Pesti Srácok

Karigeriék kezelik a lakhatási gondokat: eladtak a diákok feje fölül egy több száz fős kollégiumi épületet, jár a taps

null

Tudjátok, hogy Budapest baloldali kényurai hihetetlenül érzékenyek. Minden könnyet egyenként törölnek le és mindenkinek ott segítenek, ahol tudnak. Persze csak szavakban. Illetve az utóbbi időben már szavakban sem, mert már ahhoz is lusták. A káosz egyre nagyobb, megoldási terv nincsen, ötletek sem, ellenben a 2019 óta tartó ámokfutás teljes tarvágást intéz Budapesten. A hibás is megvan: az a szemét Orbán. Közben pedig lakhatási válság van és régi kommunista szokás szerint azt is kiárusítják, ami még van, elvégre úgy a legjobb segíteni a diákokat, hogy eladjuk a fejük fölül a kollégiumot. Ezt is megcsinálták Karigeriék, jár a taps!

Karácsony Gergely 2019-es lakhatási ígéreteiből nem lett semmi, sőt egy több száz fős kollégiumi épületet is piacra dobtak, ahelyett, hogy lakhatási céllal hasznosították volna. Így oldják a mesterek a lakhatási válságot. Közben persze a főváros szokás szerint a csőd szélén áll, nem hogy irányítás nincs, még főpolgármester-helyettest sem sikerült találni a nagy tudású elvtársaknak. Remélhetőleg a Fővárosi Közgyűlés nyitóülését követően legalább a bizottsági helyeket elosztották egymás között. Feriék persze nagyon kiszorultak a bödön mellől az utóbbi választást követően, de tudjuk, hogy a bolsevikok annál bátrabbak, minél kevesebb felhatalmazást kapnak.

Persze, megint a kormánynak kell majd közbeszólni, az elhagyott, magára maradt és gazdátlan Budapest Karácsonyék trónolása közepette egyre szánalmasabb helyzetben van. Miután a kormány majd segít, újból ők lesznek a hibásak, azt se felejtsük. Ezek után tényleg vak, aki nem ért egyet azzal, hogy el kell söpörni a baloldali bandát Budapestről. Szentkirályi Alexandra közben Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel tárgyalt, akinek arra tett javaslatot, hogy a IX. kerületi rozsdaövezet helyén épüljenek új kollégiumi férőhelyek - állami támogatással - jöjjön létre egy egységes budapesti diákváros. Nem baj, majd ezt is maguknak pipálják meg Karigeriék. Kár, hogy a balosoknak a kerékpártámaszon és graffiti falon kívül más nem jut eszébe. Igaz, nem is vártuk.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.