Pesti Srácok

Dadaizmus az Andrássy úton: I. Országegyesítő Magyar Péter a tavasz, aki elvezeti az országot Európába

null

Magyar Péter és a Tisza Pártnak nevezett szekta a nemzeti ünnepen az Andrássy úton tüntet. A szeánszot Péter Petra műsorvezető nyitotta meg, aki eligazította a közönséget a posztolás és a kis videók forgatásának fontosságáról, mert attól árad a Tisza, ha ellepik a tartalmaik az Instát és a Facebookot. Emellett külön felhívta a figyelmet arra, hogy Magyar Péter posztjait is osszák meg, mert az még fontosabb. Percről-percre közvetítésünk következik a kringyaparádénak ígérkező eseményről.

Némi prózai közjáték után Ruszin-Szendi Romulusz kezdte el beizzítani a közönséget, miután meghallgatták a svéd rockzenekartól lopott új mozgalmi dalukat, a Támad a cicát. A volt vezérkari főnök szerint ‘48-ban azért fogott össze a Honvédség és a lakosság, hogy posztolhassanak és lájkolhassanak a katonák, lehessen véleményük a haderőreformról. De ma elnyomás van, Orbán elnyomja a népet, aki ráadásul a sorkatonaságot is elkummantotta. Ezek után a seregben előforduló fizetési anomáliákról beszélt, ami szerinte kimeríti a hazaárulás tényállását. Erre megoldásként megemlítette, hogy minden egyenruhás szervezet lakhatási támogatást fog kapni, hogy megfeleljenek a körülmények a 21. századnak.

Ruszin kitért a TB terhére elkövetett zsírleszívásárára. Szerinte ez mindössze lejárató kampány, legközelebb azt fogják terjeszteni róla, hogy hajbeültetése volt, de megnyugtatott mindenkit, hogy az állomány tudja az igazságot. A közönség hálás szívvel mocskosfideszezett párat a nagyhatású szónoklatot követően.

Közjáték - István király bravúros hegedűszólóval

PestiSracok facebook image

Péter Petra újra felhívta a figyelmet arra, hogy Magyar Péter posztjait meg kell osztani. Azért vannak.

Közjáték – Vers mindenkinek

A következő sztárfellépő Bódis Kriszta genderharcos amazon. Történelemórával kezdte, bírálta a középkori berendezkedést, amin a felvilágosodás sokat javított. Magyarországot is elérte a 19. században a korszellem, ezért tört ki a szabadságharc. Ezek után rákötött a kortárs valóságra, amikor is újra zsarnokok uralkodnak Magyarországon, de a felvilágosodás lángját magasba emeli a forradalom népe, aki nem kérdezi, hogy honnan jössz, csak arra kíváncsi, hogy merre mész.

Egy a zászló, egy az akarat – magyarázta 1848-ról Bódis, majd váratlanul ellentmondott önmagának, amikor kifejtette, hogy a parasztok a szabadságért és nők pedig az egyenjogúságért harcoltak. Utána példákat is hozott, olyan nőket emlegetett, akik vele ellentétben értelmes dolgokért küzdöttek a reformkorban.

Gondolatai körbekalandozták a szabadságharc nemzetiségeit, megállapította, hogy a nemzeti ébredés és az emancipáció vonzotta a kisebbségeket is. A roppant újszerű megállapításokat követően azzal fejezte be, hogy árad a szabadság.

Közjáték – Elmaradt

Bódis után rögtön Nagy Ervin kezdett ordítozni a színpadon. Az nem derül ki, hogy mi akar mondani, de nagyon dühös és nagyon hangos. A közönség mindenesetre jól rezonál rá, lelkesen mocskosdfideszezik. Elképzelhető, hogy a két szónok közötti közjáték maga Nagy Ervin ordítása.

Hoppá, a 12 pontot sorolja. Ez nagy nehezen kivehető az artikulálatlan ordításából. Ordítás után éneklésbe vált, kissé hamisan a Kossuth nótát énekli lakodalmas stílusban.

Közjáték – Huszárnóta, Magyar Péter zászlólengetéstől kísérve

Színpadon is maradt a temus messiás, ha már ott volt. A szónoklatát Széchenyi-idézettel kezdte, amiről önmaga jutott eszébe. Majd kifejtette, hogy a forradalom is tégláról téglára épült fel egészen a szabadságharcig, hogy végül az utolsó tégla a magyar-osztrák kiegyezés legyen. Váratlan fordulatként Széchenyi után Kossuthról is saját maga jutott az eszébe, aztán Jókai egyik huszárkapitány karakteréről, Baradlay Richárdról is, akinek ezek szerint öltözött; 177 évvel később ők is egymásra néztek, nyergeltek és fordultak.

A történelmi tabló és nagy emberek felemlegetése után Magyar rátért az aktualitásokra is, amikről önmaga jutott az eszébe. Szemben a hatalom gőgösségével ők okosak és szépek, továbbá olyan frissek és üdék, mint a tavasz. Mint a márciusi ifjak, akikről szintén önmaga jutott az eszébe, mert a Magyar Pétert hallgató közönség legalább annyira szereti a szabadságot, mint nagyszerű elődeik, lakjanak bárhol is az országban.

Szent Istvánról és Hunyadi Mátyásról is önmaga jutott eszébe, Magyar Péter szerint is oszthatatlan a magyar nemzet, ahol nincs helye a gyűlölködésnek, ahol a magyar magyar ellen uszul. Megnyugtatott mindenkit, hogy ő egyesíteni fogja az országot. Az országegyesítés után Európába is elvezeti Magyarországot. Magyar Péter egyszerre Emese, álom és csodaszarvas, amit a haza és haladás gondolata egyesít.

Ezek után kitért az ellenségre, akik metternichek, akiknek fontosabb a rongy életük, mint a haza becsülete. Rögtön mondta is, hogy Orbán Balázsra gondolt, amit a közönség hálás pfujjolással vett tudomásul. Elmagyarázta azt is, hogy Orbán Balázs megadta volna magát, majd magánrepülőgépekkel elrepül trópusi szigetekre üdülni, miközben több százan fűtés nélkül megfagynak.

Pár ezer ember élőben nézte I. Országegyesítő Péter tavaszkodását és csodaszavaskodását

Ezek után rátért a mindenszarisra felsorolásra, fekete termőföldeket mérgező akkumulátor gyáraktól kezdve a minden ellopásáig volt itt minden, amit szeretnek a hívek. Orbánról is elmondta a kedvenc gyalázkodásait, aki szerinte a világ leggazdagabb embere lett, miután ellopta a Tisza Párt szavazótáborának járó forrásokat az Uniótól. Számot is mondott, 10 ezer milliárd forintja van Orbánnak a saját számításai alapján. A közönségnek ebből elege van – jelezték ütemesen, amire válaszul Magyar kemény szavakkal üzent a hatalomnak: véget fog vetni az Orbán-télnek. Ha e sorok írója jól érti, Magyar a tavasz nevű évszakkal azonosítja magát.

A mindenszarizmus és önmaga csodálata után megígérte, hogy a történelem szemétdombjára küldi Orbánt, amiért az becsapta a népet, és némi propagandázás után kifejtette, hogy a NER ellopta a pénzt a magyaroktól, méghozzá bőröndök és a külföldi utak segítségével. A közönség dühös lett a tájékoztatástól.

GOTO 001

Még mindig Magyar Péter beszél, de önmagát ismétli. Most éppen Nagy Márton véve a célkeresztbe, aki a tejföl árával foglalkozik, miközben milliárdokat lopnak el a magyaroktól, és szerinte ez az egész arra szolgál, hogy megtartsák a hatalmat és milliárdokat lopjanak a magyaroktól. Érdekes meglátás, az biztos. Ha már önmagáról önmaga jutott az eszébe, elővette az Út a börtönbe programot is, amiről hetek óta beszél. A hívei Börtönbe! Börtönbe! kiáltásokkal fejezik ki magukat.

Átszellemülve a közönség támogatásátról, Országegyesítő Messiás Péter leszámolást ígért. Ez a következő pontokból fog állni, amint a tavasz és a Tisza kiárad annyira:

  1. Európai ügyészség;
  2. nem lesznek korruptak;
  3. korrupcióellenes ügyészséget állítanak fel;
  4. megbüntetik a korrupt embereket;
  5. akiket feltételesen sem engednek szabadon;
  6. új embereket tesz az igazságszolgáltatás élére;
  7. teljes vagyonelkobzásra ítéli az ellenfeleit, akik szerinte korruptak;
  8. vagyonosodási vizsgálatokat ígér;
  9. új és emberséges világot épít az unokáknak;
  10. ehhez szövetséget köt a beteg gyereket nevelőkkel, a kormánytisztviselőkkel, a rendőrökkel és a vidékkel (plusz még mindenkivel).

Udvarlás szakasza

A jelek szerint kapott rendes közvéleménykutatási adatokat is, amelyekből kiolvasható, hogy a nők nem kedvelik, ezért mindenféle ígéretekkel szólítja meg őket. Többek között a férfiak és nők közötti bérszakadék legendáját is említette, amit le fog bontani. A nőket gyorsan lezavarta, utánuk az erdélyieket szólította meg, akik szintén rühellik az ábrázatát. Segítséget kért tőlük, ami alatt nyilván a szavazatukat érti. A határon túli magyarok után az összes társadalmi csoportnak ígéreteket tett.

Evilági megváltás népszavazással

Magyar népszavazást helyezett kilátásba, aminek a segítségével egy szempillantás alatt kánaán lesz az országból, ahol csupa jó dolog van, mindenki egészséges és gazdag. A csodához csak 12 kérdésre kell helyest választ adni.

  1. Egyetért-e ön azzal, hogy évi maximum 200 ezer forint értékben nyugdíjas Szép-kártyát vezessünk be, ami élelmiszerre, egészségre lehet költeni?
  2. Egyetért-e ön azzal, hogy a gyógyszerek áfakulcsa 0 százalékra csökkenjen?
  3. Egyetért-e ön azzal, hogy az állam ne fordíthasson költségvetési forrásokat magánegészségügyi ellátásokra?
  4. Egyetért-e ön azzal, hogy a visszaszerzett nemzeti vagyont oktatásra, egészségügyre és vidékfejlesztésre fordítsuk?
  5. Egyetért-e ön azzal, hogy az egészséges élelmiszerek áfakulcsa maximum 5 százalék legyen?
  6. Egyetért-e hogy az szja egységesen 9 százalékra csökkenjen?
  7. Egyetért-e ön azzal, hogy újra bevezetésre kerüljön a korábbi területeken a kata adózási forma?
  8. Egyetért-e ön azzal, hogy az 5 milliárd forint feletti vagyon felett extra adó kerüljön kiszabásra?
  9. Egyetért-e ön azzal, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja maradjon?
  10. Egyetért-e ön azzal, hogy egy miniszterelnök két ciklusig, maximum 8 évig tölthesse be a pozícióját?
  11. Egyetért-e ön azzal, hogy az önkormányzatok visszakapják a hatásköreiket, az intézményeiket és forrásaikat az oktatás, egészségügy és szociális területeken?
  12. Egyetért-e ön azzal, hogy a miniszterelnök fizetése maximum 2,5 millió forint legyen, és az országgyűlési képviselők fizetése a felére csökkenjen?

A haditerv után a hogyant is elmagyarázta: országjárásra indul, hogy online megválaszolhassa férfi és nő, fiatal és idős, városi és falusi ezeket az igazi kérdéseket. A tiszásokat meg is kérte, hogy írják be a naptárba az országjárás kitűzött idejét. Mert ez dönti el, hogy a nép vagy a hatalom döntsön az ország jövőjéről. Nyilván nem hallott még a képviseleti demokráciáról, amiben a nép választott képviselőkön keresztül gyakorolja a hatalmát, de mindegy.

Végre befejezte.

Végjáték - Nemzeti dal

A Nemzeti Dal (szocialistáknál: Talpra Magyar!) gitáros változatára színpadra sétálnak az est fellépői. Integetnek, a közönség visszainteget. Lengenek a zászlók, van füstgránát is, hogy ezzel megfeleljenek a korábbi amerikai tartótiszt elképzeléseinek, mely szerint a magyar jobberek focihuligánok, ordítozással, zászlókkal, arcfestéssel és piróval lehet megfogni őket, hogy csalódott fideszesek legyenek.

A tudósító elköszön.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.