Pesti Srácok

Megirigyelte Varga Zoltán alufólia sapkáját Magyar Péter és bevallotta, semmit sem tud a kegyelmi ügyről

Megirigyelte Varga Zoltán alufólia sapkáját Magyar Péter és bevallotta, semmit sem tud a kegyelmi ügyről

Az elmúlt évtized legsúlyosabb politikai konteójával állt elő ezen a korántsem kellemes csütörtöki délutánon Magyar Péter, aki bármiféle bizonyíték felmutatása nélkül azt állította, Orbán Viktor, vagy egy közeli családtagja kérhetett kegyelmet K. Endre számára. Bejegyzéséből azonban két dolog derül csak ki tényszerűen: Magyarnak fogalma sincs a kegyelmi ügy részleteiről, ellenben nem riad vissza az információ nélküli vádaskodástól– ami ismételten büntetőjogi kategória.

K. Endre kegyelmi ügyéről posztolt Magyar Péter, vagyis mondhatjuk, hogy visszatért a kályhához. Emlékezetes, Magyar Péter azzal robbant a magyar közélet színpadára, hogy magát az Orbán-rendszer bennfentesének, majd kérlelhetetlen ellenfelének mutatta be. Előbbi állításáról kiderült, hogy az egyetlen NER-en belüli bűncselekmény, amiről tudomása lehetett, az saját bennfentes kereskedelmi ügye. Utóbbit pedig az árnyalja némileg, hogy a kormánypárt harmadik vonalának kiugrott arcaival próbálja meg felduzzasztani a szokott Soros-stábot.

Most azonban egy egészen új aspektust is kapott Magyar Péter bennfentességének mítosza, hiszen felbukkanását éppen a kegyelmi ügyhöz időzítette, és az igazságügyi miniszter ex-férjeként azt sejtette, bennfentes információi vannak az ügyben. Mindezt ma egy közepesen hosszú Facebook-posztban rombolta le Magyar Péter. A Tisza elnöke ugyanis bármiféle bizonyíték bemutatása nélkül arról posztolt,

PestiSracok facebook image

Mindebben nem is az az igazán érdekes, hogy bizonyítékok nélküli állításokat tesz a Tisza elnöke, hanem az, hogy a bizonyíték közzétételének hiánya egyenes cáfolata Magyar azon állításának, miszerint bármiféle bennfentes bizonyítékról rendelkezne tudással. Mindez pedig azt is jelenti, hogy Magyar valójában egy tudatos politikai projekt része, és nem egy "kicsekkolt fideszes".

Fotó: Hatlaczki Balázs/PS
Ajánljuk még

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.