Pesti Srácok

Magyar Péter like farmot szervezett, majd sírva röhögött a feltételezésen, hogy ilyesmi létezik

null

Az ellenzéki sajtó nem kevés gúnnyal számolt be a Mediaworks közleményéről, melyben arról írnak, hogy a Magyar Péter megítéléséről szóló online szavazást azért zárták le idejekorán, mert a mintázatok alapján mesterségesen/szervezetten próbálták befolyásolni a végeredményt. Magyar Péterrel együtt kacagtak még a feltételezésen is, hiszen Magyar Péter környékén minden természetes, egyszeri és megismételhetetlen, ahogy a teremtés koronájához illik. Sajnálatos azonban, hogy a kikacagott szervezett manipulációt maga III. Péter messiás szervezte, mert posztszovjet különmeghízottakat idéző mániával ragaszkodik a mikromenedzsmenthez.

Lap- és istállótársunk, a Világgazdaság kedd délelőtt indított szavazást a nők bálványáról, a fideszesek nyomorítójáról, a fénylő tekintetű Magyar Péterről, melyben arra voltak kíváncsiak, mennyire szimpatikus nekik a nevezett politikai imposztor, illetve a hangfelvételek napvilágra kerülése után milyen irányba illene kanyarodnia karrierjének. Ebben nincs semmi különös, minden lap szereti néha használni ezt a funkciót, ha már ott van az adminban. Jelen esetben akkor vett érdekes kanyart a történet, amikor úgy zárták le a szavazást, hogy nem hozták nyilvánosságra a végeredményt. Aztán később kitettek egy közleményt, mely szerint

A haladó lapok rögtön megfejtették, azért jártak el így, mert az ismert világegyetem legnépszerűbb Pétere túl jó eredményt ért el, ezt pedig nem bírták elviselni. Emellett Magyar Péterrel kötelékben repülve rögtön megkérdőjelezték az “úgynevezett like farmok” létezését is, hiszen ki hallott még ilyenről… (Zárójel: pl. az EP, amelyik most rendelte be kihallgatásra a TikTok vezérét, mondván, a bolond szélsőjobbos Georgescu nem húzta volna be az elnökválasztás első fordulóját némi természetellenes beavatkozás nélkül.)

PestiSracok facebook image

Csak hát megint itt van az a csúnya valóság, mely szerint maga, a mikromenedzsmenthez az őt körülvevő agyhalottak miatt kényszeresen ragaszkodó Magyar Péter szervezte a like farmokat. Ő maga terelte egybe és irányította a büdös szájú rajongóit saját maga online imádására, hogy a Világgazdaság szavazása a ne a realitásokat, hanem saját maga feltétlen szeretetét tükrözze.

Végül annyira jól sikerült a szavazás mesterséges és szervezett befolyásolása, hogy lendületből még a Telex cikkét is kinevette.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.