Pesti Srácok

Gyurcsány, a mélyszegénységben született derék „hazafi”, aki jelenleg Semmelweis Ignácnak képzeli magát

null

Önmagában csodálatosnak és gyönyörűnek találjuk azokat a történeteket, ahol a szegénységben születő gyermek elindul a siker felé vezető úton, és végül a csúcson köt ki, ahonnan nemcsak visszanéz azokra az emberekre, akik közül jött, de támogatja is őket. Ezek azok a történetek, amelyek könnyet csalnak a szemünkbe, és arra ösztönöznek, hogy gondoljuk át eddigi életünket. Hát, Gyurcsány Ferenc története nem ilyen.

Hiába ismételgeti a DK elnöke, hogy ő bizony cselédlakásban született, és bizony neki, ahogy sok kortársának is, elég sanyarú gyerekkora volt. Hiába próbálja lelki szemeink elé festeni nehéz sorsát, és a pártjuk által elvesztett vidéket megszólítani ezzel a csöpögős történettel, ezt már csak a vakok látják és a süketek hallják.

Viszont annál érdekesebb volna, ha mesélne arról, ki is volt valójában a Dobrev család vagy csak arról, hogyan is jutott hozzá a jelenleg otthonának nevezett villácskához. Sokkal érdekesebbnek és tanulságosabbnak tartanánk, persze, krokodilkönnyek nélkül…. De nézzük csak, hogy is vélekedett Gyurcsány a baloldaliságról:

PestiSracok facebook image

A „demokrácia élharcosának” ezen a marxizmussal fűszerezett kijelentésén talán meg is döbbenhetnénk. Talán. De mi már egyrészt tudjuk, hogy a mai világban a marxista szólamok a mindenekfelett álló liberalizmus egyik fő összetevőjét adják. Akár tetszik, akár nem. Másrészt, az elhivatott Gyurcsánynak volt ideje elsajátítani a kommunizmus alapját alkotó ideológiát már fiatalkorától kezdve, és ehhez a belső, komcsi köröktől is kapott segítséget. Ezt pedig nehéz levetkőzni. Már, ha akarja az ember. De Gyurcsány más. Neki ez maradt a hitvallása.

Emellett a pártelnök kitérhetett volna arra is, hogy a baloldali kormányzásuk nyolc éve alatt vajon miért hagyták a tehetségeket külföldre menni? Miért azok kapták a kitüntetéseket, akik a hatalmon maradásukat segítették és elvbarátaik voltak? Miért nem segítették akkor a családokat? Miért nem állt ki és nézett azoknak a szemébe, akik maradandó károsodást szenvedtek a 2006-ban brutálisan levert tüntetésen? Talán erre kellene Gyurcsánynak válaszolni ahelyett, hogy saját maga történetével kísérel meg szavazatokat szerezni.

A mérgező tényezők: egyházak és határon túliak

Persze, hogyhogy nem, a baloldali-marxista elnök által veszélyesnek aposztrofált egyházak és a határon túli magyarok szavazati joga sem maradhatott ki a remek gondolatok közül. Utóbbiról Gyurcsány ugyancsak említést tett, mégis elég volt ahhoz, hogy egyértelművé tegye, hogy a DK elnökéből még mindig olyan indulatokat vált ki a téma, mint bikából a vörös posztó. És, ha már vörös posztó:

Az egyházakkal kapcsolatban Gyurcsány nem egyszerűséggel kijelentette, hogy ők bizony olyan kormányzó erő lennének, akik elkezdenek majd „pörölni” az egyházzal. Na persze, nem ám mindegyikkel, csak azokkal, amelyek, az ő megítélésük szerint nem gyámolítják a gyermekeket. Ez a kijelentés megtévesztheti a jóhiszemű, és a témára érzékeny olvasót. De a DK elnökénél nem itt kezdődött az egyházakkal szembeni megvetés, akármilyen köntösbe is próbálja Feri ezt bebugyolálni. Ugyanis köztudott, hogy amikor csak lehetett, minden alkalmat és lehetőséget kihasznált, hogy fröcsögjön az általa megvetendőnek tartott egyházakra, amelynek szerinte semmilyen társadalomépítő szerepe sincs. És ahogy látjuk, ez most sem változott. Számára semmi mást nem jelentnek az elmúlt pár hónap botrányai, mint lehetőséget nemcsak az egyházak, hanem a magának a hitnek és a kereszténységnek a földbe döngölésére is.

Gyurcsány, aki szerint nem velük, hanem a magyarokkal van a probléma

Rónai Egonnak arra a kérdésére, hogy a magyarok miért nem hitték el az elmúlt több, mint tíz évben a Dk-nak, hogy ők az a párt, akik tudják mire van szüksége a magyaroknak, a DK frontembere azzal reagált, hogy „ez mindig úgy igaz, hogy nem hiszik el elegen.” De az ország „megmentője” szerint ő sosem úgy politizált, hogy azzal minél több választót szólítson meg, hisz ő ezt csak a saját marxista meggyőződéséből teszi.

Ezeken a kijelentéseken nemcsak a választópolgárok nagy része, de a normális európai politikusok többsége is jó hangosan felröhögne. Hogy is képzelhető el, hogy egy olyan párt, mint a DK nem lenne képes felismerni a választói akaratot. Hogy lehetne megkérdőjelezni az ő „hitüket”, ami igazából vezérlő csillag minden polgár előtt, még akkor is, ha ők ezt most nem tudják, de később majd ráébrednek. De ha ez sem nem elég, minden magyarok legmagyarabb, de valójában egyik legkommunistább embere minden pironkodás nélkül Semmelweis Ignáchoz hasonlította saját magát, amikor azt mondta:

Tehát, amikor Gyurcsányra tekintünk még véletlenül se egy egyszerű, őskommunista embert lássunk, hanem a magyar politika és demokrácia Semmelweis Ignácát, aki csakúgy mint az „anyák megmentője”, magányosan és elszántan menetel előre, hogy végül minden ellenállást leküzdve, megkapja az elismerést. Ami az ő esetében nem sima választási győzelmet, hanem újra miniszterelnökséget jelentene. A különbség abban áll, hogy míg kiváló orvosunknak sikerült elszántságával és elkötelezettségével sikert aratni, addig Gyurcsánynak ez már nem fog sikerülni. De ha orvosra van szüksége, azt azért megértjük.

Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.