Pesti Srácok

A 444 szerint Magyar Péter hetek óta Karácsony Gergely megpuccsolásán ügyködik

A 444 szerint Magyar Péter hetek óta Karácsony Gergely megpuccsolásán ügyködik

Összeült a páholy és elindult seftelés a fővárosi közgyűlés körül. Azt már egy ideje tudjuk, hogy Magyar Péter nagyon szeretne pozícióba jutni vagy név nélküli embereit pozícióba juttatni a fővárosban, azonban a kellő támogatást még nem tudta megszerezni, eddig. Most azonban sajtóértesülések szerint már megvan a mesterterv Karácsony megszorongatására.

Ha valakitől, tőlem aztán távol áll, hogy megdicsérjem a Facebook-próféta stratégiai játszmáit, de azt egy korábbi cikkemben (ITT) is beismertem, hogy Karácsonyt azért ügyesen megzsarolta a főpolgármester-helyettesi pozíciók kérdésében. Nos úgy néz ki, hogy a Tisza Párt elnöke (vagy a mögötte álló erők) tovább vitték a játszmát.

A 444 (akik Magyar szerint fideszes ügynökök) számolt be arról, hogy három hete Magyar Péter lakásán gyűlt össze Kovács Gergő, a Kutyapárt társelnöke és Vitézy Dávid, hogy a Tisza elnökével egyeztessenek a főváros jövőjéről és egy Fidesz és DK-mentes budapesti koalícióról. A Soros-blog szerint Magyar célja a találkozóval az hogy egy kialakítson egy koalíciót, amellyel kész helyzet elé állíthatnák a főpolgármestert, és megszerezhetné a többséget a fővárosi közgyűlésben.

Egy ilyen szövetség esetén Karácsonynak szinte zéróra csökkenne a mozgástere a Jim Jones-klónnal és támogatóival szemben, hiszen a közgyűlés jelenlegi összetétele alapján (Fidesz–KDNP: 10 mandátum, Tisza: 10 mandátum, DK – MSZP – Párbeszéd (Karácsonnyal együtt): 7 mandátum, Vitézy Dáviddal Budapestért–LMP: 3 mandátum, Magyar Kétfarkú Kutya Párt: 3 mandátum) Magyarékhoz kerülne az abszolút többség, a Fidesz képviselői pedig semmiképpen nem állnának Gyurcsány embere mögé.

PestiSracok facebook image

Amint arról korábbi cikkünkben is beszámoltunk, Magyar kijelentette, hogy ő nem jelöl a pártjából sem főpolgármester-helyettesi, sem bizottsági pozíciókra senkit. Ő nem, ezzel a többséggel azonban kikényszeríthető Karácsonytól, hogy a Tisza soraiból válasszon valakit ezekre a helyekre. A 444 szerint a "mesterterv" az volna, hogy az egyébként minden oldalon népszerű Vitézy vagy egy speciális bizottság elnökeként vagy főpolgármester-helyettesként hatáskörébe venné a BKV-t, a BKK-t és a BKM Budapesti Közművek Zrt.-t, tehát a főváros legfontosabb és legnagyobb költségvetéssel dolgozó cégeit, Magyar cserébe támogatná a Vitézy-féle BKK-rendészet felállítását.

Az MLM-messiás egyébként továbbra is azt állítja, hogy távol akarja magát tartani a budapesti politikától (mondjuk így nem értjük, mi a fenéért indult a választáson), de ezt állította az Európai Parlamentről is (igaz, oda meg nem jár be dolgozni), a terv azonban most már ismert, kérdés, hogy az örök megúszásra játszó Karácsony hogyan tud kibújni a harapófogóból?

Forrás: 444; Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Ajánljuk még

Szabadon engedték a fia brutális meggyilkolásában közreműködő anyát

Exkluzív 2024 május 20.
Továbbra is szabad Sz. Zsanett, az a szernyei anya, aki még a hétfői napon az élettársával közösen olyan példátlan kegyetlenséggel bántalmazta a nő 10 éves kisfiát, hogy az két nap múlva a kórházban életét veszítette. A PestiSrácok.hu írta meg idáig egyedül, mit tettek a kegyetlen szülők – holott azt már ők is beismerték. A rendkívüli eset az ukrán hatóságok felelősségét is felveti, ugyanis a nyomozás is csak a polgármester nyomására és a közfelháborodásra indult, helyszíni szemlét is csak négy nappal a történtek után tartottak, addig balesetként kezelték az ügyet. Gábort saját anyja vasláncra kötötte, majd benzinnel leöntötte, párja pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A szülőket az ügyben csak azután vitték be és hallgatták ki, hogy az önkormányzati hivatal munkatársai a szülők bűnösségére vonatkozó bizonyítékot maguk beszerezték és átadták a rendőrségnek – tudtuk meg az ügyre rálátó helyiektől. B. Józsefet már szándékos emberöléssel gyanúsítják és le is tartóztatták. Az ukrán hatóságoknak most az okoz fejtörést, miként határozzák meg jogilag az anya tettét, ezért a hétfői előzetes tárgyalás után is elengedték.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.