Pesti Srácok

Magyar Péter ki fogja gyűlölni az RMDSZ-t az Európai Néppártból és azzal vége lesz az erdélyi magyarok európai érdekérvényesítésének

null

Magyar Péter nem véletlenül ugrott az RMDSZ torkának Nagyváradon. A kritikus belpolitikai helyzetben lévő, a megerősödő nacionalizmus ellen küzdő erdélyi magyar közösségtől az európai érdekképviseletet is elvehetik. A Tisza Párt vezére komoly vádakkal, konkrétan kémkedéssel illette az RMDSZ EP-képviselőit. Bosszúból, Weber parancsára, vagy csak haszonszerzésből, egyre megy - a nagyváradi sétából kemény fenyegetés lett.

Nos, hát, ahogy mondani szokás, ezért kár volt Nagyváradig gyalogolni. Ahogy a kontinenst átfutó Forest Gumptól is várták a kinyilatkoztatást a hívei, úgy csüngtek a bibilábú messiás szavain a követői, aki erre kettőt is mondott.

Román. Föld.

Az egyik, hogy Nagyvárad román föld, ahol a magyarok vendégek, ugye. Úgy is kell viselkedni, vendégként. Hát, azzal senki nem vitatkozik, hogy Nagyvárad ma Románia része. Hogy román föld lenne, azt ellenben sokan vitatnánk. Még a románok is bizonytalankodnak, hogy lopott, elbitorolt, utóbb parlagon hagyott magyar földön élnek. De bezzeg a Magyar Péter az nem bizonytalan. Nagyvárad azt román föld, ahol a magyar az vendég.

PestiSracok facebook image

De ez csak az egyik volt, amit a Magyar Péter Nagyváradon mondott. A másik mondása meg az volt, hogy

Ezt is ízlelgessük kicsit.

Most ne azzal foglalkozzunk, hogy az ideggyenge pártvezérnek miért pont a kémkedés jut eszébe. Az RMDSZ akkor poloskapárt? Azok is poloskák, akik az RMDSZ-re szavaznak? De engedjük is el ezt a álértelmiségi műérzékenykedést, ez nem méltó a jobboldalhoz.

Sokkal inkább számít a kijelentés üzenete. Magyar Péter ugyanis azt állítja, az RMDSZ veszélyes a néppártra, mert kémkedik. Következésképp, mire másra jutnánk, minthogy az RMDSZ-nek,

Magyar Péternek különben láthatóan tényleg semmi nem számít. Egy olyan kritikus pillanatban gyengíti anyaországi magyar politikusként az erdélyi magyarok pártját, amikor az AUR előretörésével majdnem egy szélsőnacionalista temetőgyalázó lett Románia elnöke. Nicusor Dan megválasztásával pedig a veszély korántsem hárult el, sőt.

Az erdélyi magyarok komolyan összefogtak, hogy képviseltessék magukat Európában

Hogy az erdélyi magyarok is mennyire komolyan veszik a román szélsőségesek megerősödését, azon is látszik, hogy a választásokon rendre megmutatkozik az összefogásuk. Bár az erdélyi magyarok alapvetően szkeptikusak az Európai Unióval szemben, mégis, amikor kellett, bejuttattak két képviselőt is az Európai Parlamentbe. Hogy legyen, aki vitába száll az AUR-ral Brüsszelben is. Hogy legyen, aki képviseli az erdélyi magyarok érdekeit európai szinten. Hogy legyen, aki küzd az autonómiáért.

Nos, hát Magyar Péter ezeket a kritikus pillanatban megválasztott képviselőket nevezte nemes egyszerűséggel kémeknek.

A kémeknek nevük is van, Péter

Mert ne feledkezzünk meg arról, hogy neve és politikai múltja is van azoknak az EP-képviselőknek, akiket kémkedéssel vádol Magyar Péter. Az a Magyar Péter, aki azon kívül, hogy politikusfeleség volt, konkrétan SEMMILYEN érzékelhető teljesítményt nem tett le az asztalra. Egy politikai nulláról beszélünk jelenleg.

A kisebbségvédelmi kezdeményezés megvan?

Vele szemben áll a két kémkedéssel vádolt képviselő, Vincze Loránt és Winkler Gyula. Vincze Lorántot talán az olvasóink is jobban ismerik, hiszen többször nyilatkozott a portálunknak a sikerre vitt, több mint egymillió aláírást felmutatni tudó európai kisebbségvédelmi kezdeményezés. Igen, ez a lekémezett Vincze Loránt nevéhez fűződik. Vele aggódtunk, amíg össze nem jött a kellőszámú szavazat szerte Európából. És vele dühöngtünk, amikor az Európai Bizottság lesöpörte a kezdeményezést az asztalról. Hogy hol volt ekkor Magyar Péter, és mit csinált, arra senki nem emlékezik. Valószínűleg élte a politikusfeleségek gondtalan életét.

Szórványmagyarság és Vajdahunyad

Winkler Gyuláról pedig politikai érdemein túl inkább szintén a személyesebb kapcsolatot emlegetném fel. Winkler Gyula ugyanis Vajdahunyadon született, a szórványvidéken. Erről, az ottélők reményeiről, küzdelmeiről portálunk is évek óta beszámol. Ahogyan a Vas megyei élő kapcsolatról is. Winkler Gyula, ha lehet, egy még a székelyeknél is nehezebb sorban élő közösség képviselője az Európai Parlamentben. A szórványmagyarság ugyanis, ha eltűnik, utána jön a tömbmagyarság.

Weber adta ki a melót?

Az is felvetődik, hogy Magyar Péter kommunikációja arra utal, az Európai Néppártnak vannak útjában az erdélyi magyarok. Magyar Péter csak Manfred Weber parancsára akarja elhallgattatni a hangjukat. Webernek ne kellenek az akadékoskodó, folyton a jogaikért nyavalygó kisebbségiek. Webernek olyan színvonalú képviselők kellenek, mint akiket Magyar Péter tud felmutatni. Kollár Kingák kellenek, a Vincze Lorántok és a Winkler Gyulák helyett.

Állítólag vannak erdélyi magyarok, akik elhitték, hogy Orbán Viktor a temetőgyalázó Simionnal van régi barátságban. És a valódi messiás a Magyar Péter. Nekik üzennénk elsősorban, hogy az erdélyi érdekérvényesítést éppen most lehetetleníti el a messiás Magyar Péter. Bosszúból, mert az RMDSZ-nem szavazott a Tisza Párt felvételére a Néppártba? Parancsra? Politikai haszonszerzésből? Teljesen mindegy. A lényeg, hogy az RMDSZ kikerüljön az Európai Néppártból.

Keressük a román Kollár Kingát!

Egyáltalán, minek kell az erdélyi magyaroknak képviselet az Európai Unióban? Hiszen úgyis Orbán Viktornak fognak kémkedni. Majd akkor küldjenek az erdélyi magyarok képviselőt az EP-be, ha tudnak olyat küldeni, mint a Kollár Kinga. Szóval, ha lesz a Kollár Kingának egy román megfelelője. Magyar megfelelője a dolog természetéből adódóan nem lehet.

Fenyegetés lett a gesztusból

Abból a gesztusból, hogy Magyar Péter elment Nagyváradra, végül valahogy csak fenyegetés lett. Megtudtuk, hogy a román földön élő erdélyi magyarok jobb ha meghúzzák magukat. 1999 óta küldenek kémeket az Európai Néppártba. Ráadásul az RMDSZ kiutálását az Európai Néppártból Weber maga helyett egy csicskására bízta. Ráadásul egy anyaországira. Akinek a nevében, az van benne, hogy Magyar.

A Tisza Párttal nincs nemzeti minimum. Közös platform, az van, a DK-val. Akiknek meg még mindig Magyar Péter a messiás, azok tényleg menthetetlenek.

Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.