Pesti Srácok

Kovács "Kétfarkú Kutya" Gergely a PS-nek: A MIÉP-pel szállíttatnám el a hegyvidéki turulszobrot

null

Csütörtökön megalakult a fővárosban az új Hegyvidéki Önkormányzat, amelynek polgármestere a választók döntése alapján az eddig jobbára a droglegalizációért küzdő és vicceskedő kutyapártos Kovács Gergely lett. A testületi ülésen szó volt a bizottságok számának csökkentéséről, a képviselői fizetésekről és a kerület lakók ingyenes parkolási lehetőségének megnyirbálásáról is. Az ülés után az újonnan hivatalba lépő polgármester kisinterjút adott lapunknak többek között a Tisza Párttal kialakítandó együttműködésről és a turulszoborról, amit továbbra is el szeretne tüntetni a közterületről.

Továbbra is bizonytalan a jövője a Böszörményi út és a Nagyenyed utca találkozásánál található turulszobornak, amivel kapcsolatban a Kutyapárt már korábban jelezte, hogy el akarják távolítani jelenlegi helyéről. Kovács Gergely azt mondta, első körben megkérdezik a kerületi lakosokat, hogy ők mit szeretnének tenni a szoborral. Hozzátette:

majd Kovács meghökkentő módon ezt állította:

PestiSracok facebook image

PS-háttér: A Csurka István által alapított Magyar Igazság és Élet Pártja 2021. július 27-én feloszlatta magát. A MIÉP-et három éve Perdiák János alapította újra, aki 2022-ben még a Mi Hazánk Mozgalom kisvárdai képviselőjelöltje volt, legutóbb pedig MIÉP-es polgármesterjelöltként indult a városban, de csak a negyedik helyet szerezte meg. Perdiák valóban írt egy levelet Kovácsnak, hogy méltányos összegért megvenné és elszállítaná a turulszobrot. Toroczkai László ugyanakkor azt jelezte, hogy minden jogi eszközzel - és ha kell saját testükkel is - megvédik a második világháború hegyvidéki áldozatainak emléket állító alkotást.

A baloldalnak folyamatos fájdalmat okozó magyar nemzeti jelkép, a Turul-emlékmű a XII. kerületben.

Kovács Gergely arra a kérdésünkre, hogy konstruktívan együtt tudnak-e működni a Magyar Péter pártjával a Fővárosi Közgyűlésben. a kutyapártos polgármester azt mondta:

"A fővárosban pedig hát meglátjuk, hogy miket szeretnének majd csinálni. Egyelőre nem tudjuk. Ugye viszonylag szerencsés a helyzet, a Tiszának sem volt budapesti programja és nekünk sem. Úgyhogy nagy programellentétek nincsenek, ez egy jó kezdet" - állította Kovács Gergely. A politikus szerint Magyar Péterék megnyerték a választást a fővárosban, úgyhogy szerinte felelősséget is kellene vállalniuk a vezetésben.

- tette hozzá Kovács. Vitézy Dáviddal kapcsolatban elmondta, hogy amennyiben mégis jelölnék főpolgármester-helyettesnek, akkor ő megszavazná, tekintve, hogy korábban is rá szavazott. Majd hozzátette:

Megalakult az új Hegyvidéki Önkormányzat

Az alakuló ülést Kovács Gergely nyitotta meg, ahol először is a szavazást jelző hangeffektussal kapcsolatban azt mondta: "kiderült, hogy le lehet cserélni a hangokat, úgyhogy később megtesszük, hogy ne ugyanolyanok legyünk, mint a többi önkormányzat". Megállapították, hogy a testület határozatképes, majd a képviselők és Kovács Gergely letették az esküjüket. Ezek után megszavazták az új polgármester fizetését.

Kovács Gergely ezentúl havi 1,3 millió forintot fog kapni, 195 ezer forintos havi költségtérítéssel.

A következő pont az szmsz (szervezeti-működési szabályzat) megszavazása volt, amelyben többek között az szerepelt hogy a bizottságok számát 7-ről 4-re csökkentenék, a bizottságok pedig 9 tagúak lesznek. Emellett míg korábban egy alpolgármester volt, Kovács Gergely kettőt szeretett volna. Zárt ülésen szavaztak az alpolgármesterek személyéről, a következő eredmény született:

  • Kocsik Teklára (Kutyapárt) 18-ból 13-an szavaztak igennel, 5-en tartózkodtak.
  • Vadász Gáborra (Momentum) 18-ból 13-an szavaztak igennel, 1 képviselő nemmel szavazott, 4-en pedig tartózkodtak.

A két alpolgármester ezután le is tette az esküt, a fizetésük megközelítőleg 1,1 millió forint lesz. Kovács Gergely azt javasolta, hogy a képviselői tiszteletdíjakat a jövőben a minimálbérhez igazítsák, ami jelenleg 266 ezer forint, ez végül a testület meg is szavazta.

Mi lesz a parkolással?

Élő Norbert DK-s képviselő az ülésen elmondta, hogy a kerületben már nem lehet parkolni, a mellékutcákban a parkoló autóktól már szinte közlekedni sem. Mint mondta „egy felelős önkormányzatnak valamit tennie kell. Az új körbeszerzéseknél arra is kell gondolni, hogy ezt mi kezelni fogjuk”.

Kovács Gergely erre úgy reagált, „nem szeretnénk azonnal magunkra haragítani a kerület lakosságát, így ingyen parkolhatnak akár hetekig”. Fonti Krisztina fideszes képviselő azt mondta a kutyapárti polgármesternek, hogy „mind az ingyenes időtartamról, mind a technikai tartalomtól kész volna tárgyalni, elkerülendő, hogy káoszba fulladjon a parkolás”. Az ülés végén a testület zárt ajtók mögött szavazott a bizottsági tagokról, a tanácsnokokról és Kovács Gergely szabadságairól is.

Vezető kép: Hegyvidéki Önkormányzat

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.