Pesti Srácok

PS-Árvízinfó – Kritikus órák következnek Budapesten, ahol már 8 méter feletti a vízállás és növekvő víztömeg zúdul lefelé, Kisoroszi kitart (videó)

Tombolva zúdul le a Dunán az évtized árvíze, Budapesten már 8 méter feletti a vízszint, ami tovább emelkedik. Az ideiglenes és állandó gátak 9 méterig állják útját az árnak. A Szigetközben lassú apadásnak indult a folyó. A gátak egyelőre kitartanak, ám buzgárok okozhatnak gondot. Tízezernél több civil és hatezer hivatásos dolgozik jelenleg is a gátakon. Annyi katonát vezényelnek a kritikus helyekre, amennyi szükséges. A légierő helikoptere továbbra is segíti a körbezárt Kisoroszi lakóit és az ott védekezőket, valamint felderítő repüléseket is végrehajtanak. Kisoroszi hősiesen helyt áll.

Csütörtökön éjfélkor lépte át Budapestnél a 8 méteres vízszintet a rohamosan áradó Duna, ami 9 órakor haladta meg a 816 centimétert. A árvíz dinamikája kettős, az áradás intenzitása némileg csökkent, a korábbi napokban a víz naponta 1 - 1, 3 métert emelkedett, csütörtökön csak (?) 75 centimétert. Ugyanakkor a folyó lineárisan gyorsul, míg néhány napja 6000, majd 6500 m3/s volt a vízhozama, ma 9 órakor már 8000 m3/s, és még emelkedni fog ez az érték is.

Óriási víztömeg zúdul le a Dunán

PestiSracok facebook image

Hogy mekkora erejű ekkora ár, arra jobb nem gondolni. Szerencsére a magyar szakemberek tanultak a 2013-as árvízből, az állandó védműveket megerősítették, jelenleg akár 10 méteres árszintet is megfognak, új védműveket is építettek, mint ahogy Visegrádon, Nagymaroson, Csepelen mobilgátakat telepítettek. Ideiglenes mobilgátakat is bevetnek az idei védekezésben.

Láng István országos vízügyi főigazgató az M1 aktuális csatorna 48 perc című hírháttérműsorában kiemelte, hogy Magyarországon a gátak nagyon jó állapotban vannak, nagyon jó védvonalrendszer épült ki az országban.

Emlékeztetőül: jelenleg (9 órai adat) 8000 m3/s a Duna vízhozama Budapestnél.

Budapest készen áll, mondják a politikusok, de szerencsére a szakemberek is

Tüttő Kata MSZP-s - ma még - főpolgármester-helyettes szerint a budapesti védművek szinte teljes egészében készen állnak, 9 méteres vízszintre méretezve; ekkora vizet tudnak megfogni.

A Margitszigeten még építik az ideiglenes gátat (Fotó: BRFK)

Még a Margitszigeten zajlik az ideiglenes gát kiépítése, amin börtönőrök és alacsony biztonsági kockázatú rabok dolgoznak vízügyesek, katasztrófavédők mellett. A sziget a védekezőkön kívül mindenki számára szigorúan zárt terület. Itt előfordulhatnak vízbetörések, buzgárok, mivel a sziget talaja, főleg a déli részen kavicsos, vízáteresztő. A gátépítés ráadásul bonyolultabb az átlagnál. A sziget ugyanis déli irányban lejt, így a 9 méteres vízszinthez méretezett ideiglenes gát északról dél felé egyre magasabb.

A pesti alsó rakparton egyre magasabban hömpölyög az ár (Fotó: Hatlaczky Balázs)

A szakemberek mindenesetre bíznak abban, hogy a védművek kitartanak a Margitszigeten.

A lakók csak magukra számíthatnak és segítő civilekre a Római parton, ártéren - egyébként engedéllyel épült - házak megvédésében. // fotó: Hatlaczki Balázs

A körbezárt Kisoroszit nem hagyták magára

Kisoroszi már egy napja csak vízi úton közelíthető meg. A Dunán elrendelt hajózási tilalom az árvízi védekezésben résztvevőkre nem vonatkozik. Kisoroszit is vízi úton látják el például kenyérrel, tejjel. A településen egy felszerelt mentőautó és személyzete is bent maradt, akik az alap orvosi ellátásra képesek. Súlyosabb esetben helikopterrel elszállítható kórházba a beteg. A település várhatóan szerdán szabadulhat ki a víz fogságából.

Kisoroszit fogságba ejtette az ár (Forrás: HM)

A Kisorosziban maradt mintegy ezer lakos megfeszített erővel, hősiesen óvja a települést az ártól. Egyelőre nincs különösebb feszültség, mindenki tudja, a következő órákon sok minden múlhat. Eddig mindig megvédték a település nagyobb részét az árvizektől, most is erre számítanak.

Leszállóhely Kisorosziban (Forrás: HM)
Felderítésen a légierő helikoptere Kisoroszi térségében (Fotó: HM)
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.