Pesti Srácok

Plusz 1,3 millió Tisza-szavazót delirál a Medián, de a Nézőpont éppen az ellenkezőjét mérte

Helytelen kutatási eredményeket publikálnak egyes kutatócégek - mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője, utalva ezzel a Medián kutatására, amely szerint majdnem tízpontos előnyre tett szert Magyar Péter pártja a Fidesszel szemben. Ha ez igaz volna, bő félév alatt megkétszereződött volna a Tisza tábora, de ezt egyáltalán nem támasztják alá a mért adatok - fejtette ki Mráz a Hír TV-ben. A Nézőpont Intézet ma közzétett felmérése szerint a "legvalószínűbb listás eredmény" tekintetében éppen hogy a Fidesz vezet 10 százalékponttal a Tisza előtt.

Mráz Ágoston Sámuel a

Hír TV-nek levezette

, hogy

A Nézőpont Intézet mindeközben ma tette közzé legfrissebb felmérésének eredményeit, amely szerint, ha most vasárnap tartanák az országgyűlési választásokat a Fidesz a listás szavazatok 45, a Tisza Párt 35 százalékát kapná meg. Úgy tűnik, a Tisza tetőzött és egy évvel a kezdetei után megindult apadása - olvasható az intézet honlapján.

PestiSracok facebook image

A Nézőpont Intézet kutatása szerint a A 2025-ös év eddig rosszul alakult a Tisza Párt számára. Az „előrehozott választás” szilveszterkor megfogalmazott, hamar lelepleződött médiaheckje óta hibát hibára halmoz a párt és vezetője. Magyar Péter bennfentes kereskedési ügyétől a mellé behozott új arcok botrányain át a háborúpárti nyilatkozat aláírása körüli vitáig, mind-mind koptatták a Tisza Pártot. Ezek után nem meglepő, hogy éppen egyéves születésnapja előtt nem nőtt, hanem enyhén csökkent a Tisza Párt támogatottsága. A legvalószínűbb listás eredménye decemberben még 37, márciusban viszont csak 35 százalék volt. Ugyan a visszaesés mértéke nem jelentős, de a tendencia egyértelmű. A Tisza nem tudta tavaszra csökkenteni lemaradását a kormánypártoktól és stabilan csak Márki-Zay Péter egykori szavazótáborára számíthat.

- olvasható a tanulmányban. A Hír TV-nek adott nyilatkozatában Mráz Ágoston Sámuel emlékeztetett: a Tisza-Párt határozott erősödését, előnyét mérő közvélemény-kutatók korábban maguk mondták el, hogy felméréseik eredményei nem reálisak.

Amennyiben egy felmérés eredménye nem reális, akkor azt a felmérést manipulációnak illik nevezni. A Tisza meggyőző előnyét deliráló "kutatások" nem tudományos módszereken alapszanak, hanem ócska politikai bulvártermékek. Ki megrendelésre, ki csak a párt nélküli pártvezér fülsimogatásának reményében csinál magából bolondot. Ennek eredménye az, hogy az épeszűek körében a közvélemény kutatók jelentős része csörgősipkás bohóccá vált. A műsor ugyanakkor néha szórakoztató, és ahogy szórakoztató volt látni az elárvult Márki-Zay Pétert a vereség után, az lesz jövőre is, amikor majd könnypatakokban árad a Tisza, és azok nem örömkönnyek lesznek. Cs. T.

Valahogy így néz ki egy becsülettel elkészített felmérés

A teljes felnőtt korú népességben még nagyobb, 12 százalékpontos a kormánypárt előnye. Jelenleg tehát a Tisza Párt szimpatizánsai aktívabbak (91 százalékuk aktív), mint a Fidesz tábora (81 százalékuk aktív). Mindez azt is jelenti, hogy a kormányoldalnak sokkal nagyobbak a tartalékai, akiket most a „véleménynyilvánító szavazással” próbál mobilizálni.

A Mi Hazánk az elmúlt hónapokban erősödni tudott. Most vasárnap akár 9 százalékos eredményt is elérhetne a kormány jobboldali ellenzéke. Nem véletlen, hogy Toroczkai László pártjának több programpontjának megvalósítását is felvállalta a kormánypárt.

A Nézőpont Intézet márciusi felmérése szerint más párt nem jutna be a parlamentbe. A jelenleg az aktív választók 4 százalékát elérő Demokratikus Koalíció számára élet-halál kérdés, hogy Gyurcsány Ferenc lakókocsis kampánya sikerül-e. A Kétfarkú Kutyapárt (3 százalék) és a Momentum (1 százalék) is messze van a küszöb elérésétől - közölte a Nézőpont Intézet.

Forrás: Nézőpont Intézet, Hír TV. Vezető kép: PS

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.