Magyar Péter szava a törvény – szerinte legalábbis biztosan

Rákosrendező sorsa hivatalosan is eldőlni látszik. Ahogyan azt már megszokhattuk, az ellenzék ahol tudja, ott gáncsolja a kormány terveit (nem ritkán a magyarok kárára). Ezt persze minden esetben alaposan meg is moralizálják, hogy az akciójuk még véletlenül se tűnjön kerékkötésnek. És talán még el is hinnénk nekik, hogy valóban csak a púpos hátú denevérhal vagy a hegyesorrú törpeegér jólétéért aggódnak, de amikor már a sokadik fejlesztést fúrják meg, az embernek ez kezd kicsit gyanús lenni. Az ellenzék nem törekszik kompromisszumra, de ellenjavaslata sincs. Mint egy dacos gyerek: egészen addig nem is érdekli az adott játék, míg meg nem látja azt egy társa kezében. Rákosrendező esetén meg is kapták, amit szerettek volna, amiért egyetlen embernek tartoznak hálával: Magyar Péter őfelsége admirális generálisnak, akinek a szava maga a törvény.
Ahogy arra számítani lehetett, Rákosrendező akkor vált érdekessé az ellenzék számára, amikor a Fidesz befektetőket hozott a területre. Egészen eddig a pontig senkit sem érdekelt. Karácsony Gergely valószínűleg a térképen sem tudta volna megmutatni, de most nagyon fontossá vált számukra. Az ügy kapcsán természetesen Magyar Péter is beállt a sorba. Pulai és Horn ismeretlen módon elkészült közvélemény-kutatásainak köszönhetően saját maga hatása alá kerülve kitalálta, hogy ő márpedig megakadályozza, hogy Európa legmagasabb épületének Rákosrendező adjon otthont. A Mester nem tisztázta, hogy ezt miként kívánja elérni, de nagyon elszántnak tűnt a fotón, amit az ígérete mellé posztolt.
Eközben Karácsony Gergely úgy döntött, hogy él az elővásárlási jogával – amihez ebben az esetben törvényileg is joga van. A közgyűlés megszavazta, a kormány pedig átengedte a területet Karácsony Gergelynek és a fővárosnak. És ezzel véget is érne a történet, de nem a Magyar Péter fejében lakozó manócskák szerint. Mielőtt azonban erre rátérnénk, összegezzük, hogy mi történt eddig: a kormány át akarta adni a területet külföldi befektetőknek, akik képesek lettek volna emberhez méltó körülményeket teremteni a lepusztult városrészen. Karácsonyéknak ez nem tetszett, ezért éltek az elővásárlási jogukkal. Magyar Péter szerepe eddig ismeretlen.
De nem Magyar Péter szerint...

Ő ugyanis személyes győzelemnek könyvelte el, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros él a törvény által biztosított elővásárlási jogával.
"10 napja megígértük, hogy a TISZA megakadályozza a kormány által tervezett korrupt giga beruházást Rákosrendezőn. És lám: a fideszes bűnözők máris meghátráltak és el kellett engedniük a minden eddigi pénzszivattyúnál nagyobbra tervezett Maxi-Dubaj tervét. Megijedtek a nyilvánosságtól és a népharagtól." - olvasható a kistérségi Kacor király Facebook-oldalán.
Értjük, ugye? A törvény betűje semmit sem ért volna Magyar Péter (továbbiakban: a világ császára) befeszített mellizmai nélkül. A magyar jogállamiság működésének egyetlen záloga nem más, mint maga a Mester. Ráadásul mindezt ellenzékből! Ha hatalomra jut, mi leszünk a második Svájc, sőt, Svájc lesz a második Svájc. Mi az első Svájc leszünk.
A végén azt is hozzátette, hogy "A haza nem eladó semmi pénzen", ami kicsit furcsán hangzik annak a szájából, aki még le sem nyelte a NER emlőiből kiszopizott tejecskét, már is ott ült Manfred Weber ölében. Még szerencse, hogy elutasította a haza eladását. Máskülönben azt hinnénk, hogy Brüsszelben szándékosan szavaznak a Tisza képviselői Magyarország ellen.