Gyűlölet és gyülekezés
Rengeteg gyűlöletkreditet összehozott homoszexuális felebarátaink számára Hadházy Ákos és csapata. A kedd délutáni hídlezárós tüntetés egész estére megbénította a várost, s autóstársaim látható, olykor hallható, de vitathatatlanul felbőszült haragja bizonyára nem a gyülekezési jog minden határon túli kiterjesztése felé taszította polgártársaink véleményét. Valószínűbb, hogy az a soktízezer budapesti, aki órákat araszolt a dugóban inkább a gyülekezési jog szigorú korlátozását fogja igényelni, követelni, s végül elégedetten tudomásul venni, mintsem annak nyakló nélküli kiszélesítését.
Dr. Ratius írása
Sokféleképen lehet visszaélni a gyülekezési joggal. Sokféleképpen lehet kárt okozni az emberi jogok szélsőséges értelmezésével. Most például egy egész város szenvedett, dühöngött, s késett el onnan, ahova igyekezett, annak a néhány száz tüntetőnek a hóbortja miatt, akik ismét, mint minden alkalommal, diktatúrát orrontottak a tervezett homoszexuális propagandarendezvény tervezett megrendszabályozása kapcsán. És amíg ők kiordibálták magukból O1G-frusztrációjukat, addig mi, akik az autónkban ültünk, azon elmélkedtünk, amikor a harag helyét átvette a csendes belenyugvás – másfél, két óra alatt azért alábbszáll az ember vérnyomása –, vajon mennyi kárt okozott ez a demonstráció?
Vajon hányan lehetnek, akik nem egy fontos és kellemes rendezvényre igyekeznek, mint én, de talán színházba, moziba vagy hangversenyre? Megvették a jegyet, s most üresen marad a helyük. Vajon vannak-e ebben a sokaságban olyanok, akiknek dolgozniuk kellene ma este? Talán éppen nekik kellene azon a színpadon állni, amelyiknek nézője a szomszéd autóban mérgelődik az elszalasztott előadás miatt… Volt már, hogy komolyabb ügyek miatt siettem. Vajon hányan lehetnek, akik szeretnék még megölelni haldokló szeretteiket, el akarják mondani nekik, mennyire fontosak voltak, mennyire sokat jelentettek, mennyire nem volt fölösleges az életük, s most nem biztos, hogy életben találják, amikor beérnek a kórházba?
Az is megesett, hogy mindenórás feleségem telefonált: most viszik a szülőszobába, siessek, ha látni akarom újszülött fiam (vagy lányom). Vajon vannak, akik ezért igyekeznének, de a hídfoglalók miatt lemaradnak életük legfontosabb eseményéről? Volt úgy is, hogy az óvodába kellett rohannom, hogy zárás előtt, s lehetőleg ne az utolsók közül szedjem össze a fiam. S most vajon hány kiscsoportos ül kétségbeesve a dadus néni kezét szorongatva, s rettegve, hogy apa talán soha nem jön már érte? Két óra egy ovisnak végtelen idő. Ha itt lennének kamasz fiaim, nehezen lehetne megnyugtatni őket. Megesett, hogy azért sürgetett a legnagyobb fiú, mert kedvese várta, és gyanítható volt, bár ezt nem kötötte orromra, úgy várta, hogy szülei pont nem voltak otthon néhány óráig.
Hát, ha van ebben az araszoló sokaságban ilyen fiatalember, fagy fruska, hát most bizonyára nagyon dühös, hogy a tüntetés következménye elemésztette a pásztorórát. S vajon hányan lehetnek azok, akik csak egyszerűen szeretnének hazaérni, mert egész nap dolgoztak, s már nagyon vágytak arra, hogy legurítsanak egy pohár sört.
De ezek az emberek, ezek a lehetőségek, az élet sokféle igazsága nem játszik szerepet az agresszív politikai gyűlölködők döntéseiben. Eszméik magasából nem nagyon látszik a hétköznapok valósága, ezernyi nehézsége, számtalan problémája. Az ideológiai szemüveg nem teszi lehetővé, hogy az ügyek helyett az emberek kerüljenek fókuszba. Most mindenesetre valamennyien ízelítőt kaphattunk az ellenzéki érdekérvényesítés mikéntjéből. Mindent elmond róluk a negyven évvel ezelőtt készült amerikai falfirka: „Szavazz a liberálisokra, különben lelőjük a kutyádat!”
Veze
tő kép: Hídfoglalás 2025 április elsején. /Hatlaczki Balázs
