Pesti Srácok

Minden vihar elül egyszer - Szent Kinga és Szent Hedvig Tusványosról szólítják összefogásra Közép-Európa széthúzó nemzeteit

null

A háború, Brüsszel erőszakos vágya a minél nagyobb hatalom iránt jelentősen megtépázta Közép-Európa népeinek egységét, kapcsolatkeresését. Zilált jelenünk olyan politikai extremitásokkal szolgált, minthogy a néhány évvel ezelőtt még betonszilárdságúnak mutatkozó Visegrádi Négyek jelenleg négy felé húznak, Lengyelország kormánypártja Brüsszel kegyeit keresi, a legnagyobb ellenzéki szövetséges PiS pedig egy szélsőnacionalista román párttal ül egy frakcióban. Eközben a korábban hungarofóbiájáról híres Robert Fico és baloldali pártja az egyetlen támogatója a magyar békemissziónak. Ebben a helyzetben a közép-európai nemzetek összefogása érdekében vissza kell nyúlni történelmi gyökereinkhez, ehhez pedig kitűnő alkalmat biztosít Szent Kinga és Szent Hedvig emlékéve...

Talán kevesebb figyelmet kapott a sajtóban, hogy Szent Kinga születésének 800. és Szent Hedvig születésének 650. évfordulója alkalmából a magyar, a lengyel, a litván és a szlovák katolikus egyház képviselői közös nyilatkozatban jelentették ki idén márciusban, hogy

PestiSracok facebook image

A dokumentumból a 33. Tusványos szabadegyetem és diáktábor aktív támogatói kampányt formált, amely a közép-európai nemzetek kapcsolatának, összefogásának megerősítését célozza a világpolitikai események által megtépázott nemzetközi viszonyrendszerben. A kezdeményezésről - amely a tábor nyitónapján indult útjára – külön sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők.

Kunigunda, avagy Árpád-házi Szent Kinga IV. Béla király lánya, Szent Margit és Boldog Jolán nővére, Lengyelország és Litvánia védőszentje. Anjou Hedvig, Jadviga magyar királyi hercegnő, I. Lajos magyar király és Kotromanić Erzsébet magyar királyné legifjabb leánya, apja 1382-es halálát követően Lengyelország királynője 1399-ben bekövetkezett haláláig. A római katolikus egyház 1997-ben szentté avatta, azóta Szent Hedvig néven is ismeretes.

A kapcsolati rendszert gyakorlati lépésekkel kell megerősíteni

Lakner Zoltán az Aquinói Szent Tamás Közéleti Akadémia vezetője, a dokumentum fogalmazója elöljáróban arról beszélt, sok magyarázatra nem szorul, hogy a lengyel-magyar kapcsolatokat nem véreztetheti ki az eltérő nézetek miatti átmeneti politikai krízis.

-jelentette ki. Úgy vélte, éppen ezért a kapcsolati rendszert gyakorlati lépésekkel kell megerősíteni és tovább fejleszteni. Ilyen gyakorlati lépésként értékelte, hogy a Turul nemzetségből származó Árpád-házi Szent Kinga nem egyszerűen csak benyúlt a zsebébe, hanem hét tonna ezüstöt küldött a lengyel királynak a tatárok elleni védekezésre. Mint Lakner kiemelte, ilyen méretű nemzetközi kapcsolatot erősítő támogatásról azóta sem tud a történelem.

Úgysem tudunk mást tenni, együtt élünk

Szólt arról is, vitán felül áll, hogy a lengyel-magyar kapcsolatok tradicionálisan erősek, ugyanakkor a szlovákokkal is évszázadokon keresztül harmóniában éltek együtt a magyarok, mígnem a XIX. századi nacionalizmusok meg nem rontották ezt a viszonyt. Mint elmondta, mai napig sok kérdésben áll vitában a két nemzet, amelyekben egyelőre nem nagyon tudnak az eltérő történelmi olvasatok miatt egyezségre jutni.

Mint kiemelte,

Lakner Zoltán kiemelte, az Aquinói Szent Tamás Közéleti Egyesület, egy Krisztusban közösséget találó ökumenikus közéleti platform, amely ennek jegyében igyekezte profán módon megfogalmazni az öt püspök által aláírt kezdeményezést, ezzel egyúttal cselekvéssé is formálva azt.

-jelentette ki.

Az eseményen Okos Márton,a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület elnöke is felszólalt, aki eredetileg a kettős évfordulóra felhívta az egyházi méltóságok figyelmét, így a kezdeményezés egyik elindítójának tekinthető. Mint Okos Márton kiemelte, a hit a határokat nem ismeri, a hit által az egymás nyelvét nem ismerők is megértik egymást. Úgy vélte, amikor megfakulnak a diplomáciai kapcsolatok az egyházaknak és a civil szervezeteknek a dolga, hogy visszaépítsék a kapcsolatokat.

A nyilatkozat szövege:

Nyilatkozat a keresztény elvű politizálásról és Európa jövőjéről

Magyarország, Szlovákia, Lengyelország és Litvánia vezető egyházi személyiségei 2024. március 22-én Szent Kinga és Szent Hedvig születési évfordulója alkalmából Budapesten közösen nyilatkoztak közép-európai népeinek keresztény gyökereiről és arról a történelmi sorsközösségről, amelyben megőrizhették az együttélés kultúráját és nemzeti identitásukat. Kijelentették

A 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem aláíró résztvevői azzal a meggyőződéssel fejezik ki együttértésüket az említett nyilatkozattal, hogy a keresztény szellemű közéleti szerepvállalás adja ma is azt az európai politizálást megújító gondolatot, amely a szabad nemzetek együttműködésében látja a kibontakozást és a közös cselekvés garanciáit. Dolgozunk kapcsolataink megújításán, a keresztény tanítás szellemében, mind saját országunkban, mind az európai politika színterei Tusnádfürdőn 2024. július 24-én a kezdeményező Aquinói Szent Tamás Közéleti Egyesület nevében.

Vezetőkép: Magyar Kurír

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.