Pesti Srácok

Magyar Péter alternatív valósága már megint erősebb a tényeknél

null

Magyar Péter valószínűleg már tűkön ült, hogy gratulálhasson Manfred Weber CDU-s elvtársainak a hazai "nagy" győzelmükhöz. De azért nem bírta megállni - pedig jobb lett volna- , hogy oda ne szúrjon az Alternatíva Németországért pártnak (AfD), amely a történelme folyamán most szerepelt a legjobban a németországi választásokon.

Sokan, sokféleképpen elemezhetünk és értelmezhetünk egy választást, de az biztos, hogy az egyértelmű tényeket, bármennyire is fájdalmas az számunkra, nem célravezető elferdíteni, már csak azért sem, mert ettől a tény, még tény marad, és tagadásunk nem fog hatást gyakorolni a tőlünk távoli folyamatokra. Magyar Péter újra és újra beleesik ebbe a gödörbe, vagy inkább meg sem próbál kijönni belőle. Péterünk miután gratulált Friedrich Merznek, a CDU kancellárjelöltjének kijelentette, hogy

A probléma az, hogy a CDU már rég szakított azzal a kereszténydemokrata irányvonallal, amit még korábban képviselt. Szépen folyamatosan húzódott balra, majd a migráció szabadjára engedésével végleg faképnél hagyta azokat az értékeket, amelyek a pártot meghatározták, melynek következményeként nem maradt már semmi, csak egy óriási nagy katyvasz. Ígéretek mindig vannak, de ezt Magyar Péter tudhatja a legjobban. A CDU éles váltást ígért számos területen: a migrációban és a gazdaságpolitikában, de ezt korántsem lesz egyszerű egy alapjaiban más síkon gondolkodó és adott esetben bukott koalíciós partnerrel végrehajtani. De egyáltalán hihetünk Merznek, egy olyan embernek, aki pár napja úgy nyilatkozott, hogy

PestiSracok facebook image

Vonja le az éles következtetést Merz, aki várhatóan Németország új kancellárja lesz. Márpedig ez nem az a nyilatkozat, amely alapján gyökeres változásra számíthatunk.

De Magyart ez sem állítja meg. Ők már nemcsak a lengyelekkel, hanem a német kormánnyal való együttműködésre is készek.

- állítja önbizalomtól nem kicsit duzzadva Péter. Minek ide egyáltalán magyar parlamenti választás?! Ha a TISZA eldöntötte, hogy nyerni fog és simán kormányt alakít, akkor úgy lesz. Igaz, az ellenzék is papagájként folyamatosan ezt hajtogatta, aztán láthatjuk, hogy mennyire mentek vele. De hát ők a demokraták és a jogállam élharcosai, pont ezért lehet neki megelőlegezni a győzelmet. Mert ha nem jön össze, akkor majd a választási csalás emlegetése és az emberek utcára küldése ott lesz mentőövként. A Tisza párt elnöke végül így zárta gondolatmenetét:

Teljesen mindegy, hogy az AfD a legjobb és legnagyobb győzelmén van túl és ezzel a német választásokon a második helyet szerezte meg. Ez a tény a mi Péterünknek meg sem kottyan, ahogy az sem, hogy az AfD a CDU-val szemben már régóta aggódva figyeli azokat a negatív társadalmi folyamatokat, amelyek a CDU-nak köszönhetően Németországban történnek. A CDU-val szemben ők reagáltak a társadalom segélykiáltására. Egyértelmű, hogy az AfD számára a tartományi választás csak a kezdet volt, a szövetségi választás egy újabb lépés, amellyel bebizonyította, hogy helye van a német politikában.

Magyar magyarázatát árnyalja, hogy pár éve a keleti régiók néhány választókerületében a CDU/CSU magasabb voksot kapott mint az AfD. Talán erre is azt mondaná Péter, hogy a kommunista nem vész el, csak átalakul? Hát, az átalakulás, ahogy azt Magyar is nagyon jól tudja, gyorsan végbe tud menni. Megmutatta ezt a belpolitikában és az Európai Parlamentben is szerves részese annak a fősodornak, amely a a CDU-val az élen, a Néppártot folyamatosan, egyre jobban balra tolja. Magyar nyilatkozatából az is látszik, hogy képtelen a társadalmi folyamatok működését és átalakulását felfogni, pedig a német szavazók választási akaratának megértése nem a bonyolultabbak közé tartozik. Úgy látszik, hogy ez Magyar képességeit olyannyira meghaladja, hogy inkább ész nélküli és hangos kommunistázásba fog, mindegy az, csak hadd szóljon.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.