Pesti Srácok

Eltüntették Magyar Péter aláírását a brüsszeli hűségnyilatkozatról! - PS-exkluzív

null

Botránygyanús esetre lettünk figyelmesek, Magyar Péter neve ugyanis nem sokkal a megszavazása után eltűnt "az európai védelem jövőjéről szóló fehér könyvről" szóló állásfoglalásról, azaz az Ukrajna-párti hűségnyilatkozatról. Történt mindez nem sokkal azután, hogy a Tisza elnöke Facebook posztjában kijelentette, hogy amit a saját szemünkkel is láttunk egy az egyben hazugság, ugyanis valaki meghamisította az aláírását a nyilatkozaton.

Ismeretes, az Európai Parlament e heti plenáris ülésére nyújtott be a néppárti-baloldali nagykoalíció egy határozat-tervezetet, amelynek aláírói között pedig ott szerepel(t) Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének az aláírása is. Elolvasva a dokumentumot hamar arra jutunk, hogy bár a tervezet elvileg az európai védelemről szól, de valójában egy egyértelmű háborús állásfoglalás”, ami a tartalmát illeti. A tervezetben ugyanis olyan követelések szerepelnek többek között, hogy

  • Európa jövője az ukrán hadszíntéren dől el, ezért még több fegyvert és lőszert kell küldeni. Követelik, hogy mindenki oldja fel a nyugati fegyverrendszerekre vonatkozó korlátozásokat, hogy azokat orosz területen is be lehessen vetni (ezek a 15. pontban találhatóak).
  • Követelik, hogy minden tagország biztosítsa a saját GDP-je 0,25 százalékát Ukrajna katonai támogatására. Ez hazánk esetében legalább évi 200 milliárdos összeg lenne. Ezenfelül egy “többmilliárd eurós” uniós költségvetési sort akarnak létrehozni Ukrajnát támogató eszközökre. (17. és 19. pont).
  • Szerintük az európaiak által biztosított kiképzési műveleteket ukrán területekre is ki kellene bővíteni

Az ügy nem sokkal kirobbanása után érdekes fordulatot vett. Magyar Péter ugyanis annak ellenére tagadja a nyilatkozat aláírását és jelenti ki, hogy az aláírását meghamisították, hogy közben a Tiszások szerint "vezérük" ismét bátran kiállt Ukrajna mellett, amikor előterjesztőként kezdeményezte a szabadságáért harcoló ország további fegyveres és pénzügyi támogatását Brüsszelben.

PestiSracok facebook image

Rejtélyes eltűnés

Mindeközben, ahogyan a PestiSrácok szerkesztőségében alaposabban igyekeztünk beleásni magunkat a Magyar Péter nevével is fémjelzett háborúpárti nyilatkozatba, egyszer csak furcsa esetre lettünk figyelmesek. Az Európai Parlament hivatalos oldalát frissítve egyszer csak eltűnt a Tisza elnökének neve úgy, hogy néhány perccel előtte még világosan ott állt a név az online dokumentumban.

Ennek kapcsán több kérdés is felmerül: ki, miért és hogyan tudta "meghekkelni" az EP hivatalos oldalát csak azért, hogy Magyar Péter neve bekerüljön a dokumentumba? Ha ilyen könnyű bejutni az EP oldalára és simán lehet szerkesztgetni azt, az nem jelent-e komoly veszélyt az unió intézményeinek kiberbiztonáságára nézve? De megkérdezhetjük még azt is, hogy esetleg Magyar kérésére törölték-e a nevét a számára kínos dokumentumból és hogyan fordulhat elő egy okirat utólagos meghamisítása Brüsszelben? Mindenesetre csúnya történet ez.

A korábbi változat. Forrás: https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/RC-10-2025-0146_HU.html
A frissített változat: https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/RC-10-2025-0146_HU.html

Frissítés

Miután a 444-nek egész nap "nem tűnt fel" ez a hír, most, hogy az aláírás rejtélyes módon eltűnt, ők is szenteltek az ügynek néhány sort. Ők már persze értesültek a hivatalos "magyarázatról" is, mely szerint Magyar Péter neve "szerkesztési hibaként" került bele a dokumentumba. A határozatról szóló szavazás megkezdése előtt ugyanis Roberta Metsola, az EP elnöke is tájékoztatta a képviselőket, hogy Magyar neve valahogyan tévesen jelent meg a dokumentumon. Azt is mondta, a szerkesztési hibát javítani fogják, ahogyan ezt már meg is tették.

Az aggodalmainkat ez a magyarázat azonban nem csillapította, hiszen akkor még több, fentebb már felsorolt kérdés merül fel bennünk az eset kapcsán. Olyanok például, hogy "miként tud egy képviselő neve tévesen belekerülni bármilyen hivatalos uniós dokumentumba"? Azon is elgondolkoztat bennünket az ügy, hogy vajon milyen egyéb "szerkesztési hibák" szerepelnek még hivatalos uniós dokumentumokban, amiket esetleg csak azután "javítanak", hogy az kínos helyzetbe hozhat politikusokat? És persze továbbra sem vagyunk nyugodtak az EP hivatalos online oldalának kiberbiztonságát tekintve.

(Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.