Tarr Zoltán újra megüzente: szavazzatok ránk, de nem árulhatjuk el, hogy miért

Amikor 19-re lapot húzol, nagyon kicsi az esélye, hogy bejön. Amikor 22-re húzol lapot, akkor nagy a baj fejben is. Tarr Zoltán viszont nem szórakozik, ahányszor csak tudta, elmondta, hogy nem fogják elárulni, hogy mivel készülnek, mert az borzasztóan fájdalmas lesz a magyaroknak.
Van egy régi mondás, hogy "jó hülyének lenni.". Ezt a Tisza Pártban szó szerint veszik és úgy tűnik, hogy sarkallják is egymást arra, hogy minél mélyebb szintet sikerüljön elérni. Ebben legalább következetesek, hiszen az örök élet ígérete mellett sikerült eljutni a szennyezett levegő határon történő megállításáig, ingyen nyaralásig és egyéb nyalánkságok is várnak a szektatagokra. A magasba emelt, összekulcsolt kezű emberek tégláról téglára mondták fel a Jim Jones-i mélységekbe süllyedő szektás mantrát, közösen kántálva a zsebmessiás szavait, miközben a valóságot messzire hajították, mint a kutya játéklabdáját. A rajongók így tehát bezárják a fülüket, amikor a valódi tiszás tervek kiderülnek, hiába erősíti meg Tarr Zoltán annyiszor, amennyiszer csak lehet, hiába mondja ugyanezt Dálnoki Áron milliárdos elvtárs, akire Zoltán lelkész hivatkozik. Nem számít. Fájna az igazság.

Tarr Zoltán hajthatatlanul aprítja magát
A Tisza alelnöke nem bízta a véletlenre az önleleplezést, amikor csak lehetséges, figyelmezteti a magyar embereket, hogy valami olyan ótvaros szemétségre készülnek, amit nem mernek elmondani. Közben bemártja Dálnoki Áront is, hiszen rá is hivatkozik. Jelenleg sikerült egy olyan gondolatot megosztani, ami nem éppen az adócsökkentési kamukat erősíti, hanem a teljesen világos korábbi ígéreteket, miszerint komoly adóemelésre lehet számítani progresszív barátainktól. Tarr így fogalmaz a nagy terveket illetően:
nagyon-nagyon későn és sokára lesz nyilvános mindez, azért, amit az előbb Áron mondott.
De rend a lelke mindennek, folytatja a mester:
ugyan vannak, léteznek, alakulnak ezek a szakmai elképzelések és hozzájuk is lehet jutni egyébként, de nem fogjuk publikálni ezeket.
Hallgassuk is meg mindezt Tarr Zoltán selymes hangján is, hogy jobban meggyőzzük magunkat a szekta kitűnő terveiről:
Pontosabban úgy lehetne megfogalmazni, hogy "szavazz ránk, de nem mondjuk meg miért". A miértnek pedig az az oka, hogy olyan brutális megszorításokra készülnek ezek a szerencsétlenek, amiről még ők is tudják, hogy népharag lesz a vége. Attól pedig félnek, mert aki örök életet ígér, az nagyot koppan majd akkor, amikor kiderül, hogy a meszesgödrök jobboldaliak által való feltöltése mellett csak káoszt, megszorításokat, rezsiemelést és teljes kiszolgáltatottságot tudnak nyújtani az embereknek.