Szocialista alapszervezeti gyűlés helyett : súlyos börtönévek elé nézhetnek Horváth Csaba és társai (videó)

Súlyos börtönbüntetések várnak az egykori politikusokra, bizonyítottság esetében. Korrupciós ügyekkel terhelik őket. A volt szocialista nagykutyák furcsán mutatnak a vádlottak padján, ahol valamennyien - állításuk szerint - ártatlanul ülnek. A Fővárosi Törvényszéken akár alapszervezetet is alakíthatnának, így felfogható volna a mai előkészítő ülés szocialista alapszervezeti gyűlésnek is. Az egykor szebb napokat látott MSZP a politikatörténetben a büntetőügyeik maradnak hangsúlyosan meg. Így múlik el a világ dicsősége! Avagy bűn nem maradhat büntetlenül.
Természetesen senki sem tartja magát bűnösnek a zuglói parkolási korrupciós botrányban és a BKV informatikai mutyiban.
Az ügyészség Horváth Csabára, Tóth Csabára és Büki Lászlóra 6 - 6 év börtönbüntetést és 50 - 50 millió forint pénzbüntetést, Jelen Tamásra 4 év börtönbüntetést és 30 millió forint megfizetését, Baja Ferenc egykori szocialista miniszterre 4 évet és 15 millió forint büntetés megfizetését, Molnár Zsolt egykori szocialista országgyűlési képviselőre 2 év börtönt és 25 millió forint büntetés kiszabását indítványozta ma a Fővárosi Törvényszéken, előkészítő ülésen.
A vádlottak nem élet a lehetőséggel, tagadnak mindent és ragaszkodnak a tárgyaláshoz, így a bíró elrendelte a bizonyítási eljárás megnyitását.

Az első benyomásunk a vádlottakról, hogy fogott rajtuk az idő. Baja Ferenc jellegzetes apródfrizurája mit sem változott, ám hófehér, arca cserzett, ráncokkal szabdalt. Nem mai kakas a szemétdombon, mondják a politikához jobban értők, mint e sorok írója. A volt miniszter, akire 1994-ben a Nyírfa-botrány, majd később az olajozás kapcsán vetült fény, most korrupciós ügy vádlottja.
Ám ne szaladjunk még előre, nézzük meg, hogyan is került az MSZP színe-java a vádlottak padjára, illetve arról is szóljunk, a vádlottak természetesen ártatlannak mondták magukat ma délelőtt az előkészítő ülésen.

A Központi Nyomozó Főügyészség volt MSZP-s politikusok és társaik ellen emelt vádat. A vádlottak padján ül Horváth Csaba volt zuglói polgármester, Molnár Zsolt és Tóth Csaba korábbi parlamenti képviselő, illetve Baja Ferenc volt miniszter is. Az ügyészség parkolási ügyeket vizsgált, és a BKV informatikai szerződéseit. Méretes korrupcióra bukkantak mindkét ügyben.
A parkolási rendszer, mint a korrupció melegágya
A vádirat szerint Tóth Csaba és Horváth Csaba 2016-ban a Zuglóban tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amellyel túlárazott vállalkozói díjban állapodtak meg, és a nyereség felére igényt tartottak.
Horváth Csaba – a Fővárosi Közgyűlés tagjaként – és Tóth Csaba – a kerület országgyűlési képviselője – a feladat elvégzésére előre kiválasztott egy gazdasági társaságot. Azért, hogy az érintett cég nyerje el a pályázatot, a két politikus befolyásuk érvényesítését ajánlotta a cég képviselőinek.

2017-ben egy helyi politikus, Jelen Tamás (aki 2017-ben a zuglói gazdasági és közbeszerzési bizottság fideszes delegáltja volt, ahol a kerületi fizetős parkolási tendert előkészítették, megvitatták) is megkereste a céget azzal, hogy nem fogja politikai befolyását a parkolási szerződés ellenében érvényesíteni, amiért cserébe több alkalommal 2-3 millió forintot vett át. A cég a vesztegetésre szánt készpénzt fiktív számlák beállításával, illetve befogadásával teremtette elő.
A szerződéses jogviszony gördülékeny működése és a jóváhagyásra kerülő teljesítésigazolások problémamentes kiállítása érdekében a cég havi 4 millió forintot fizetett a Polgármesteri Hivatal egyik vezetőjének, Bükki Lászlónak.
A BKV informatikai mutyi
A másik vád arról szól, hogy a gazdasági társaság képviseletében eljáró személy érdekeltségébe tartozó másik cég 2019-ben informatikai szolgáltatásokra irányuló keretszerződést kötött a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló Budapesti Közlekedési Zrt.-vel. A vádirat szerintBaja Ferenc volt miniszter és egykori országgyűlési képviselő a cég tendernyertességének esetére 30 millió forintot kért azért, hogy a szerződés létrejöttét és fenntartását – a korábban betöltött pozícióiból és a meglévő politikai kapcsolataiból eredően meglévő befolyásának érvényesítésével – ne akadályozza.
Később Baja Ferenc „egy állított szerződéses probléma elhárításáért további 7 millió forintot vett át, ezt követően további havi 2-3 millió forintot kért közbenjárásáért”.
