Pesti Srácok

Cseh Katalin kétségbeesve keresi a női témákat a politikában, hirtelen már azt is tudja milyen az anyaság

null

Amikor a momentumos Cseh Katalin kiesett az EP-ből és beesett a magyar Országgyűlésbe kijelentette, hogy ő lesz az a személy a pártjában, aki a nőügyekkel fog foglalkozni. A szemünk már akkor is kerekedett, hiszen korábban a női empátiára és érzékenységre rácáfolt, amikor szülés-nőgyógyász rezidensi hátterével jót szórakozott az abortuszon egy rádióműsorban. Most pedig kiderült, hogy bár nincsenek gyerekei mégis tudja milyen várandósnak lenni. Bejegyzéséből úgy tűnik azt hiszi, a nők ilyenkor szeretnének elbújni a világ elől, nem mutogatni egyre kerekedő idomaikat, de a Mi Hazánk négygyermekes családapája tudja, hogy ez egy orbitális blődség éppen ezért hirdetett kismama-szépségversenyt. Cseh ezen viszont teljesen kiakadt.

-kezdi bejegyzését Cseh Katalin, aki sajnos nem az agysebész szakot választotta az orvosin. A momentumos asszonyság azon akadt ki, hogy Novák Előd, a Mi Hazánk politikusa kismama-szépségversenyt hirdetett, melynek első három helyezettjét családi programmal díjazzák. Novák felhívásában az is szerepel, hogy

PestiSracok facebook image

Cseh Katalinnak viszont a szövegértelmezéssel van némi problémája, hiszen ő azt hitte, hogy majd valaki bead egy képet a kismamáról, aki majd akkor értesül arról, hogy a díjazottak között van, amikor már ország-világ előtt megjelent a képe. Ez a mondat azonban nem ezt jelenti, amire Novák is felhívta Cseh asszony figyelmét:

Nováknak bizony ebben igaza van, ugyanis nem egyszer, nem kétszer fordult már elő, hogy az anyákat lestrapált, kialvatlan, topis szolgaként mutatják be, ezzel is elvéve azon nők kedvét az anyaságtól, akik egyébként hajlanának a gyerekvállalásra.

Azzal azonban nem foglalkozik Cseh, hogy a Mi Hazánk miért is indította el ezt a kampányt pedig ez is szerepel a bejegyzésben:

Ő csak annyit lát ebben, hogy valaki majd képeket szivárogtat ki a rejtőzködő anyákról, akik elbújának a világ elől azért, mert várandósak, de aljas hozzátartózóik ezt nem engedik. Cseh ezt a butuska felfogását a róla kiszivárgott, spiccesen az asztal alatt bujkálós eskövői képeivel magyarázza:

A pályázatot tehát teljesen félreértelmezte, de legalább leírhatta, hogy nem szép dolog a nőket tárgyiasítani, bár ezt most sem tette meg senki. Ahogyan az a felvetése sem stimmel, hogy

Az élet sem egy verseny mégis, ha valaki próbára akarja tenni magát így vagy úgy, akkor megvan rá a lehetősége. Novák nem azt mondta, hogy az ország összes anyukájáról képeket akar látni és megmondani, hogy melyikőjük a legszebb, csupán lehetőséget adott arra, ha valaki részt venne egy ilyen versenyben tegye meg, mert még díjat is lehet kapni, ráadásul nemes célt szolgál: a demográfiai mutató emelkedését.

Egyébként pedig, ha Cseh Katalin tudná milyen az anyaság, milyen az a kilenc hónap, amíg a fejlődik egy nőben szerelmének gyümölcse, akkor azt is tudná, hogy ezt a nők nem szégyellik, nem rejtegetik, sőt egyre többen tesznek ki várandós, profi fotós által készített képeket magukról a közösségi oldalukra. Ennek oka, hogy büszkék erre a periódusra, ami az egész életüket megváltoztatja és Cseh szempontjából lehet, hogy ez hihetetlen, de sok nő éppen a várandósság alatt éli meg igazán a nőiességét. Ez azonban számára lehet, hogy felfoghatatlan, de lehet, hogy csak azért nem akarja megérteni, mert ha nem kötött volna bele ebbe a témába (is) akkor nem lenne miről beszélnie. Így viszont kicsit kiszellőztethette penészes száját.

Forrás: Facebook, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu