Indul a szankciós gyógypedagógia – Orbán becsicskította egész Európát

Orbán nem blöffölt. Bár a brüsszeli elit azt hitte, hogy a magyar kormány mindössze fenyegetőzik, nem fogja blokkolni az Oroszországgal szembeni szankciókat, a kormányfő nem hátrált meg, és olyan dolgot tett, amire egyetlen európai politikus sem számított: kiállt az országa érdekei mellett. Számukra ez felfoghatatlan koncepció.
A magyar miniszterelnök behúzta a kéziféket, és meggátolta, hogy az uniós önsorsrontás még többet kivegyen a zsebünkből. (Amíg nem tesznek a másik serpenyőbe is valamit.) Lássuk ugyanis a tényeket röviden: az Oroszországgal szembeni szankciók nekünk többet ártanak, mint az oroszoknak, mindeközben Ukrajna, akinek az érdekében elméletben ezeket a szankciókat hozták Brüsszelben, úgy hálálja meg az egészet, hogy rendesen kiba...brált velünk.
Ahogyan Fico mondta, nem kell ezen meglepődni, ilyenek az ukránok. Már azon se lepődünk meg, hogy az európai vezetők bokafogással állnak Kijev előtt, és mindent megtesznek azért, hogy Zelenszkij és a rablóbandája elégedett legyen, hiszen a szankciók szerintük akkor működnek, ha "nekünk is fájnak". Erre jött Orbán Viktor, aki kijelentette, hogy ebből elég, és nem szívunk többet olyanok kedvéért, akik miatt veszélybe került az energiaellátásunk.
Ugyanis nem Putyin zárta el a gázcsapot, hanem Kijev állította le a tranzitot. Eközben pedig az Európai Unió magasról tesz a tagállamok érdekeire, és ahelyett, hogy számon kérné Kijeven az aláírt szerződések megszegését és a vegzálásunkat (meg a szlovákok, csehek, lengyelek és a többiek vegzálását), továbbra is őket szolgálják, ezzel nagyjából 7500 milliárd forintot kivéve a magyarok zsebéből.

A magyar miniszterelnök ezért garanciákat követelt Ukrajnától arról, hogy ha mégis csatlakoznánk a szankciók meghosszabbításához, akkor ne ártsanak nekünk többet. Ne zárják el a kőolaj útját úgy, ahogy a földgázét, utóbbi áramlását pedig biztosítsák újra. Továbbá azt is követeli (igen, ez is furcsa lehet egyesek számára, de egy szuverén ország vezetője követelhet dolgokat, ha az az ország érdekét szolgálja), hogy az ukránok ne támadják azokat az útvonalakat, amelyeken továbbra is érkezik hozzánk földgáz.
Teszi ezt egyedüliként a NATO-tagok közül. Ami azért is furcsa, mert ezek az infrastruktúrák részben NATO-tagok területén helyezkednek el. A többiek azonban ölbe tett kézzel nézik, ahogyan ezeket fenyegetik az ukrán, nem, nem orosz, hanem ukrán támadások. Az EU vezetői pedig azonnal felháborodnak és orosz befolyásolási kísérletet kiáltanak (ölükben a magyar baloldali sajtóval, akik ugyanezt gügyögik vissza).
Kérem szépen, ilyen egy önálló ország, önálló vezetője: elsősorban saját nemzete érdekeivel törődik. Nem Moszkvát szolgálja a szankciók blokkolása, az oroszoknak ugyanis tökmindegy a dolog, eladják a cuccaikat Indiának és Kínának, vagy Indián és Kínán keresztül Európának, nekünk viszont fáj a dolog, az ukrán "hála" pedig még jobban fáj. A magyar kormány azonban fellép ezzel az önsorsrontással szemben. Tök mindegy, mit gondolnak Kijevben vagy Brüsszelben.
Fotó: Facebook