Pesti Srácok

Gyurcsány hadat üzent a 444-nek: „A lap politikai ellenfelünk"

null

Mint ismert, néhány napja a 444 gúnyos véleménycikket közölt Gyurcsány a napokban megjelent interjújáról, amelyben annak hátterét magyarázza, miért nem mond le a párt vezetéséről a gyenge választási eredmény után. Erre válaszul a DK elnöke hosszú Facebook-posztban fejtette ki szombat reggel, hogy miért tekinti mostantól a 444.hu-t pártja politikai ellenfelének.

A Telex szúrta ki Gyurcsány terjedelmes válasz-posztját, amely szerint nincs vita abban, hogy a szólásszabadság szent és sérthetetlen, az eredeti 444-cikk azonban szerinte inkább „vérhányás”-nak minősül, amely „hazug, emberi becsületet sértő” elemeket tartalmaz. Miközben a véleménynyilvánítás egy újságban „lehetséges és legitim másodlagos célja a befolyásolás”, a 444-nek a sarkos vélemény közlése előtt tárgyilagos, tényszerű beszámolót kellett volna közzétennie az ő érintett szerepléséről – állítja Gyurcsány Ferenc azt indokolva, miért üzen gyakorlatilag hadat a 444-nek.

A DK elnöke a Telex beszámolója szerint arra jut, hogy a lap „nem kívánta azt a lehetőséget megadni az olvasóinak, hogy maguk alkossanak véleményt az interjúban elhangzottakról”, ezzel pedig „harcra lépett” a párt ellen. Gyurcsány szerint ehhez joguk van, és

PestiSracok facebook image

ugyanakkor a pártjának is joga van cserébe ahhoz, hogy „ezt a valamit ne újságnak, hanem a romlottság és a rombolás fertőző gócának” tekintse. A szövegben konkrétan az áll:

Forrás: Telex; Fotó: PS/Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.