Cey-Bert Róbert Gyula a PS-nek: az inga nem áll oda vissza, ahol volt – Avagy, kik akarnak sast ültetni a Turul helyére, és hogyan gátoljuk meg őket?
Ismerjük a politikai irányzatok képviselőit. Tudjuk mit mond a nemzeti oldal és mit mondanak odaát, de mi határozza meg a magyar nemzeti ideológiát? Milyen filozófiai fonal az, amelyre felfűzhetjük a történelmünket, amely összefoglalhatja a magyar öntudatot? Ezekre voltam kíváncsi, mikor Cey-Bert Róbert Gyulával találkoztam egy budai kávézóban. Sokkal többet kaptam válaszul, mint vártam. Lássuk azt az egyenes utat, amit nem csak bejárunk magyarként, de amit képviselünk is itt a Kárpát-medencében, hídként Kelet és Nyugat között.
Cey-Bert Róbert forradalmár. Nem pusztán az ötvenhatos tevékenysége miatt, mikor azért indult el Kaposvárról, hogy csatlakozzon a pesti srácokhoz. Nem pusztán azok miatt a harcok miatt, amiket kalandos életútja során átélt. Róbert azért forradalmár, mert "javíthatatlan idealista". Mint mondta '56 óta Pongrátz Gergely szavai határozták meg az életét, amit azon az októberi napon hallott:
Mindent a hazáért!
Akkor, közel hetven évvel ezelőtt egyetlen célja volt: csatlakozni a forradalomhoz. Ezért indult el Pestre, tenni akart. Később menekülnie kellett, elhagyni az országot, majd bejárni a fél világot, de a tenni akarás megmaradt, ahogy minden forradalmárban. Személyiségük része ez, és Róbert megtalálta a maga forradalmát élete minden kalandjában.
Étel, történelem és a Turul
Mikor hazaért Magyarországra, Róbert a gasztronómiában találta meg azt a pontot, ami az őstörténetünk kutatása felé fordította. A magyar ételben ugyanis benne van a keleti filozófia.
A nyugati gasztronómia, mint a kultúrkör, a precizitás felé tör, egy dologra épül: akár az Iliászból indulunk ki, akár a Bibliából azt látjuk, hogy az isten személye a tűz, az áldozati ételt ezért sütik. Mi – én keleti emberként hivatkozom magamra – Istenben a tűz és a víz egységét látjuk, a pásztor megfőzi az ételt
– foglalta össze. A célja ezután az volt, hogy minél jobban megismerje a magyar gasztrokultúrát, és ez vezette el az őstörténetünk kutatásához, aminek kapcsán rendkívül felháborította, hogy téves ismeretek tanítása volt jellemző az akkori kutatómunkákra.
Nem véletlenül. Történelmünk átadása hosszú ideig más népek kezében volt, akik nem akarták, hogy megismerjük a múltunkat. Ennek jó példája, hogy máig a "habsburgos" tanok dominálják sokak ismereteit. Így lett a Turul a legtöbb szobrunkon inkább saskeselyű, mint sólyom. Pedig a sólyom legyőzi a sast:
A keleti utaim során sok solymásszal megismerkedtem. Vadásznak sassal is, de a sólyom ügyesebb, gyorsabb. A szabadesésében elkapja a nagyobb madarat, az pedig túl lassú, hogy reagáljon.
Talán az sem véletlen, hogy történelmünk során mindig olyan birodalmak miatt szenvedtünk, akiknek sas volt a jelképe. Féltek tőlünk, ahogyan a lovas népektől mindig féltek a letelepedettek. Ez a félelem lehet az oka annak, hogy mint Róbert fogalmazott "máig harcolnak a hunok ellen". Most már nem fegyverrel, hanem ideológiával, és próbálják a sast tenni a Turul helyére.
Egyenes út
A sólyom, mint szimbólum ugyanis nem csak faragványokban jelképe a magyarságnak és őseinknek, de jellemében és mozgásában is leírja a nemzeti karakterünket. Egyenes, zuhanórepülésben vadászik, nem fél attól, hogy elveszti az uralmát, nem keres kerülőutakat, hanem háta mögött a nappal (a fényt keresve) csap le ellenfelére. Történelmünk, és őstörténetünk során így írtak le minket is. Cey-Bert szerint ezért sem véletlen, hogy mikor önálló országként, önmagunkért harcoltunk, nem idegen hatalmak felbujtására, vagy parancsára, akkor soha nem vesztettünk. A saját utunkat jártuk, a saját szárnyunkon repültünk.
Mint Róbert rámutatott, ez az egyenesség nem csak a cselekedeteinkre jellemző, hanem része az isteni elrendelésünknek. Egyeneseknek kell lennünk mint egy híd, Kelet és Nyugat között. Ez a sorsunk, hogy összekössük a két világot, hidak legyünk, ami a Kelet legnyugatibb bástyája. Úgy látja, most jó pályán vagyunk ehhez mind politikai, mind világszemléleti módon. Ezt a nézetet azonban meg kell erősítenünk, mert hamarosan váltás jön a világban.
Kína előretörése, a vezető szerep átkerülése Washingtonból Pekingbe Róbert szerint elkerülhetetlen, ezért kell megmaradnunk semlegesnek, elkerülnünk azt, hogy a két erőtér a mi földünkön csapjon össze, és inkább azt kell elérnünk, hogy mi legyünk a kapcsolat közöttük. nem csatatér, hanem híd, amire a az új nagyhatalom támaszkodik:
Ha úgy vesszünk, mi vagyunk a középső királyság
– mondta arra utalva, hogy Kína magát mindig a Középső birodalomként határozta meg, térségünkben azonban most minden lehetőségünk meg van arra, hogy a miénk legyen az összekötő szerepe.
Az inga már nem tér vissza oda, ahol állt
Az inga mindig visszaleng. Minden hatást ellenhatás követ, ebből következik, hogy a jelenlegi liberális világnézetre reagálni fog az emberi gondolkodás, és egy teljes fordulatot vesz a világ, de sok nemzetnek már késő.
Az inga mindig visszaleng, de soha nem oda áll, ahol volt. A Nyugat sajnos már elveszett. Németországban, talán Franciaországban még vannak olyan gondolatok, amik kapaszkodnak a racionalitásba, de csak gazdasági érdekek miatt, hiányzik az istenhit, ez így nem lesz elég. Ez a változás már elkerülhetetlen. Nagyon sok minden nem tetszik, ami Kínában történik, láttam mit tesznek az ujgurokkal, a tibetiekkel, de elkerülhetetlen, hogy ők töltsék be a hatalmi űrt. Ezért én egyet értek a jelenlegi magyar politikával Kelet felé kell orientálódnunk, hogy a pólusváltáson mi is nyerhessünk.
– foglalta össze. Róbert szerint most az a legfontosabb, hogy megmaradjunk semlegesnek a pólusváltás során, most ne hagyjuk, hogy csatatérré változtassanak minket, maradjunk meg hídnak. Történelmünk során sajnos többször előfordult már, hogy ahelyett, hogy közvetítettünk volna – többnyire külső nyomásra – mások helyett vettük fel a harcot. Így kerültünk szembe olyanokkal, akik nem akartak velünk harcolni, olyanokkal érdekében, akik ellenségüknek tartottak minket. Ennek talán legszomorúbb következménye lett, hogy a mohácsi csata után, a Habsburgok igájába kerültünk évszázadokra, akik magyar földön vívták saját csatáikat a törökökkel. A háborúkban pedig mindig az szenved igazán, akinek a területén harcolnak.
Napjainkban talán a legnagyobb bajunk az, hogy nincs mibe kapaszkodni. Külső ideológiákat keresünk és mások véleményéhez kötjük, mit gondoljunk magunkról. Így vagyunk az ideológusokkal is. Petersont és Dugint olvasunk, aztán csalódottan látjuk: egyikük sem ír olyat, ami konkrétan a magyaroknak szól. Nos, ők nem is fognak, ha olyat keresnek, ami nekünk szól, olvassanak Cey-Bert Róbertet. Van kortárs nemzeti filozófusunk, csak le kell venni a könyvespolcról.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok
