Pesti Srácok

A merénylet

A merénylet
Ha a szotyi elért volna Bütyökig, akkor ő úgy vette volna le bokával, mint Bozsik, Puskás, Czibor és Kocsis együtt. Fotó: Mandiner

Abraham Lincoln, John F. Kennedy, Tisza István - nevek, amelyekkel kapcsolatban általános a közmegegyezés, hogy a merényletek áldozataivá vált urak államférfiak voltak. Egyre világosabb aktuálpolitikai jelenség ugyanakkor, hogy megjelentek az államférfiEk, a jobb sorsra érdemes Magyarországon képviselőjük Bütyök. Bütyököt is meg akarták merényelni a nyílt utcán, fényes nappal, de nem ám hagyományos fegyverekkel - azok lövedékei lepattantak volna róla - hanem egy félig üres/félig tele szotyis zacskóval, így a támadás amellett, hogy hungarikum, egyben világpolitikai jelentőségű pillanat.

Miközben több százmillió ember hallgatta Bütyököt az országjáró termékbemutatójának gyulai állomásán, kis híján az emberiség sorsát meghatározó esemény (merénylet) bontakozott ki: egy merénylő egy már félig elfogyasztott húsz dekás szotyis zacskót hajított felé. Bütyök a zacsit tele sörösdoboznak látta, amit az indextelexhvg-vonulat azonnal besz.p.tt, a példátlan attak már így jelent meg a híradásaikban.

merénylet
A merénylethez használt napraforgó (Helianthus annuus) ültetvénye. MTI Fotó: Varga György

A merénylet drámai leírása

Egy digitális harcos egy teli doboz sört akart hozzám vágni a gyönyörű gyulai várnál tartott rendezvényünkön. De nem csak sunyi volt, hanem célozni sem tud.

– írta az eset után Bütyök, aki csodálatos módon egy pillanatra sem veszítette el legendás nyugalmát, lélekjelenlétét. Sajnálatát fejezte ki azok iránt, akik szerinte az „orbáni gyűlöletpropaganda” hatására radikalizálódtak, és hangsúlyozta: a TISZA ezekre a támadásokra „szeretettel és összefogással” fog válaszolni. A második posztjában tovább dramatizálta az incidenst, egyenesen a Tisza István elleni merénylethez hasonlította az esetet, mondván, ott is mellélőtt a támadó.

A merénylőt a történtek után pillanatokkal kivezették Bütyök sosem létezett testőrei, akik olyan jól álcázták magukat, hogy addig senki nem szúrta ki a nyárias egyenruhába öltözött gorillákat, csévélt zsinóros fülhallgatóval a fejükön. Később Bütyök alaposan leszúrta a saját cselédsajtóját, amiért nem tudósítottak kellő súllyal, mélységgel az emberiség további sorsát eldöntő pillanatokról.

(A merénylet drámai pillanatai:

Potenciális veszélyek

A PestiSrácok.hu által meg NEM kérdezett katonai, biztonsági szakértők többsége egyetértett abban, hogy egy új korszak eljövetelét láthattuk: hagyományos fegyverekkel politikusokat meggyilkolni már nem trendi, mi több, nem is szexi. Egy harcászati szakértő kiemelte, hogy a merénylő vérprofi bérgyilkos lehet, ugyanis figyelembe vette a napraforgó magok repeszhatásának pusztító erejét. Hozzátette: iparági értesülések szerint az amerikai és a kínai haditengerészet jelenleg áll át a szotyi-hadviselésre a hagyományos cirkáló és ballisztikus rakéták helyett. Az egyik biológiai-vegyi specialista arról beszélt portálunknak, nagyon fontos körülmény, hogy tette elkövetésekor a merénylő már félig megzabálta a zacskó szotyit. Ez azért jelentős, mert amikor újabb és újabb szemekért nyúlt be a stanicliba, akkor a minden bizonnyal lépfenével fertőzött nyálával keveredtek a maradék magok, így a repeszhatás a detonáción kívül tömeges kihalást idézhetett volna elő. A szaki kiemelte, ez nemzetközi szintű összeesküvésre utal, ez is mutatja, hogy nem csak a Tóniék, hanem az egész világ retteg Bütyöktől.

Egy kis politológia

A portálunk által ugyancsak meg NEM kérdezett, neve elhallgatását kérő KisNagy Tibor Attila Tibor politológus kiemelte: az eset összefüggésben lehet azzal, hogy jövőre országgyűlési választások lesznek, és egyre bizonyosabb, hogy a kibontakozó politikai csatározások résztvevői valamit el szeretnének érni. A leendő voksolás kimeneteléről a szakember elmondta, hogy véleménye szerint az alakíthat majd kormányt, aki több szavazatot szerez, hozzátéve, hogy ettől a kijelentésétől határozottan elhatárolódik. A részre nem hajlásáról ismert KisNagy Tibor Attila Tibor a Bütyök elleni merényletről úgy fogalmazott: Kennedy megölése ehhez képest kutyaf.sza volt.

ÁllamférfiEk

Eljött tehát az önimádó, buta, bármilyen összefüggést értelmezni képtelen államférfiEk kora. A kezdeti próbálkozások után ez a kor a táncos komikusból kitermelte Ukrajna immár törvénytelen urát, aki népét ön, illetve kölcsönzött erővel számolja fel, cserébe igyekszik egy közös háborúba terelni a Keletet és a Nyugatot. Mert ez neki jár. Nekünk Bütyök jutott. Jó hír, hogy rajta legalább jókat lehet mulatni, még jobb hír, hogy elzavarható oda, ahová való. 

 

 

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.