Orbán Viktor a Kossuth rádióban: nem engedjük, hogy Brüsszel bennünket pumpoljon

A miniszterelnök szokásos péntek reggeli interjúját adta a Kossuth rádióban, ahol beszélt a hóhelyzetben helytálló országról, valamint a háborús veszélyről is. Orbán Viktor szerint elfogyott Brüsszel pénze, ezért mindent ki akar préselni a tagállamokból, feltette minden lapját Ukrajnára.
Megpróbál mindenkit az idő, de ezt a hópróbát kiállta az ország, de nem csak békeidőben, normális időszakban tudja zavartalanul megszervezni az életét az ország, hanem rendkívüli körülmények között. Orbán Viktor elmondta, hogy hálás azoknak, akik kiállták a próbát, a tűzoltók, rendőrök, mentősök és a honvédség, akiket egy-két nehéz terepen be kellett vetni. Az emberek pedig türelmesek voltak, az ország jól teljesített. Amikor utoljára voltak ilyen nehéz pillanatok, 2013-ban, amikor körsms-t kellett küldeni, ezek a dossziék megvannak, ez alapján lehetett készülni, a korábbi tapasztalat sokat segít. Az Operatív törzs megalakulása jó ütemben történt. A belügyminiszter tudta garantálni a rendet, de nincs vége, hideg idő érkezik, körültekintéssel kell intézni az ügyeinket, akár még nagy hó is érkezhet.

Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos
Orbán Viktor: messze nagyobb a gáztartalékunk, mint Nyugat-Európának
40 százalék feletti tartalékunk van, ez kulcskérdés, és fontos, hogy nem akadt el az ország gázellátása. Messze nagyobb a gáztartalékunk, mint a nyugat-európai országokban megszokott, úgy, hogy nekünk csak egy csövön van tartalék behozatalára lehetőség. A tűzifa kérdése is fontos a miniszterelnök szerint, a rászorulóknak járó tűzifa adagját megduplázta a kormány. Több a kapacitása a férőhelyeknek.
Ukrajna rengeteg pénzt kapott már, Brüsszel szinte feltétel nélkül nyújt támogatást Zelenszkijéknek, eltapsoltak 193 milliárd eurót, aminek a nagy része hitel, amit a büdös életben nem fizetnek vissza, ezt el is mondták. Európának elfogyott a pénze, Amerika most sokkal okosabb, de a jelenlegi európai vezetés még most sem áll le, újabb pénzeket akar küldeni, de ezt már az unió is hitelből. Mi történik majd 2026-27-ben? Olyan rezsiigényt állított össze Ukrajna, ami elképesztő, 800 milliárd euróra. Ebből negyven évig lehetne fizetni az összes magyar nyugdíjat, ezek horribilis összegek. Ezen felül vannak a katonai kiadások. Orbán Viktor megkérdezte, hogy miért csináljuk ezt? Van erre egy világos válasz, amit a bizottsági elnök asszony megerősített, hogy a háborút a fronton meg fogja nyerni Ukrajna. Ehhez a győztes ukrán háborúra tette fel a lapjait unió. A vesztes mindig hadisarcot fizet, ők erre apellálnak, hogy majd az oroszok mindent kifizetnek a végén, amikor elvesztették a háborút. De közben Európának nincsen pénze, szerintük visszajön a pénz.
Komolyan vehető szakértő nem mondott olyat, hogy az oroszokat meg lehet verni a fronton, ez a gyerekmesék szintjén is túl van. Olyan ostobaságokkal etetik az európai embereket, ami érthetetlen. Hogy lehet ezt ilyen hosszan csinálni? Magyarországon egy hétig sem lehetne tartani ezt az álláspontot.
Brüsszel megszorításokra készül
Az unió azt mondja Orbán Viktor elmondása alapján, hogy a tagállamok több pénzt küldenek Brüsszelbe, ezt küldik el Ukrajnába, de első lépésként kitaposnak mindenkiből mindent. Ne felejtsük, hogy a nyugat-európai rezsiárak három-négyszer akkora, mint nálunk, hazánkban. Kitapossák belőlük, nálunk sokkal jobb a helyzet. Ezt a pluszpénzt akarják hazánktól is kipréselni. El akarják töröltetni a 13. havi nyugdíjat, el akarják venni a családvédelmi pénzeket és a multik megadóztatását is meg akarják szüntetni. Magyarország kedvező helyzetben van. Nem engedjük, hogy Brüsszel tovább pumpoljon bennünket. Olyan ügyekben próbálnak pénzt elvenni tőlünk, amihez semmilyen jogköre nincsen Brüsszelnek. Ez a lista elérhető mindenki számára, el tudják olvasni.
A játszma egyre élesedik, nincs már több pénz Brüsszelben, ezért most hazánkban megkérdezzük az embereket egy petíció formájában, hogy akarja-e ezeket a pénzeket átadni Brüsszelnek, mondta el a kormányfő. Ha odaadjuk, elvesznek a jóléti intézkedések. Ez a legfőbb tétje a választásnak, Orbán Viktor szerint a Tisza és a DK az ukránokat teljes mellszélességgel támogatja. Ahova ők tartoznak az európai pártcsaládokban, ott teljes ukránpártiság van. A Tisza még szavazást is csinált, ahol a többségük támogatta az ukránokat, az ellenzék tehát a másik irányt támogatja. Az európai uniós országok közül már többen belementek abba, hogy katonákat küldjenek Ukrajnába, egyre nagyobb a nyomás és ez még nőni fog, hogy magyar katonák menjenek Ukrajnába. A Tisza és a DK engedni fog a nyomásnak, ahogy eddig is tették. A magyarság szempontjából ez a legélesebb vitakérdés, és ez a legnagyobb tét.
90 milliárd eurónyi hitel kerül most Ukrajnába két évre. Tudni kell, hogy évente 400 ezer ember hal meg, nyomorodik meg, tehát 800 ezer ember elpusztítását finanszírozzák ezzel a pénzzel. Ha egyedül leszünk is, akkor is ki kell maradni ebből a háborúból. Ha Európa háborúba megy és óriási nyomást helyez ránk, akkor sikerül-e kimaradni a háborúból, ez most a kérdés. Lesz-e olyan vezetése Magyarországnak, amely ezt meg tudja tenni, vagy befekszünk egy baloldali vezetéssel. Van-e Magyarországnak olyan cselekvőképessége, hogy kinn maradjunk.
Mi kell ehhez a képességhez, hogy kimaradjunk?
Orbán Viktor elmondta, hogy bő tíz éve jelezte, hogy új világ érkezik, ez mostanra kiderült, hogy a nemzetek korszaka érkezik. Recsegett-ropogott az egész rendszer, ezért kezdtük el, mi, magyarok a nyitást Kelet felé, kötöttünk két oldalú megállapodásokat, bennünket nem ért váratlanul, ami most magmaként forr a világban, arra mi felkészültünk. Kellő időben választ tudunk adni ezekre a változásokra.
A veszélyek és lehetőségek éve jön
A 2026-os év egyszerre lesz a veszélyek és a lehetőségek éve a magyarok számára. A veszélyt csökkenteni kell, a lehetőségeket ki kell használni, ezért mondjuk, hogy áprilisban meglegyen a biztos választás, mondta el Orbán Viktor. Ha a brüsszeli útra lépünk, akkor a veszélyeket erősítjük fel, hadigazdaság épül, amennyiben az ellenzék nyer. 2026-ban folytatódnak a béremelések, korábbi programok, családok védelme. Van egy út, amin halad Magyarország, ennek az útnak a folytatása a Fidesz-KDNP ajánlata, aki Brüsszel felé akar indulni, az győzze meg a magyar embereket, hogy az a jó megoldás.







