Pesti Srácok

Varju bűnözőként akar a polgároknak utat mutatni

Varju bűnözőként akar a polgároknak utat mutatni

A mai napon kerül sor Újpest-Angyalföldön arra az időközi országgyűlési képviselő választásra, amelyet még azért írtak ki, mert Varju Lászlót, a Demokratikus Koalíció (DK) jelöltjét tavaly jogerősen elítélték. A képviselő taktikai okokból nem várta meg, hogy az Országgyűlés a hatályos jogszabályok alapján megfossza mandátumától, hanem inkább maga mondott le arról, hogy majd az időközin újra megszerezze a választókerület képviseletét.

Varju ellen még 2020-ban emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség választás rendje elleni bűntett, súlyos testi sértés bűntette és garázdaság vétsége miatt. Előbbi esetben a dk-s politikus még 2018-ban anyagi ellenszolgáltatásért cserébe a képviselő-jelöltségtől történő visszalépésre akart rábírni egy független képviselőt azért, hogy ezzel saját győzelmi esélyeit növelje. Utóbbi két vád alapja szintén egy 2018-as eset volt, amikor is Varju a több képviselőtársával egyetemben garázdálkodott az MTV székház épületében. De madarunk nem állt meg itt, ugyanis az egyik biztonsági őrrel történő összetűzése során annak nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott.

A dk-s politikust a bíróság első fokon garázdaság vétsége és választás rendje elleni bűntettben 900 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte. Másodfokon a Fővárosi ítélőtábla ugyanakkor már testi sértés büntetettében is bűnösnek mondta ki a politikust. Varju ezt sem hagyta annyiban: felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. Azonban a Kúria harmadfokon helyben hagyta az Fővárosi Ítélőtábla döntését, amellyel az így jogerőre emelkedett. Vagyis Varjut jogerősen bűnösnek mondták ki választás rendje elleni és súlyos testi sértés bűntettében, valamint garázdaság vétségében.

Varju az ítélet jogerőre emelkedését követően károgott egy sort, természetesen a főnökével, Gyurcsánnyal karöltve. A felelősséget, ahogy a baloldaliaknál ez divat, akkor sem vállalta, inkább telekiabálta az országot azzal, hogy ő nem követett el semmi rosszat, vagy ha mégis, az valójában nem is bűncselekmény. Így ő csak egy koncepciós-pernek az áldozata - szerinte. Mondja ezt úgy, hogy a bíróságnak felvételek álltak a rendelkezésére annak meghatározásához, hogy a politikus valóban elkövette-e a vádpontokban leírt bűncselekményeket. Lényeges megjegyezni, hogy ezek azok a felvételek, amelyek a publikum számára is széles körben még most is elérhetőek. No de, nincs mese. Bizonyítékok ide, bizonyítékok oda, azért mégis csak egy baloldali vagy inkább komcsi ellenzékiről van szó, aki – legalábbis szerintük – bármit is tegyen, nem követhet el törvénysértő cselekményeket, hisz azokat – ha még nem is tudjuk – csakis a népért vagy inkább egy jövőbeli Tanácsköztársaságért teszi. Ezért – ahogy az régi kommunisták esetében mindig is volt – a Büntető Törvénykönyvben meghatározott bűncselekmények elkövetése valójában nemes dolog, hiszen azok pont a szerintük igazságtalan rendszer megdöntését szolgálják. Lenin és Sztálin pedig széles mosollyal hallgatja a DK politikusainak szavait, és még büszkén kacsintanak is.

PestiSracok facebook image

A bűnöző Varju pedig minden pironkodás nélkül hirdeti, hogy ő majd érvényt szerez az újpestiek és az angyalföldiek akaratának. A kérdés az, hogy egy elítélt bűnöző, hogy lehet képes az egyébként törvénytisztelő állampolgárokat a törvény keretein belül, annak eszközeivel képviselni, ha még ő maga sem képes különbséget tenni egy jogkövető és egy bűnözői magatartás között? Hogyan akarhatja egy ilyen ember képviselni a polgárokat, és azoknak nemcsak jogi, hanem erkölcsi iránymutatást is adni? A válasz egyszerű: sehogy. Mert, aki önmaga cselekedetével kapcsolatban sem képes felismerni a jót vagy a rosszat, a helyest vagy a helytelent, az nem képes más polgároknak sem helyes utat mutatni.

Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.