja és a többi ellenzéki képviselő rendben megjelent a polgármesterrel együtt, így a 12 fős testület határozatképesen kezdhette volna a munkáját. Ám ekkor Hegedüs Péter, aki baloldali képviselőként és polgármesterként sem kapott bizalmat, bejelentette, hogy határozatképtelen az ülés, holott nem volt az. Legközelebb délután négyre hívták össze az ülést, amikor is megállapította, hogy a testületi ülés határozatképes. Akkor megint csak az ellenzékiek jöttek el, a polgármester csoportja akkor sem, de ez délután négykor sem befolyásolta a határozatképességet. Ezután Hegedüs Péter kijelentette, hogy az ő képviselőtársai nélkül nem tud dönteni a fontos kérdésekben, és bezáratlanul hagyva az ülést, elment.

Utána nem sokkal aztán egy törvény adta lehetőséget kihasználva, minden előterjesztést egyedül elfogadott, köztük a nem kis problémákkal küzdő költségvetést is. A törvény amúgy akkor ad erre lehetőséget, ha valóban kétszer határozatképtelen lenne a döntéshozó testület. Ám nem volt az, a bukott polgármester még hazudott párat. Természetesen a kormányhivatalnak is ezt a valótlanságot jelentette, ami vélhetően nem marad válasz nélkül.

A testületi ülés közvetítéséből is egyértelmű, hogy a képviselők többsége ott volt
PestiSracok facebook image

Korábban többször írtunk Hegedűs Péter botrányos ügyeiről, legutóbb Márki-Zay balmazújvárosi klónja gyakorlatilag csődbe vitte a városát és mint aki jól végezte dolgát, a kormányra mutogat címmel. Ez a cikkünk ITT érhető el.

Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.