Pesti Srácok

Itt megnézhető Ábrahám Robi és Lukács Adorján filmje, a Skandinávia elrabolt gyermekei

Bemutatták Ábrahám Róbert első dokumentumfilmjét, a Skandinávia elrabolt gyermekeit az M5 csatornán. Robi most már részletesebben is mesélt a filmjükről.

Még a múlt évben jutott el hozzám az információ, hogy a skandináv országokban államilag szervezett gyermekrablások zajlanak. Maga az alapállítás is annyira túlzónak tűnt, hogy foglalkozni sem akartam a témával. Pár nappal később, mikor némi kutatómunkát végeztem a témával kapcsolatban, akkor tapasztaltam döbbenten, hogy erről a jelenségről a teljes hazai és a nemzetközi sajtó is beszámolt 2017-ig bezárólag. Mivel a médiumok között ilyen és olyan felfogású is szerepelt, már sejteni lehetett, hogy itt ideológiáktól és politikától mentes, valódi botrány húzódik meg. 2017 környékén azonban ezek a médiumok elhallgattak. Mint utólag kiderült nem azért, mert megszűnt egy probléma, hanem azért, mert a skandináv országokban ezt az ügyet teljesen körülzárták és falat emeltek körülötte. Ekkor döntöttem el, hogy filmet fogok készíteni. Őszintén mondom, ekkor még fogalmam sem volt, hogy mibe is nyúlunk bele.

Amikor még a munka előkészületei zajlottak, és a szerkesztőim eljutottak egy Silje Garmo nevű hölgyhöz, akit a lengyel hatóságok menekítettek ki Norvégiából, mert megállapították, hogy a norvég állam koholt vádakra alapozva próbálja megkaparintani a kislányát, akkor a rendező társammal, Lukács Adorjánnal együtt megrökönyödtünk. Mint kiderült, Silje kisasszony az első norvég menekült a második világháború lezárása óta, és a norvég ellenállásnak - merthogy ilyen is van - és a lengyel szolgálatoknak köszönheti a megmenekülését.

PestiSracok facebook image

A forgatásokat késő ősszel kezdtük el, és Adorjánnal együtt kint töltöttük az ünnepeket is. Karácsony környékén a történet még abszurdabb irányba terelődött. Ahogy híre ment, hogy egy magyar stáb forgat a témában, az érintettek egyre drasztikusabb történetekkel álltak elő. Kiderült, hogy az esetek világosan azt a mintázatot mutatják, hogy kifejezetten vallásos szülők gyermekeire utaznak a hatóságok és a családoktól elszakított gyermekeket rendszerint eltérő ideológiájú pároknál helyezik el. Mindezt teljesen abszurd indokok mentén valósítják meg. Volt, akitől azért vették el a gyermekét, mert rózsafüzért találtak nála, volt, akitől azért, mert a szüleivel templomba járt, de akadt olyan is, akitől azért, mert az édesanya leértékelt édességet vásárolt a lányának egy szupermarketben. A szürreális eseteket pedig rengeteg dráma, és öngyilkosság kíséri. A beszámolókat hallva felkerestünk egy norvég jogászt is, aki elmondta, hogy csak Norvégiát több tucatszor ítélte el az emberi jogok európai bírósága a gyermekvédelmi ügyek kapcsán, de az érintettek nem mernek a sajtóhoz fordulni, mert, aki megtette, annak az esélyét is elvették, hogy időközönként találkozhasson a gyermekével.

Külön érdekesség, hogy az elkészült nyersanyagot hazaérkezésünk után több újságírónak is megmutattuk, akik több független forrást is összevetve hitelesnek minősítették a hátborzongató történeteket.

A filmet az Ultrahang csatornáról ágyaztuk be.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.