Válaszolt a kormány az ukrán cenzúrára

Ukrajna folyamatosan támadja Magyarországot. Fegyverrel is, tekintve, hogy a Barátság-kőolajvezeték már állandó célpontjuk lett, de információs hadviselést is folytatnak ellenünk, ezért cenzúrázták azokat a magyar portálokat (köztük minket is), akik megírják a valóságot a kijevi tündérkertről. Erre válaszolt most arányosan a magyar kormány.
Ukrajna egy diktatúra. Egy meglehetősen soviniszta, kleptomán, hazug, elnyomó, kétszínű diktatúra. És mint minden diktatúra, ők sem szeretik, ha valahol megírják róluk, hogy milyenek is valójában. Ezért azt a csodás megoldást találták ki, hogy letiltották az összes olyan magyar hírportál elérhetőségét az országban, melyek tárgyilagosan számolnak be a rezsimről. Erre válaszolt most a magyar kormány.

Kezdjük az elején. Minthogy a magyar média még mindig szabad, így megtehettük, hogy beszámolunk olyasmikről, amik Ukrajnának és Brüsszelnek nem tetszik. Megírhattuk Zelenszkij korrupciós ügyeit, megírhattuk azt is, hogy az Oroszország elleni szankciók nem Oroszországnak ártanak, hanem az Európai Uniónak, és írhattunk arról is, hogy az ukrán szolgálatok EU-s a Soros-hálózat által pozícióba tolt brüsszeli szövetségeseik hogyan próbálnak beavatkozni a magyar belpolitikába.
Na ez nem tetszett Ukrajnának, ezért az összes olyan magyar hírportál elérhetőségét letiltották az ország (még megmaradt) területén, ahol ezekkel a hírekkel találkozhatott volna az olvasó. Maradt helyette 444 és Telex, amik olyan mélyen becsókoltak a terrorállamnak, hogy még az Ukrajinszka Pravda is megirigyelné.
Erre válaszolt a magyar kormány
Ha fizikaórákról nem is, de a Blöff című zseniális filmből mindenki megtanulhatta azt az aranyszabályt, hogy minden akciót reakció követ.
Gulyás Gergely ma közösségi oldalán jelentette be, hogy válaszol a terrorállam cenzúrájára Magyarország is korlátozza az ukrán propagandát terjesztő lapok elérhetőségét. Mint írta:
Az Európai Unióba igyekvő Ukrajna külföldi - köztük magyar - internetes híroldalakat blokkolt, mert azok kritikusan mertek írni az oroszok elleni szankciós politikáról, Ukrajna fegyveres támogatásáról, az Európai Uniót és a NATO-t széttagoltként (!) és nem túl hatékony szervezetként merészelték ábrázolni. Az igazi bűn azonban, hogy írni merészeltek a Soros Alapítvány befolyásolási tevékenységéről. (!!!) Magyarország a viszonosság elvét követve a mai napon tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők. Nem hiszem, hogy sokan olvasnák az ukrán Pravdát vagy akárcsak vágynának rá. Egy szuverén országnak azonban arányos választ kell adni a teljesen indokolatlan támadásra. Ha pedig az Európai Unió széttagoltsága Ukrajnában állami cenzúrára ad okot, akkor itt az ideje, hogy Ukrajna lemondjon csatlakozási szándékáról. Az ukrán csatlakozással az EU csak még széttagoltabbá válna. Ha pedig valaki cenzúrára vágyik, akkor jobb lenne, ha Sorosék szuverén országok belpolitikájába való beavatkozását korlátozná, nem az erről szóló szabad véleménynyilvánítást.
Az érintett ukrán hírportálok a következők:
- tsn.ua
- oboz.ua
- anons-zak.com.ua
- ungvar.uz.ua/
- zakarpattya.net.ua/
- pravda.com.ua
- hromadske.ua
- nv.ua
- lb.ua
- insiderinfo.com.ua
- uaonline.com.ua
- eurointegration.com.ua