Pesti Srácok

Fletó vagy a Zsebmessiás? A Népszavánál túl magas a mérce és túl alacsonyak a nyelvcsapások

null

Fájdalmas lehet a Népszava számára, hogy melyik ujjába harapjon, amikor a bölcs elvtárs, Gyurcsány Ferenc, vagy a feltörekvő szamuelyista, Magyar Péter kerül a nyelvcsapások útjába. A jó kommunista azonban mindig két vasat tart a tűzben, de végül azok mellé áll, akik erősebbnek tűnnek. Ilyen ez a szocialista erkölcs. A Népszava ügyeletes fröcsögője most úgy érezte, hogy bár a szemkilövető az igazi szellemi vezér, de mégis a kamucsodaszarvas popóját kell fényesre törölni, ott most nagyobb a lehetőség. Ennek megfelelően tákolt össze egy olyan dolgozatot, amely után a rákosista személyi kultusz csak szolid próbálkozás.

Bálint Orsolya nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen a Népszava rögösen vörös hasábjain vallott szerelmet Magyar Péternek. A zsigeri düh, a bolsevik vicsor gyorsan fel is villant, hiszen a józan észre cseppet sem hallgatva beleszállt a fideszes kommentelőkbe és politikusokba, akik szerinte börtönbe akarják csukatni Peti császárt. Ha az ő kutyájuk kölykéről van szó, a tettek következményei nem fontosak és nem is számítanak, ellenben semmi gond azokkal a felhergelt tiszás és dékás fenyegetőkkel, akik bemondásra küldenének bitófára embereket. A skribler szerint csúnya dolog Varju Lászlót és Fegyőrt megfosztani a mentelmi jogától, hát még Magyar Pétert, mert a köztörvényes bűncselekmény nem is történt meg, ha a proletárhadsereg bármely tagja Orbán ellen áll ki. Minden bűnöd eltöröltetett, ha utálod a Fideszt és a követőit. De fordítva elég egy gyanúsítás is.

Bálintnak vélhetően külön fájdalmat okozhat, hogy a levitézlett Gyurcsány helyett most más szekerét kell tolni, de a mikroadományok és zsoldfizetés kacskaringós útjait nem ő dönti el, ő csak támogatja az aktuális csodatevőt. A szemkilövető egyébként nem hajlandó eltűnni, halálos ölelését kiterjesztené Magyar Péterre is, így a Népszavának döntenie kellett, hogy hű marad-e elvtelenségéhez, vagy kitart a régi bolsi főnök mellett. Azonban az is egy kitartó stratégia része, ha konzekvensen elvtelen vagy, így nem csodálkozhatunk, ha ezt a régi szokást legalább megtartották a Népszavánál, most épp Ferire ejtettek nagyot és Petit ajnározzák. Lehet, hogy lesz ez még fordítva is. Ismerkedjünk meg egy picit a kommunista logikával, ha még nem tudnánk róla eleget, a népszavás Bálint Orsolya pedig segít ebben:

PestiSracok facebook image

Ugye, hogy milyen fineszes? A tényeket összemossák a vágyvezérelt, alternatív valósággal és már meg is van a felütés. Másfél évtizede sulykolják, hogy a Fidesz korrupt, hogy Orbán Viktor lop, hogy fehérgalléros bűnözők a fideszesek, a népszavások tehát saját magukra hivatkozva tényként is kezelik mindezt úgy általánosságban persze, mert úgy progresszív. Cserében ott vannak a bizonyított bűncselekményeket elkövető, vagy vád alá helyezett baloldali politikusok, akik egyből politikai üldözötté válnak, miközben egyébként telefont vagy pénzt loptak, sikkasztottak, esetleg hivatalos személyre támadtak és egyéb nyalánkságok. De ez még mind semmi, lehet tovább fényezni és közben relativizálni:

Táncsicsként! Elég magasra került a mérce és alacsonyra a nyelv, de ezen nem is csodálkozunk. Az azonban különösen vicces, hogy azok az emberek, akik állandóan meszesgödröt, lámpavasat, de legalább egy jó lincselést és minimum börtönt vizionálnak a velük egyet nem értőknek, azok most eltartják a kisujjukat és a demokráciát kiáltanak. Érdemes külön kiemelni, hogy ha egy nekik tetsző személyt akár csak gondolatkísérletként elítélnek, akkor nem az számít majd, hogy bűnös-e, hanem az, hogy sokan akarják-e kiszabadítani a börtönből és mekkora balhé lesz belőle. Nem az igazság a fontos, hanem a cél, igaz, kedves bolsevikek? De maradjunk az alapoknál, mindenki kapja azt, amit megérdemel, ha felmentést, akkor felmentést, ha felfüggesztett börtönt, akkor azt, ha valódi börtönbüntetést, akkor azt, de aki mentelmi jog mögé bújik az igazság elől, az ne beszéljen becsületről, a bértollnokok pedig legalább próbálják meg alátámasztani a szánalmas butaságaikat.

Vezető kép: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.