A húszezer forintos bejgli: Mennyibe fájt a karácsonyi sütés a közel száz évvel ezelőtti gazdasági válságban?
Több évszázada a karácsonyi nyüzsgés elmaradhatatlan süteménye a bejgli. Biztosan olvasóink környezetében is akad olyan, aki a családi asztalnál az árakra panaszkodik, esetleg az orrunk alá dörgöli, hogy "bizony bele kellett nyúlnia a pénztárcájába." Arról azonban kevés szó esik, hogy mégis mennyire fájt az 1930-as évek gazdasági válságától szenvedő hétköznapi embernek az infláció. Nos, nagyon. Ma már például nem tudjuk elképzelni, hogy egy diós bejgli elkészítése húszezer forintunkba fájjon. Az akkori fizetések reálértéke pedig nem sokat változott.
A karácsonyi készülődés során akarva-akaratlanul is megkívánunk egy házi bejglit, azt az omlós ünnepi süteményt, amely évszázadokon át meghatározta Jézus születésének ünnepét. Egy normális ember ilyenkor egyszerűen leül a konyhaasztalhoz, megeszi a bejglit, megköszöni, hogy sütöttek neki is, és végre örül annak, hogy sem a gyerek, sem más mohó családtagja, sem pedig a kutya nem ette meg előle.
Egy magamfajta bölcsész azonban nem elégszik meg ennyivel. A Horthy-korszak lelkes amatőr kutatójaként felmerült bennem, vajon ugyanilyen árakkal szembesültek a kor emberei a harmincas években, mint mi 2024-ben, például egy ünnepi bejgli készítésekor?
A hasonlat, valljuk be, adott volt: ahogyan 1929-re betört Nyugat felől a nagy gazdasági világválság, hozta el a korona szuperinflációját, s ezzel együtt a pengő bevezetését, úgy jött el a Covid-időszak, az orosz–ukrán háború és a szankciók hatására a válság 2021-22-re (igaz, a forint nem inflálódott akkorát, mint annak idején a magyar korona, amelynek 1914. és 1924. évi értéke között 17 ezerszeres volt a különbség).
Egy diósbejgli-recept története
Így botlottam némi kutakodás után az Est 1932. december 24-i számának egyik cikkébe, amely a „Két pengővel olcsóbb a bejgli, mint tavaly” címet viselte. Az írás Magyar Elek Az ínyesmester szakácskönyve nevű gyűjteményt vette alapul, amely szintén 1932-ben jelent meg (sokan tévesen 1939-re teszik az eredeti megjelenés évét). De ne szaporítsuk tovább a szót, lássuk, mi is állt a cikkben:
„Az Ínyesmester receptje szerint 3 finom bejglihez kell 1,25 liter liszt, 30 deka vaj, másfél deka cukor, 1,25 kiló dióbél, 15 deka mazsola, 15 deka birssajt, 7 tojás, 3,5 deci tej, 15 deka citronád, fél kiló datolya, 4 alma, 3 tábla csokoládé és 5 deka baracklekvár. Ezt a »gazdag« bejglit azonban még a mai olcsó világban is csak kevesen készíthetik el, mert a mai árak szerint, amikor egy kiló nullás liszt 44 fillér, a vaj kilója 3,20, a cukoré 1,32, a dióbélé 4,20, a mazsoláé 11, a citronádé 16, a datolyáé 7 pengő, a tojás darabja 10 fillér, ez a bejgli 14,19 pengőbe kerül.”
Ha érzékeltetni akarjuk, hogy az akkor már öt éve létezett pengő mennyire stabil fizetőeszköze volt Magyarországnak, érdemes a mai forintnak megfelelő értékbe váltani.
Az Ártörténet oldala szerint 1 pengő 1423 forintot ért a mai árfolyam alapján 1932-ben (vagyis több mint háromszorosát érte a mai eurónak), és három évvel később érte el tetőpontját, amikor 1701 mai magyar forintnak felelt meg az értéke.
Ezek alapján több mint 20 ezer forintba került elkészíteni 1932-ben, a gazdasági világválság negyedik évében a cikkben említett 14,19 pengős bejglit, ma már nagyjából hatezer forintból megússzuk a megfelelő mennyiségű hozzávalók beszerzését.
Nem véletlen, hogy az írás azt tanácsolta, inkább a boltban vagy cukrászdákban vegyék meg a süteményt, azokban ugyanis közel negyedannyival került olcsóbba. Ma már a hozzávalók árainak egyhatodát kérik el az áruházak a kész termékért.
Elszabadultak az árak közel száz éve
De mekkora árak voltak 92 évvel ezelőtt és idén decemberben? A kérdés bonyolult, főleg amiatt, mert a cikk citronádot említ, mint az egyik hozzávalót.
Arról nincs tudásom hogy a citronád hogyan került Magyarországra, és főleg a háztartásokba 1932-ben, ma ugyanis egyik bolt polcán sem láthatjuk a citromhoz kísértetiesen hasonló citrusfajtát (ám az is lehet, hogy Magyar Elek jól megszívatta a hétköznapi embereket a citronád fogalmával)
Így biocitrommal vessük össze annak árát:
Hozzávaló (egy kiló): | 1932. évi átlagár (pengőben) | 1932. évi átlagár (mai forintárfolyamban) | |
| Finomliszt | 0,44 | 626,12 | 200 |
| Vaj | 3,2 | 4554 | 5500 |
| Cukor | 1,32 | 1878 | 370 |
| Dióbél | 4,2 | 5977 | 5900 |
| Mazsola | 11 | 15.653 | 2500 |
| Citronád/ biocitrom | 16 | 22.768 | 2000 |
| Datolya | 7 | 9961 | 1900 |
| Tojás (egy darab) | 0,1 | 142 | 75 |
Az árak összességében négyszer olyan magasak voltak, mint ma, igaz a vaj ára olcsóbb volt, mint idén.
Az azért szembeötlő, hogy az 1929 és 1933 között pusztító gazdasági világválság óriási kárt okozott az árak alakulásában, sokkal nagyobbat, mint mondjuk a mai Magyarországon.
Ugyanakkor az sem kizárt, hogy a hatósági ár bevezetése is nagy hatással volt a most ismert ellenértékekre.
Nem sok különbség volt a reálbérek között
Az összehasonlításhoz azonban érdemes összevetni a havi átlagfizetéseket is:
| Munkakör: | Nettó havi átlagbér 1932-ben (pengőben) | Nettó havi átlagbér 1932-ben (forintban) | Nettó havi átlagbér 2024-ben (forintban) |
| Gyári munkás | 103,6 | 147.400 | 180.000 |
| Vas- és gépgyári szakmunkás | 163,46 | 232.600 | 250.000 |
| Középiskolai tanár (vidéken) | 340 | 483.820 | 400.000 |
| Középiskolai tanár (fővárosban) | 416 | 592.000 | 400.000 |
| Egyetemi tanár | 730 | 1.038.790 | 350.000 |
Érdekes, hogy ha rápillantunk a csaknem száz évvel ezelőtti jövedelmekre, az egyetemi tanári fizetésen kívül a reálbér nem változott sokat (ne felejtsük el, hogy a pedagógusbérek 2025 januárjától ismét emelkednek), ellenben az árakkal. Azért bátran leszögezhetjük: a bejgli ma már több háztartáshoz is el tud jutni, pláne ha azt a boltban veszik meg, de elkészíteni sem drága mulatság a pénztárcánkra pillantva.
Tehát egy szó mint száz: ez a gazdasági válság valljuk be, kevésbé pusztítóbb, mint a csaknem száz évvel ezelőtti.
