Pesti Srácok

Milyen érdekes, hogy egy botrányos Tiszás kijelentés után ismét azonnal "kikutatják", hogy a párt szinte verhetetlen

null

Kerestük, kutattuk, de valahogy tegnap délután óta sem a 444-nek, sem a Telexnek, sem a Magyar Hangnak, sem pedig a 24.hu-nak nem sikerült beszámolnia arról, hogy Kollár Kinga Tiszás EP-képviselő konkrétan kijelentette, ők azért dolgoznak Brüsszelben, hogy továbbra se jusson hozzá az uniós pénzekhez Magyarország és így ne legyen forrás többek között a kórházfelújításokra sem. Ellenben azt már címlapokon hozzák, hogy a 21 Kutatóközpont szerint brutálisan vezet a Tisza a Fidesz előtt, más pártok pedig gyakorlatilag nem is léteznek. Egyre szánalmasabb az úgynevezett "független-objektív" csicskasajtó.

Áprilisra a Tisza Párt vált a legnagyobb támogatottsággal rendelkező párttá: a teljes népességben 6 százalékponttal előzi meg a Fideszt, így míg a Tisza 34 százalékon áll, a Fidesz 28 százalékon.

- derült ki a 21 Kutatóközpont friss felméréséből, amit a 24.hu közölt.

PestiSracok facebook image

Eközben a Mi Hazánk 4, a Kétfarkú Kutya Párt 3, a Demokratikus Koalíció támogatottsága 2 százalék, a többi párt pedig nem haladja meg az 1 százalékot sem a teljes népességben. A biztos szavazó pártválasztóknál sem sokkal jobb a helyzetük: a Mi Hazánk náluk 4 százalékon áll, míg a Kutyapárt és a DK 3–3 százalékon. A biztos pártválasztóknál is előnyben van a Tisza: Magyar Pétert pártja 46 százalékon áll, míg a Fidesz 38 százalékon. A részvételüket biztosra mondók körében pedig még nagyobb a Tisza előnye: 51–37 arányban vezet a Fidesz előtt. A 21 Kutatóközpont októberi kutatási eredményeihez viszonyítva az látható, hogy a Fidesz támogatottsága nem változott érdemben (29 százalék volt októberben, 28 százalék áprilisban), a Tiszáé viszont sokat nőtt: 26-ról 34 százalékra a teljes népességben.

Áprilisban amúgy a Republikon is közölt egy friss felmérést, amiben arra jutottak, hogy a kormánypárt támogatottsága tovább gyengült, a Tisza Párté pedig erősödött a biztos pártválasztók között. Igen, ők voltak azok is akik kemény matekozással "kikutatták" azt is, hogy bizony a magyarok többsége támogatja Ukrajna EU-csatlakozását.

Gyanús időzítés

Nem először találkozunk azzal a jelenséggel, hogy kiderül valami csúnyaság a Tisza részéről (például Magyar Péter feltűnő, majd eltűnő aláírása az EP háborúpárti nyilatkozatáról), amit a baloldali sajtó rendre igyekszik elhallgatni, majd rá egy nappal hirtelen feltűnik valamelyik balos kutatóközpont és megnyugtatja Péterünk idegeit, hogy nincs oka aggodalomra, mert úgy vezet, mint eddig még soha senki a magyar politika történelmében.

Mindeközben persze a szemüket elfedő tiszaszektásokat rendre rászoktatták, hogy egyrészt ne higgyenek sem a fülüknek, sem a szemüknek, sőt, csak az a hír, amit Péter vezérük jóváhagy, így egyáltalán nem meglepő, hogy Kollár Kinga nyilatkozata sem érte el az ingerküszöbüket. A legfrissebb balos kutatás szerint tehát a választók 34 százaléka totál narratíva-kontroll alatt áll, hívószóra ha kell, a saját fülüknek és szemüknek sem hisznek. Ehhez csak gratulálni tudunk. (Zárójelben pedig hozzátesszük, hogy a kutatásokból minden bizonnyal rendre kimaradó "bizonytalan szavazók" valószínűleg tudatosan maradnak ki a mindennapi hírfolyamból és tudatosan kerülik a véleménynyilvánítást is, azt ugyanis épp ésszel nehéz kibírni, ami jelenleg folyik a közbeszédben. Tapasztalatból mondom...)

Forrás: Telex, hirado.hu/ PS / Kiemelt kép: MTI/Purger Tamás

Ajánljuk még