Szabó Tímea magyargyűlölő nyugat-európai haverjaival szidta együtt Orbánt, aki mindenért is felelős

Már hozzászokhattunk ahhoz, hogy az ellenzék „jeles” csapatának tagjai Brüsszelben és Strasbourgban látják megmentésük vagy győzelmük zálogát, Magyar Pétertől Gyurcsányon át egészen Szabó Tímeáig. Utóbbi álzöldpárti országgyűlési képviselő újra ki is kötött zöld elvbarátai mellett, hogy később telekiabálhassa a közösségi médiát azzal, hogy itt, hazánkban minden úgy ahogy van maga métely, és amiért persze egyedül a magyar miniszterelnök a felelős. Fogadó társaságának orbánfóbiás tagjaival gyorsan össze is állt egy fotó erejéig, hogy megmutassa politikájának „hatalmas” támogatottságát.
Szabó Tímea Európa nyugati részén illusztris társaságba csöppent, ahol a zöld képviselőkön kívül még az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek is helyet szorítottak. A magyar ellenzéki képviselő pedig, ha már éppen ott volt, gyorsan informálódott is Magyarországról. Szabó szíve nyilván tele volt aggodalommal drága „hazája” iránt, és a hangulat pedig még nyomasztóbbá vált, amikor az európai parlamenti képviselők újra hallhatták az ellenzék tagjától, hogy az Országgyűlés megszavazta a Pride betiltását, még pedig gyermekvédelmi okokra hivatkozva. Ez a már félig megemésztett hír, még mindig késként forog a zöld-párti képviselőkben, hiszen ők azok, akik olyannyira kiállnak a LMBTQ+-közösség jogai mellett, hogy szerintük már bölcsődés korban el kell kezdeni megismertetni a gyerekeket ezzel a deviáns viselkedéssel. Persze nem ezért, nem is orosz gáz vagy a migrációt elutasító Ukrajna uniós tagságát ellenző kormányzati politika miatt nem jönnek az uniós a pénzek. Szabó Tímea szerint
A helyzet sajnos az, hogy hiába ordítja tele Orbán és a hazug propaganda, hogy az ellenzék miatt nem jönnek az uniós pénzek, vagy hogy itt ellenzéki képviselők a magyar érdekek ellen dolgoznak, a valódi oka a pénzek visszatartásának egyértelműen és egyedül Orbán Viktor maga. Nem a menekültek, nem LMBTQ közösségek, nem von der Leyen, nem Ukrajna, hanem Orbán Viktor.
Legyen ez most elég napi bölcsesség a képviselő asszonytól. Annyit azért érdemes hozzá tenni, hogy Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, aki ebben a minőségében meghatározza az ország politikai irányvonalát, ami jelen esetben az, hogy nem kell ész nélkül, csupán szolidaritásra hivatkozva beengedni mindenkit az Európai Unióba, Ukrajna uniós csatlakozását el kell vetni és az LMBTQ+ közösség tagjainak jogait nem kell bővíteni és még inkább nem szabad azt a gyermekek körében népszerűsíteni. Ezek a témák tudjuk jól, hogy milyen érzékenyen érintik a zöldek törékeny lelkivilágát, ami pedig büntetésért kiállt, mégpedig az uniós források megvonásáért.

De az ellenzéki képviselő asszony mégis köti ez ebet a karóhoz, mert itt nem erről, hanem a magyarországi korrupcióról van szó. Ursula von der Leyen szerint pedig „Orbán nem fog változtatni eddigi politikáján, ami sajnos azt jelenti, hogy az Európai Bizottság nem fogja felszabadítani a tőlünk visszatartott uniós forrásokat.” Nyilván Szabó Tímeának nem kellett ezt a könnyeivel küszködve végighallgatni, de azért feltételezhetjük, hogy egy kis lágy mosolyt elengedett a Bizottság elnöke felé. Mert annyira még ő sem volt ostoba, hogy kimondja vagy leírja elégedettséget a publikumnak a tiszás Gerzsenyihez vagy Kollárhoz hasonlóan. De azért a két képviselő nyilatkozatából következtethetünk arra, hogy mennyire is tesz meg mindent az ellenzék azért, hogy az uniós forrásokat visszatartsák.

Ursula von der Leyen, akit az Európa Bizottság élén úgy rángatnak, mint egy bábot, mindent megtett, hogy Magyarország nyáron kezdődő uniós soros elnökségének politikai élt adjon. A szakmaiság pedig nem számított, csak az, hogy a – diplomatikusság jegyében – lejárathatja Orbánt, de valójában csak saját magát sikerült. Mindenesetre a sepregetés nehezen sikerül a Európai Parlament és Bizottság táján. Emlékezzünk csak a görög EP-képviselő Eva Kailira, aki a Katar-gate nevű korrupciós botrányban keveredett többed magával. A képviselőnek egyelőre a védekezés annyira jól sikerült, hogy a luxusbörtönből kikerülve jelenleg szabadlábon védekezhet. De beszélhetünk a volt belga igazságügyi biztosról, Didier Reyndersről, aki pénzmosással gyanúsítanak. De ott van még Ilaria Salis, aki bűnözőként került az európai parlamenti képviselők közé, mentelmi joga pedig védelmet nyújt neki. Most pedig ő beszél emberi jogokról, aki félholtra ver ismeretleneket egy számára idegen országban. És ez csak egy része annak a csapatnak, amellyel olyan nagy sietve igyekszik a magyar ellenzék tartozni.
A Bizottság elnökén kívül, az LMBTQ-jogokért kardot rántó képviselő pedig nem más, mint Terry Reintke, aki az Európai Zöldek Párjának korábbi társelnökével, Mélanie Vogellel él együtt, a “Pride betiltása újabb csapás a szabadsággal szemben”. Aki szerint Orbánnal szemben minden megengedett, a magyar demokráciát pedig olyan antidemokratikus eszközzel kell megvédeni, mint a szavazati jog elvétele Magyarországtól. Persze ez is, ahogy az uniós forráselvonás is a magyar emberek érdekét szolgálja, mert az uniós vezetők sokkal jobban értik a magyar emberek gondolkodását és azt is, hogy valójában mire van szükségük. Valójában azonban az uniós források visszatartása is nem más, mint a jövő évi választásokba történő beavatkozás, ahogy azt a tiszás EP-képviselő Kollár Kinga is megerősítette az európai parlamenti felszólalásában.
Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PS Forrás: szabó Tímea Facebook oldala