Pesti Srácok

Kidobta az MSZP a szentendrei alpolgármestert

null

Annak azért van némi diszkrét bája mindig, amikor az egykori pártszövetségesek igen határozottan határolódnak el egymástól, persze az még pikánsabb, ha az általuk támogatott polgármestert tartják méltatlannak arra, hogy beálljanak mögé. Az MSZP ebben különösen élen jár: legutóbb éppen Szentendrén közölték, hogy Fülöp Zsolt alkalmatlan arra, hogy városvezető legyen. Pedig úgy nevezte ki az MSZP-s gazdasági alpolgármestert, hogy Magyar Judit cégét korábban adótartozás miatt törölték és gazdasági bűncselekmény miatt indítottak ellene nyomozást.

Helyreigazítás Cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Magyar Judit ellen a cége törlése következtében gazdasági bűncselekmény miatt nyomozást indítottak.

Igazi szocialista tempóban mutatta be az MSZP szentendrei szervezete, mennyire lehet komolyan venni őket. Nemcsak szövetségeseiktől szabadulnak meg villámgyorsan, de saját emberüktől is simán elhatárolódnak, törlik párttagságukat, amint kiderül róluk nyilvánosan is, hogy megkérdőjelezhető tevékenységet folytatnak. Így történt ez Szentendrén is, ahol 2019-ben még lelkesen támogatták a "civil" Fülöp Zsoltot, akit olyan hevesen védtek, hogy kolléganőnket is inzultálta az egyik férfi párttag, aki egy nyilvános fórumon kezdte gyalázni a PestiSrácok újságíróját, akinek telefonját is kicsavarta a kezéből, majd a földhöz vágta.

Az "úr" egyébként azzal került korábban a figyelem fókuszába, hogy rálőtt egy fideszes képviselőre, bár ezt később úgy magyarázta, hogy figyelmeztető lövést adott le. Nos, ilyen MSZP-s bagázs támogatta tehát korábban az ellenzéki összefogás közös jelöltjét, Fülöp Zsoltot, aki egyszemélyes döntést hozott a Covid időszakában arról, hogy Magyar Juditot nevezi ki gazdasági alpolgármesterré, amire nyilván igencsak nagy szükség volt a világjárvány alatt. Úgy tudni, hogy a szentendrei gazdasági alpolgármester saját cégét tüntethette el.

PestiSracok facebook image

– írta a Magyar Hírlap. 2015-ben már volt hasonló nyomozás; Trenka István (volt szentendrei képviselő), az MSZP egykori Pest megyei elnöke számolt be korábban a lapnak, akit emiatt a pártvezetés azonnal felfüggesztett...

Forrás: Magyar Hírlap

Jó hír, hogy a már számukra is vállalhatatlanná vált Magyar Judittól is megváltak – legalábbis ezt közölték az MSZP Szentendre közösségi oldalán. Pikáns, hogy mégis indulhatott jelöltként az a gazdasági alpolgármester, akit az a Fülöp Zsolt nevezett ki, akitől szintén elhatárolódtak.

"Kell még valamit mondanom, Ildikó?"

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.