Pesti Srácok

Nem tudja hová tenni az állam szemetét a nemzet kukása

Nem tudja hová tenni az állam szemetét a nemzet kukása

Karácsony Gergely ismét megjelent munkahelyén, a Facebookon és elkezdett szemétszedőket verbuválni Rákosrendező kitakarításához. Budapest utcaseprője szerint ugyanis a fővároshoz tartozó terület tisztántartása az állam dolga, nem az övé és személyesen Orbán Viktor szemetelte tele a városrészt, de a komment-kommandó majd elviszi a hulladékot, csak mondják meg neki, hogy hová.

Karácsony Gergelyre rászólt az anyukája, hogy ideje kitakarítani, de a főpolgármester ahelyett, hogy összeszedné a koszos zoknikat a szobájában, úgy gondolta, hogy inkább Rákosrendezőn kéne szemetet szedni, na nem neki, mert az munkával jár, de várja a jelentkezőket Facebookon. A dolog külön pikantériája, hogy Karácsony szerint a területen lévő hulladék az "állam szemete".

Szerinte ugyanis Orbán Viktor, a kormány, és a Fidesz-székház portása személyesen ment oda, hogy eldobálják az összes papírzsebkendőt a világon. Más megoldás nincs is. Az más kérdés, hogy Rákosrendező a fővároshoz tartozik (erre hivatkozva akarja megszerezni is), tehát a köztisztaság fenntartása az ő feladata lenne, nem a kormányé, de ilyen részletekkel már ne zavarjuk össze GeLgőt.

A főpolgármester ennél is nagyobbat dobott, és kijelentette, hogy ő aztán felviszi a szemetet a Karmelitához, mert máshová nem tudja tenni. Ez nagyjából a belpolitikai megfelelője annak, hogy a használt alsógatyát átvisszük apu szobájába, ugyanis dühösek vagyunk rá, mert azt mondta ki kell takarítani.

PestiSracok facebook image

Persze, egy ilyen politikai nagyvadtól ez nem meglepő, kiabált ő már Pintérrel is, mert ő nagyfiú és oda viszi a szemetet, ahová akarja! A Facebook-bejegyzés kapcsán egyébként fellapoztunk egy gyermeknevelési szakkönyvet, amiben azt írták, hogy nem szabad engedni a hisztinek, majd befejezi, addig viszont nincs Facebook, amíg tényleg rendet nem rakott!

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.