Pesti Srácok

Már azt is tudjuk, hogy vannak jó meg rossz leszbikusok, Alice Weidel pedig rossz leszbikus, mert találkozik Orbánnal - legalábbis a Labrisz Egyesület szerint...

Már azt is tudjuk, hogy vannak jó meg rossz leszbikusok, Alice Weidel pedig rossz leszbikus, mert találkozik Orbánnal - legalábbis a Labrisz Egyesület szerint...

Nagy bajban vannak a liberálisok, azzal ugyanis nem számoltak, hogy vannak olyan nyíltan LMBTQ-személyek, akik nemhogy nem az ő elveik szerint élnek, hanem egyenesen konzervatívok vagy (szerintük rosszabb esetben) radikális jobboldaliak. Ez történt az AfD elnökének esetében is, akiről közel két hete tudjuk, hogy Orbán Viktorral fog találkozni, a magyar libsi leszbiknek azonban csak mostanra sikerült kitalálniuk mit is üzennek a nyíltan leszbikus Weidelnek, aki amúgy egy bevándorló hátterű nővel él együtt.

Emlékezetes, Orbán Viktor pár héttel korábban a svájci Neue Zürcher Zeitungnak adott nagyinterjút, amiből kiderült, hogy Alice Weidel kezdeményezésére Budapestre invitálta a Németországban politikai karanténba zárt, de évek óta egyre erősödő, szélsőjobboldalinak tartott párt kancellárjelöltjét. A magyar kormányfő a döntését akkor azzal indokolta, ha egy 20 százalék fölötti támogatottsággal bíró párt egyik vezetője, jelen esetben kancellárjelöltje találkozót kér tőle, akkor arra neki lehetőséget kell adnia, még ha a párt számos megnyilvánulásával nem is ért egyet.

Erre sikerült a magyar Labrisz Leszbikus Egyesületnek összehoznia egy nyílt levelet a találkozó előtt, amelyben a szervezet tagjai emlékeztetik a párt elnökét az AfD "bűneire". Azt írják: az AfD vezető politikusai nemzetiszocialista retorikát használnak, relativizálják a holokausztot, és egy olyan világot képviselnek, amelyben az emberi jogok és a társadalmi sokszínűség nem léteznek. Az AfD kitoloncolná a háborúk, természeti katasztrófák, szegénység és az önkényuralmi rendszerek elől menekülőket Németországból. Az AfD elutasítja a szivárványcsaládokat, támogatja Putyint, és Németországot kiléptetné az Európai Unióból. Ön ennek a pártnak az elnöke. Mindeközben Ön nyíltan leszbikus, és bevándorló hátterű élettársával két gyereket nevelnek - emlékeztetik a párt elnökét a párt programjára, valamit saját magánéletére.

Mivel úgy tűnik a rossz leszbikust sem szabad szidni nagyon (csak kicsit), ezért a Labrisz ezen a ponton inkább rátér a találkozó másik résztvevőinek "bűntetteire", avagy innentől azt olvashatjuk, hogy Orbán rósz!

PestiSracok facebook image

- írják a nyílt levélben.

A Labrisz felteszi a kérdést Weidelnek, hogy vajon mit üzen a magyar leszbikusoknak a látogatásával? Az egyesület azt üzeni az AfD elnökének, hogy "Budapesti látogatása után tegyen egy sétát a családjával a berlini Tiergartenben, álljanak meg néhány percre annál a nagy szürke betontömbnél, és mesélje el a gyermekeinek, hogy a 2. világháborúban az olyan nőket is elvitték a nácik, mint az ő anyukáik".

A libsik nem értik, hogy valaki nem köti össze a szexuális irányultságát a politikai ideológiával

Már 2017-ben Alice Weidel első csúcsjelölti választásakor is felmerült a kérdés, hogy miért választ a radikális jobboldali párt egy nyíltan leszbikus nőt elnökének. Bár az AfD-nek is van homoszexuális tagozata, a párt több politikusa nyíltan az azonos neműek házassága ellen lépett fel, és a párt programja is a hagyományos családmodellhez való visszatérést képviseli. Úgy tűnik azonban, hogy az AfD-nél úgy gondolják, hogy Németországban jelenleg nem az LMBTQ-emberek elnyomása a legégetőbb probléma, tekintve, hogy a németeknél nemhogy alul, hanem inkább felül vannak reprezentálva a szivárványosok.

A LMBTQ-propaganda további korlátlan terjesztése és támogatása helyett pedig mondjuk meg kéne oldani az elszabadult illegális bevándorlás problémáját, vagy az orosz-ukrán háború miatt tönkre vágott német gazdaságot. Éppen ezért Weidel úgy nyilatkozott, hogy az ország határait hermetikusan le kell zárni, és azt kell terjeszteni világszerte, hogy „a német határok áthatolhatatlanok”. Weidel arról is beszélt, hogy pártjával újra akarják indítani az Északi Áramlat 2-t, és lebontanák az összes szélerőművet.

Szóval kedves leszbikusok, képzeljétek el, vannak égetőbb problémák a világban és Németországban is annál, minthogy évente csak egyszer van Pride, vagy hogy a biológia miatt két nő nem tud közösen gyermeket nemzeni...

(Facebook / Kiemelt kép: MTI/EPA/Ronald Wittek)

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.