Pesti Srácok

Ilaria Salis után Magyar Péter is a mentelmi joga mögé bújhat a részeg balhéja után

Ilaria Salis után Magyar Péter is a mentelmi joga mögé bújhat a részeg balhéja után

Megvan az a kép az amerikai filmekből, amikor a szektavezér őrült tömegeket gyűjt maga köré, megvezetett fiatalokkal szervez vad orgiákat, ahol ömlik az alkohol és ki tudja, még mi, miközben elhiteti híveivel, hogy az isteni igazsághoz az ő testén keresztül vezet az út. Majd amikor a film főszereplője, a fiatal FBI-ügynök végre lebuktatja, akkor mégis felmentik a vallásszabadságra és az egyházak sérthetetlenségére hivatkozva, mert mint kiderül, kapcsolata van a bíróságokkal? Na, most nem erről lesz szó, csak arról, hogy az EP-mandátum felmentést adhat Magyar Péternek a részeg bulin elkövetett garázdaság alól. Nem is tudom, miért írtam a felvezetést...

Portálunk is foglalkozott Magyar Péter éjjeli bulikájával, aminek során meglehetősen kiviselte magát a fiú. A beszámolók szerint többek között megjegyzést tett az egyik táncoló hölgyre, és annak barátjával keveredett összetűzésbe. Az ügyben a rendőrség eljárást indított. Az ATV megkeresésére a BRFK sajtóosztálya közölte:

Magyar a történtekről azt írta a Facebookon, hogy csütörtök este „több tucat fiatal társaságában jó hangulatú buliban táncoltunk a belvárosban, amíg egy fideszes, fizetett provokátor tönkre nem tette az esténket”. Hogy mennyire jó volt a hangulat, azt láthatjuk az alábbi videón:

PestiSracok facebook image

A parkett ördöge posztjában meglehetősen visszafogottan fogalmaz, de azt azért beismerte, hogy „el akarta venni az őt videózó provokátor telefonját”. De az egész csak azért volt, mert sok a stressz. Igen, fáj a lelkecske. Kérdés, hogy hogyan viseli, ha esetleg komoly politikai pozíciót kap és nem egy MLM-szekta reklámarcaként kell funkcionálnia. Ja, hogy ez megtörtént...

Csubakka-védelem

Hogy jön a képbe Ilaria Salis? Nos, a „hölgy”, aki békés magyar emberekre támad többedmagával lesből, hogy félholtra verje őket, éppen most mentesül minden büntetés alól, mert kapott egy EP-képviselői mandátumot (bővebben ITT). Csodás. Nos, erre játszik most Magyar is. Vargáné Magyar Péter ugyanis 2024. június 18-án jelentette be, hogy felveszi az európai parlamenti mandátumát és képviselőként beül az EP-be. Bejelentése előtt döntött úgy az Európai Néppárt képviselőcsoportja, hogy a Tisza párt hét képviselőjét, köztük Magyar Pétert, a párt alelnökét is felveszik soraikba.

A péntek hajnali incidens kapcsán felmerül, hogy egy európai parlamenti képviselő ellen egyáltalán indítható-e eljárás. Amint pedig az Index rávilágít, az uniós jog 1965 óta ismeri a mentelmi jog intézményét, miszerint az Európai Parlament képviselői ellen nem indítható vizsgálat, jogi eljárás, valamint nem vehetők őrizetbe feladataik ellátása során kifejtett véleményük vagy leadott szavazataik miatt.

Az EP-képviselők mentelmi joga elsősorban a parlamentet mint demokratikusan megválasztott intézményt védi. A mentelmi jog teszi lehetővé, hogy a parlament megőrizze kollektív, külső nyomásoktól mentes függetlenségét, biztosítani tudja a szólásszabadság érvényesülését, illetve a képviselői mandátummal járó kötelezettségek teljesítését. Halleluja, Péter mégis megúszhatja!

Forrás: Index; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.