Pesti Srácok

Tizenöt év elteltével sincs vége a dubajozós lányokat kiközvetítők igencsak fura perének - Megszólalt lapunknak a fővádlott

Tizenöt év után született ma elsőfokú ítélet a dubajozós lányokat kiközvetítők perében, ám koránt sincs még vége a több mint furcsa ügynek. Óriási szenzációként indult annak idején a "dubajozós" sztori, a bulvárlapok eleinte minden tárgyaláson képviseltették magukat, celebekre vágyva, hiszen az előzetes hírek egy sor celebről rebesgették a dubajozós múltját. Várták is őket a vádlottak padjára, ám celeb cégül egy sem ült ott. Akik ott ültek, azok ellen az volt a vád, hogy szexuális munkára közvetítettek ki lányokat, ám a tanúként meghallgatott lányok, köztük celebek is szexmentes hostess-munkáról beszéltek.

- Soha nem voltam büntetve, soha nem követtem el bűncselekményt, mint ahogy a vádban megfogalmazott bűncselekményeket sem követtem el. Hostess-munkára közvetítettem ki lányokat a modellügynökségemen keresztül. Valamennyi meghallgatott tanú is erről beszélt a tíz évig tartó tárgyalássorozaton. Az ellenem korrupt rendőrök által kreált ügy pedig tizetöt éves. Megvédem a becsületemet, ezért fellebbeztem az elmarasztaló ítélet ellen - nyilatkozta a Pesti Srácoknak K. Zoltán I. rendű vádlott, akit ma két év, végrehajtásában három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája, dr. Krénusz Éva.

Prostituálódott celebektől zengett a sajtó egykor

Tizenöt éve robbant ki a dubajozós botrány, akkor vették őrizetbe K. Zoltán, akit aztán előzetes letartóztatásba is helyeztek. Nem tudhatjuk, hogy a nyomozás során pontosan mi történt. K. Zoltán szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda korruptnak bizonyult rendőrei kreálták az ügyet.

PestiSracok facebook image

Közbevetett megjegyzés: ez így egy állítás, egy tagadás, de mi van akkor, ha van rá bizonyíték, ami másodfokon elő is kerül majd?

Visszatérve a dubajozásra, 2015-ben, az első tárgyalási napon kiderült:

Az is kiderült, a tanúként idézett nők között van tévés arc, szépségkirálynő és címlaplány is.

A 2011-ben még nagy vihart kavaró, korábban az évszázad prostipereként emlegetett ügyről hónapokig hallgattak.

Mi van a vádiratban?

A vádirat szerint a kerítők fiatal magyar hölgyeket közvetítettek ki 2009-től hoszteszmunka helyett szexuális szolgáltatásokra, több külföldi országba. K. Zoltán és társai a magyar luxus hostesseket Dubajba, gazdag hercegekhez, vagy más, egzotikus országokba fontos üzletembereknek közvetítették ki.

K. Zoltánt 21 rendbeli-, P. Szilviát 2 rendbeli-, Sz. Vivient pedig 36 rendbeli, társtettesként, üzletszerűen elkövetett kerítés bűntettével vádolják (Fotó: Velvet)

A vád szerint „egymással együttműködve, szexuális szolgáltatás nyújtására szerveztek magyar prostituált nőket belföldön és külföldön tartózkodó férfi megrendelők részére". K. Zoltánt 21 rendbeli-, P. Szilviát 2 rendbeli-, Sz. Vivient pedig 36 rendbeli, társtettesként, üzletszerűen elkövetett kerítés bűntettével vádolják.

Celeb csak tanúként szerepel az ügyben

Konteohívők között elterjedt, hogy a kiközvetített celebek között nem egy maga is közvetített ki lányokat szexmunkára Dubajba és a többi már említett külföldi helyszínre. Csakhogy ez nem több, mint konteo, legalábbis az igazságszolgáltatás során fel sem merült ilyen.

Mások mellett Hódi Pamela és Kovács Dóra is tanúvallomást tett az eljárás során, Kulcsár Edinát is kihallgatták, ám ő nem személyesen, hanem zárt hírközlési láncon át tanúskodott.

Ma több lehallgatott telefonbeszélgetést is lejátszottak, amelyekben a vádlottak egymással vagy éppen a kiközvetített lányokkal egyeztetnek a munkákkal kapcsolatban. Palácsik-Ráthonyi Tímea neve többször felmerült a tárgyalás során, akinek egy lehallgatott beszélgetésből is lejátszottak ma. (Ő egyébként Andy Vajna özvegye, és állítólag K. Zoltán ismertette össze a néhai világhírű filmproducerrel.)

A tanúskodó celebek szerint szexmentes hostess-munkáról volt szó.

Érdekes rövid indoklás a bírónőtől

"A bírónő a rövid szóbeli indoklásában felhozta, hogy a tanúk összecsengően nyilatkoztak a korábbi utazásaikról, valamint azt, hogy a vádlott szerint korrupciós ügyekről és hatósági nyomásról is volt szó. Bár az meglátása szerint nem bírt jelentőséggel, illetve nincs olyan nyomozó, akinek az érdekében állna tömeges bűncselekményt elkövetni. Azt is kiemelte indoklásában, hogy több olyan celeb és ismert személyiség is megjelent a bíróságon, aki érthető módon szégyellte a korábbi tevékenységeit, így mostanra már inkább törölte a memóriájából, és nem akart arról a nyilvánosság, a sajtó előtt beszélni." (Forrás: Metropol)

Kiemelt kép: A vádlottak 2015-ben, a per kezdetekor (Fotó: Velvet)

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.