Pesti Srácok

Konteókkal, fogalmatlansággal és mérhetetlen önszeretettel telt meg a stúdió Magyar Péter Magyar Infóján

Bepillantást engedtek nekünk a jövőbe, ahol Magyar Péter a reggeli tornától kezdve az esti meséig bezárólag mindent intéz az összes televízióban. Az ATV simán leközvetítette Magyar Péter monomániás agymenéseit és fantazmagóriáit, a messiás mellé riporter helyett meg Tarr Zoltán képviselő és alelnök ugrott be hevesen bólogatni. Keserves beszámoló következik Magyar és Tarr Magyar Infójáról, ahol olyan tömény mennyiségben áradt az autofelláció és a konteó, hogy e sorok szerzője is bejelentkezik lassan a veszélyességi pótlékért. Szenvedjenek önök is velem!

A műsor rövid termékismertetővel kezdődött, rendszerváltó kártyát és a messiás Facebook oldalát ajánlották a vásárlók figyelmébe. Egyúttal Magyar reményét fejezte ki, hogy legközelebb már a tévében is ez fog menni, nem csak a Youtube-csatornán. A pénz után a sikerrel folytatta, bejelentette, hogy a Tisza Párt olyan népszerű, hogy Orbán fél, retteg, bujkál, továbbá mindenféle eszközöket mérlegelnek, hogy ellehetetlenítsék a Tisza Párt elindulását a választáson. Képzelgései szerint jogszabályokat fognak módosítani és karhatalmi eszközöket fog bevetni a hatalom, hogy őt leszedjék. De ő bátran ellenáll, az ellenállás módszerének pedig az üzenést választotta.

– jelentette be ellentmondást nem tűrő hangon a messiás, Tarr Zoltán pedig igyekezett erőteljesen nézni és bólogatni hozzá.

PestiSracok facebook image

FUTÓHOMOKON FUT VALAKI

Magyar szerint a futóhomokon futni szokás, így kapta nevét ez a homokfajta, és ezzel a képpel írta le, hogyan kapálózik a propaganda ellene, de ő érinthetetlen és megfoghatatlan égi tünemény, senki meg sem sebzi. A propaganda meg csak fut és fut a futóhomokon, illetve 10 milliós SMS-kampányt folytat ellene. Erről rajta kívül még senki nem hallott, de ez általános, egyszerűen senki nem lát annyira, mint ő. Ő olyanokat is észrevesz, ami az átlag magyar szeme elől rejtve van.

KONKRETIZÁLJUK A DOLGOKAT KONKRÉTUMOK NÉLKÜL!

Erre is csak ő képes. Elmondta nevek, időpontok és tények nélkül, hogy őt amúgy hónapok óta fenyegetik, zsarolják, talán még gyíkká is változtatták, de hiába. Ráadásul jogszabály módosításokkal és hatósági zaklatásokkal is próbálkoznak majd vele. Meg durvább eszközökkel is, amit nem fejtett ki, egyértelműen a szívpanaszos, esetleg kiskorú nézők kedvéért. Azért egy példát mondott mégis, szerinte drogot fognak elrejteni nála és a kollégáinál, ezért módosították a drogellenes törvényt.

ÉN, ÉN, ÉN, ÉN

Ezek után hosszú percekig az őt ért sérelmekről és a saját bátorságáról beszélt. Iszonyú unalmas volt.

NEM HÁTRÁL A PLAKÁTKAMPÁNY ELLENÉRE

A hiszti után a fenyegetés ideje jött el: mindenki megnézheti magát, aki mémeket gyárt róla, meg úgy alapvetően nem szereti őt. A gazfickókat a mögötte álló milliók fogják elintézni. Valami cégről hadovált, aki ellene plakátkampányt szervez, ebben a szekvenciában az volt a különös, hogy a messiás szerint a cégnek nincs semmi bevétele, de több milliárdot kapnak állami alapítványoktól. Nos, a messiás igen buta fiú, a bevétel a több milliárd, a haszon az, ami a cégnél marad. Az állami alapítványok meg a Fidesz pártalapítványa. Az ellene tervezett plakátkampányra a gonoszok több százmilliárdot szánnak a messiás szerint, amit kórházi klímára kellene költeni. És még mémeknek is nevezik a plakátot. Ja, meg szexvideókat is gyártanak róla. Embert ennyi bántás nem ért még soha a történelemben.

MINDEN BEVÉTELÉVEL EL TUD SZÁMOLNI, CSAK NEM AKAR

A messiás szerint neki nincs semmi titkolni valója, bár fene se érti, hogy akkor miért nem hajlandó válaszolni a bennfentes kereskedelemmel kapcsolatos kérdésekre. Egyszer azzal zavarta el a riportert, hogy a magyaroknak nincs köze ahhoz, hogy mennyit újított 5 éve, máskor meg, a Partizánban a pontos idő felől kezdett érdeklődni. A többi, későbbiekben érkező vádakra is kitért: ezek mind hamisított bizonyítékon fognak alapulni, ők sosem követtek el semmit, ezért adjanak neki pénzt.

VÉGRE MEGSZÓLALT TARR ZOLTÁN

A pártfinanszírozás témájában hirtelen duett alakult ki a képernyőn, Tarr Zoltán a fifikás tanuló mintájára megismételte a messiás gondolatait, amikkel a messiás egyetértett, de azért rögtön visszavette a szót. Megfejtésük szerint a híveknek kell eltartani a pártot, és azok a pártok érdemelnek pénzt, amelyek népszerűek, nem pedig azok, akik a parlamentben ülnek, amiért korábban szavaztak rájuk, nem csak kommenteltek alattuk. Meg a propagandát is meg fogják szüntetni.

HADÜZENET A TÖBBI ELLENZÉKI PÁRTNAK

Mivel a Mi Hazánk nem arról beszél, amiről Magyar, ezért nem ellenzéki párt, majd megnézhetik magukat. De a messiás szerint a többi párt is csak abból az aljas szándékból létezik, hogy tőle szavazatokat és pénzt vegyenek el, pedig azok mind őt illetik. A független polgármestereknek is üzent, hogy vagy összeszedik magukat és arról beszélnek a polgároknak, hogy Magyar Péter szép, vagy baj lesz.

KONTEÓ KONTEÓ HÁTÁN

A messiás ezek után felsorolta az összes ökörséget, amit a Redditen és a Facebookon összehordtak a rajongói a választási szabályok módosításáról. Leviszik a bejutási küszöböt, megszűnik az összeférhetetlenségi törvény, eltörlik a győzteskompenzációt, határon túli körzetek jönnek létre és a többi. Ásít.

ITT VANNAK AZ UNIÓS FORRÁSOK, DE NINCSENEK ITT

Ez volt a legmókásabb rész. Két fogalmatlan ember mindent és mindennek az ellenkezőjét összehordott az uniós forrásokról, amiket elvesztett a kormány, de itt vannak, csak a kormány nem adja oda az embereknek. De legalább Tarr megint megszólalt. Ezek után bejátszott Orbán és Lázár videókkal beefeltek, elmondták, hogy nem igaz, amit állítanak. Mert hogy ők nem akadályozzák az uniós források megérkezését, aki ilyesmit mond, az hazudik, hogy aztán fél perccel később Tarr azt magyarázza, hogy nekik fontos, hogy ne érkezzenek uniós források, mert nem szeretnék, ha azok a korrupt kormány kezére jutnának.

NEM TERELHETIK EL A FIGYELMÉT!

Ukrajna kapcsán is megerősítette, hogy semmi nem igaz semmiből, de az igazán tréfás etűdöt a bennfentes kereskedelmi ügylete kapcsán adta elő. Szerinte ott is mindenki hazudik, hiszen neki 2008 óta van értékszámlája és megválaszolta a Nemzeti Bank álságos kérdéseit. Itt a válaszok alatt a bohócfejeket értette, meg a telefonos ordítozást nyilván. De előadta azt is, hogy hamis tanúk állítják csak, hogy ő bennfentes kereskedett, pedig nem is. Hmm, ezek szerint az időpontok, a felügyelőbizottsági tagsága, a korábban letagadott ügyletek mind-mind csak a Fidesz propagandájába léteznek, ő olyan ártatlan, amennyire csak egy messiás lehet. Megfejtése szerint ezzel akarják elterelni a figyelmét. Igen, ez a nárcisztikus kretén szerint minden róla szól, nem is a közvélemény figyelmét akarják elterelni, hanem az övét.

A TISZA EGY CSODA

Az utolsó hosszú negyedórát, vagy ki tudja mennyit még önmaguk dicséretére szánták, itt Tarr is mondott pár mondatot arról, hogy mióta Tisza szigetek vannak, azóta több spontán gyógyulás történt országszerte. Vagy valami ilyesmit mondott, mert ezt már ötszörös sebességre gyorsítva nézem, annyira rémesen untatott ez az autofelláció. És utolértem az élőt. Kikapcsolom, mert rendes sebességben képtelenség ezt a két eszelőst nézni.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.