Pesti Srácok

Hadházy Ákos a rendőrséget vádolja hamisan azzal, amit ő tesz: csúsztat és ferdít (vagy csak egyszerűen hazudik)

Hadházy Ákos a rendőrséget vádolja hamisan azzal, amit ő tesz: csúsztat és ferdít (vagy csak egyszerűen hazudik)

Fel kell tennünk a kérdést: van mg valaki, aki komolyan veszi Hadházy Ákost? A független országgyűlési képviselő már-már az idegileg labilis botránypolitikus, Szabó Bálint szintjére süllyedt le az elmúlt hetekben. Maroknyi követője volt csak a legutóbbi tüntetésén, így az ő szempontjából érthető, hogy bűnbakokat keres a leszerepelését megmagyarázandó. Most éppen a rendőröket támadja, hamisítással vádolva őket és feljelentéssel fenyegetőzik. Pedig ő beszél össze-vissza. Most éppen háborúval riogat. Isten óvja a hazát a Hadházyaktól!

Nem tudjuk, hogy azzal bízták-e meg zuglói választói Hadházy Ákost, hogy rendre megbénítsa egy kétmillió város közlekedését, erősen kételkedünk ebben. Hadházynak ugyanis az egyéni mandátuma Zugló és térségének képviseletére szól az Országgyűlésben, ám ő a jelek szerint tesz a választóira. Önfelkent Cézárként hidakat foglaltat tüntetés ürügyén, öncélúan. Bár igyekszik furfangosan kommunikálni, ám a kommunikációja is egyre inkább arra mutat, hogy anarchiát akar, amit meg is ideológizál.

Bár arra nehéz értelmes választ várni tőle, hogy miért támadt a rendőrökre verbálisan.

PestiSracok facebook image

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kénytelen tiltakozni Hadházy vádjai ellen; a vádak egyébként csak szimpla hazugságok.

"Hadházy Ákos szintet lépett, miután a Kúria vele szemben 2025. április 25-én ismét a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak adott igazat abban, hogy a tüntetőknek nem kell engedélyezni az Erzsébet híd elfoglalását május 1-jén. A politikus Facebook oldalán bemutatott egy képet is, amit a BRFK nyújtotta be a Kúriához. Hadházy szerint a BRFK hazudik, torzítja a valóságot, mert nem tudni, hogy a hatóság által bizonyítékként csatolt felvétel mikor készült, de szerinte biztosan nem az ő demonstrációikon." - írja a BRFK közleményében, hozzátéve:

"A Hadházy Ákos által hivatkozott vádiratból viszont egyértelműen kiderül, hogy a BRFK által csatolt felvétel 2025. április 22-én készült a Szabadság hídon.

Drónfelvétel a Szabadság hídi "tömegről" (Forrás: rendőrség)

Az Hadházy politikusi tevékenységéből leszűrhető, hogy nem biztos, hogy van fogalma arról, merre van Zugló, merre van a választó körzete, de hogy a dunai hidakat is összekeverje, az már több mint kínos.

A BRFK rámutat, a bírósági ítélet jogi indokaiból egyértelműen kiderül, hogy Hadházy miért veszítette el a közigazgatási pert:

"A Budapesti Rendőr-főkapitányság eddig is, és ezután is mindenki számára biztosítja a békés gyülekezés jogát, miközben figyelembe veszi mások jogait (ideértve a fővárosban közlekedni kívánók jogait), és érvényt szerez a hatályos magyar jogszabályoknak. Hadházy Ákos valótlan állításait visszautasítjuk!" - szól a közlemény.

Lázálmában háborút vizionál

Hadházy Ákos tovább vádaskodik, és feljelentésre készül. Fel akarja jelenteni hamisítás miatt a rendőröket - egyre kevesebben vitatják, hogy ez már közröhejes.

"Tudta? Szijjártó helyettese, Magyar Levente arról beszélt Boszniában, hogy MAGYARORSZÁG BEAVATKOZIK A BOSZNIA-HERCEGOVINAI ESEMÉNYEKBE, HA BÁRMILYEN KONFLIKTUSRA KERÜLNE OTT SOR. Márpedig erre minden esély megvan, mert a szerbek nagyon közel vannak ahhoz, hogy felrúgják a daytoni békemegállapodást és harminc év béke után kilépjenek Bosznia-Hercegovinából." - írja a közösségi oldalán, hozzátéve:

"A kommentek közé teszek egy sor linket boszniai lapokból, ahol egyöntetűen idézik Magyart: “Magyarország nem marad kívülálló. Önökkel és a Szerb Köztársaság népével vagyunk.” Ha ehhez hozzátesszük, hogy Orbán szorosabb katonai együttműködésről állapodott meg a szerbekkel, akkor tényleg kezdhetünk aggódni amiatt, hogy a nagy békeharcos háborúba viszi Magyarországot Szerbiában."

"Mindenesetre írásbeli kérdést adok be Szijjártónak, hogy valóban fegyveresen is beavatkoznánk-e Szerbiában. Kiváncsi vagyok, meri-e tagadni (nem tőlünk félne, hanem Putyin és Vucic elvtársak haragjától)" - fejezi be posztját Hadházy, aki megtalálta az új homokozóját.

Kiemelt kép: Hadházy Ákos ülőtüntető (Fotó: Hatlaczki Balázs)

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

Földi László a pénteki tüntetésről: A teljes nemzeti oldal jövőjéről van szó, ezért kell kiállni a Pesti Srácok mellett (17 ÓRÁTÓL A ZSIGMOND TÉRNÉL!)

‎Polbeat 2023 március 31.
"A Pesti Srácok-ügy a rendszerváltás óta a legfontosabb jogi ügye a nemzeti oldalnak. Ez most a teljes nemzeti oldal jövőjéről szól, ami gyorsan el fog dőlni. Ha a Pesti Srácok végül kitaszítva marad a YouTube platformról, akkor a Big Tech utána lépésről lépésre visszaszorítja a nemzeti oldalt, amire az impotens hazaáruló ellenzék egyedül sosem lenne képes" – mondta Földi László, a Védett Társadalom Alapítvány alapítója, biztonságpolitikai szakértő, a Google budai, Zsigmond téri székháza előtt pénteken ötkor kezdődő tüntetésünk egyik vezérszónoka. A VDTA vezető jogi szakértője, Tóth Máté volt Varga Ádám és Ambrózy Áron vendége a Polbeatben. A felvételt lent visszanézhetik, s cikkünkben megtalálják a tüntetés szónokainak névsorát is! A tüntetést várhatóan élőben közvetítjük a PestiSrácok.hu-n és a PS TV Facebook-oldalunkon!