Orbán Viktor Esztergomban: az orrhossznyi Fidesz-előny nem elég, mert az ellenfél egy Pinokkió (VISSZANÉZHETŐ)
A Digitális Polgári Körök háborúellenes gyűlésének e heti állomása Esztergom volt, ahol Orbán Viktor a nemzet egységességére szólított fel a választások után, hogy a háborúban való részvétel elkerülhető legyen. A DPK aktuális gyűlésén egyebek mellett elhangzott, Brüsszel azon aggódik, hogy az európai emberek is elismerik, a háborúellenes álláspontot is sikerrel lehet képviselni, ahogyan Magyarország ezt már a migrációval kapcsolatban is megtette, szintén az uniós fősodorral szemben.
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a DPK gyűlésén egy történetet idézett fel tapolcai választókerületével kapcsolatban, ahol vitát szerveztek a Némák Pártjával. Mint megjegyezte, ebben a pártban összesen 29-en tagok, de csak egy ember beszélhet közülük.

A vita így sajnos elmaradt. Illetve – tette hozzá Navracsics Tibor – bizonyos értelemben megvalósult, hiszen a némák pártjának elnöke mégicsak megjelent egy gyűlésen, ahol egy órán keresztül beszélt úgy Navracsicshoz, hogy a miniszter nem is volt jelen. Legalábbis minden mondatát „Tisztelt Miniszter Úr”-ral kezdte. A Némák Pártjának vezére ráadásul meglepő kijelentéseket is tett Navrcsics Tiborral kapcsolatban. Többek közt elmondta:
- Navracsics nem jár a választókerületében (miközben a miniszter most vett részt a kétezredik helyi rendezvényen)
- annyira fél az emberektől az utcán, hogy testőrökkel kísérteti magát
- és bár súlyos tériszonyban szenved, helikopterrel jár a választókerületben
Navracsics Tibor ezután felidézett egy révfülöpi lakossági fórumot is, ahová egy Tisza-aktivista is ellátogatott, és konkrétan letagadta Magyar Péter kijelentéseit, mondván a pártelnök ilyeneket sosem mondott. A felvételek és a résztvevők természetesen cáfolták ezt a tagadást. A miniszter ugyanakkor úgy vélte, azért menekült a tagadásba szerencsétlen aktivista, mert
a Tisza közösségét is zavarják azok az ordas hazugságok, amelyeket Magyar Péter megenged magának.
Navracsics szerint ráadásul a tiszások a dühükkel is a bizonytalanságukat igyekeznek palástolni, mert tisztában vannak vele: hazugság, hogy Magyar Péter úgyanúgy folytat majd mindent a választások után, mint ahogy a Fidesz tenné, csak bőkezűbben, tágkeblűbben. A miniszter úgy vélte, nem lehet az igazsághoz keresztülhazudni magunkat, és az egész helyzetből egyedül az olvasható ki, hogy a Tisza nem más, mint egy ellenzéki gyűlöletszövetség. A miniszter nyomatékosította, fontos az embereket emlékeztetni arra, hogy az elmúlt tizenhat év alatt olyan országgá vált Magyarország, amelyre odafigyelnek, amelynek az álláspontjához igazodnak, gazdasága, integritása, önállósága és bátorsága pedig kiemeli az európai nemzetek közül.
Ezt a hitet kell megtartani és megerősíteni, és akkor nem kétséges a győzelem
- zárta felszólalását a miniszter.
Nagy politikai csaták az ország első városában - Meleg fogadtatás az esztergomi DPK-gyűlésen
Orbán Viktor elöljáróban felidézte az első alkalmat, amikor Esztergomban járt a ’70-es években egy osztálykirándulás keretében, és vita alakult ki arról, melyik az ország első fővárosa, Esztergom vagy Székesfehérvár. Előbbire ugyanis úgy lehet tekinteni, mint a királyi hatalom első városára, míg Esztergom a szellemi hatalomé volt, mivel a hercegprímás itt székelt. Ez az egyházi rang mai értelemben az Alkotmánybíróságnak feleltethető meg, mivel ennek feladata volt erkölcsi értelemben figyelmeztetni az udvart és a királyt a helyes irány tartására. A miniszterelnök kiemelte, végül abban egyezett ki, hogy Esztergom az ország első városa, Fehérvár meg az első főváros.
A miniszterelnök elmondta, Esztergom nagy politikai csaták helyszíne volt a rendszerváltást követően, hiszen 2010-ig öt választáson háromszor a baloldal nyert, azaz nem volt magától értetődő hogy a város a konzervatív, keresztény értékek irányában kötelezte volna el magát. Az igazsághoz ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy 2010-et követően négy választást nyert helyi szinten is a Fidesz-KDNP, ráadásul olyan arányban, hogy a négy választókerületben a cél a három harmad megszerzése.
A Némák Pártját egy Pinokkió vezeti
A választókerület politikai esélyeiről szólva a miniszterelnök kifejtette, jelenleg olyan pszichológiai hadviselés, folyik, mintha máris eldőlt volna a választás. Ugyanakkor óvatosságra intette a bérelemzőket, nehogy a száz százalékon túlszaladjanak. Saját méréseikkel kapcsolatban kiemelte, Erős Gábor körzetében kell nagy csatára számítani, ahol ugyan orrhossznyi előnye van a Fidesznek,
de az orrhossz nem elég mert az ellenzék egy Pinokkió.

Nem szabad spekulálni a munka rovására
Az aláírásgyűjtések kapcsán Orbán Viktor kitért arra, bár a média úgy torzítja a valóságot, hogy az éppen az ellentétes képet mutassa, aláírásokból „nekünk sok van, nekik kevés”. Szólt arról is, a digitális térben továbbra is tapasztalható, mennyire hevesen támadják azokat a jobboldali, konzervatív hozzászólókat, akik ki mernek állni az igazukért. A DPK digitális harcosai ugyanakkor jelenleg már 230 ezren vannak, így a közösségi médiaplatformokon is változásra lehet számítani. A pártelnök nyomatékosította, nyerni úgy lehet, hogy a munka helyett nem szabad spekulálni.
Neki kell lendülni, a melót el kell végezni. Ha mindenki megteszi, amit kell, le fogjuk őket tolni a pályáról.
Az ipar és a szakmunka jelenti a magyar jövőt
A jövő terveiről szólva Orbán Viktor kiemelte, a Kormány hármas összevonással köz létre ipari központokat országos szinten, ebből pedig Esztergom is profitált. Az elmúlt időszakban a térség ipari teljesítménye háromszorosára nőtt, míg a munkanélküliség 2,5 százalék körül mozog, azaz, aki akar, az dolgozhat. Tavaly ráadásul a vármegye az ország ipari értékének harmadik legnagyobbját állította elő.
A miniszterelnök kitért arra, él egy baloldali illúzió, amely szerint a gyáripar és a munkások a múlthoz tartoznak, holott ipar nélkül nincs gazdaság. Kiemelte, az iparnak van jövője, a szakmunkát pedig meg kell becsülni. Ezt azok a munkások is értik, akik egyre nagyobb arányban szavaznak a jobboldalra a szellemi élet képviselőivel szemben. Utóbbiról úgy vélte, egy olyan szellemi burokba zárta magát, ahol minden relatív a gender-elmélettől kezdve a migrációig, vagy az ukránok uniós tagságáig.
A családok, a munkások számára a biztonság a legfontosabb, ezt pedig határozott politikájával a Fidesz tudja garantálni
- jelentette ki Orbán Viktor.

Magyarországot nem lehet megzsarolni
Az ukrán olajblokáddal kapcsolatos kérdésre reagálva Orbán Viktor elmondta, amikor kirobbanni látszik egy Iránnal folytatott új háború, amely hatással lehet az olaj világpiaci árára, „kétszeres bűn, kétszeres veszély” az ukrán döntés. Kitért arra is, Kijev minden hitegetés ellenére sem akarják újraindítani az olajszállítást, Százhalombatta pedig nem tud akármilyen olajat feldolgozni. A miniszterelnök szerencsésnek nevezte azt az előrelátást, hogy Magyarország csúcsra járatta kőolajtartalékait, és kijelentette, az ukrán lépés nem a Mol, hanem a magyar emberek elleni támadás. Jelezte, hogy Szlovákia is hasonló cipőben jár, hiszen Zelenszkij Robert Fico azon kérését is visszautasította, hogy egy külön szlovák-ukrán-magyar-uniós bizottság vizsgálhassa meg a vezeték állapotát. Orbán Viktor úgy vélte, ebben a helyzetben az egyik lehetőség tudomásul venni Zelenszkij követeléseit, és leválni az olcsó olajról. Van olyan magyar párt, amely ezt az álláspontot képviseli. A Fidesz ugyanakkor úgy véli,
Magyarországot nem lehet zsarolni, ezt az olajblokádot le kell törni.
Erre eszközként a dízel után a villamosenergia-szállítás leállítását is megjelölte, amellyel azonban hazánk csak a legvégső esetbe élne. Szerencsés együttállásnak nevezte ugyanakkor, hogy a lassú brüsszeli bürokráciának köszönhetően hazánk blokkolni tudta a 90 milliárd eurós támogatás folyósítását Ukrajnának. Mivel várhatóan hazánkat megkerülik majd ebben a kérdésben, Magyarország arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem csak az oroszok elleni 20. szankciós csomagot nem fogja támogatni az olajszállítás újraindulásáig, de semmilyen más, Ukrajnát érintő uniós döntést sem.
Brüsszel aggódik, hogy a magyar példa végül ragadós lesz
Orbán Viktor szintén nézőtérről érkező kérdésre válaszolva elmondta, a Shell és a nagy nyugati olajtársaságok érdeke, hogy olcsó olaj helyett drága érkezzen hazánkba, mert minden a pénzről szól, a háború kutyái pedig abban érdekeltek. Éppen ezért úgy vélte, a Barátság kőolajvezeték csak a választások után fog újraindulni. Kiemelte, Brüsszel és Kijev ukránbarát kormányt akar, mert Magyarország a háborúpárti erők nagy ellenfele, ráadásul a magyar álláspont azért is veszélyes, mert az európai emberek sem állnak a háborúpárti vezetők mögött.
Brüsszel azon aggódik, hogy az emberek felismerik, a háborúellenes álláspontot is sikerrel lehet képviselni, ahogyan Magyarország ezt már a migrációval kapcsolatban is megtette, szintén az uniós fősodorral szemben
- jelentette ki, hozzátéve, ezt a veszélyes példát akarják eltakarítani Brüsszelből akár azon az áron is, hogy gazdasági káoszt idéznek elő. Orbán Viktor kiemelte, az áprilisi választásokon ezért a Tisza Párt mellett Zelenszkijt és Ursula von der Leyent is le kell győzni.

Jövőre újra egyesülhetnek a Visegrádi Négyek
A miniszterelnök szólt arról is, Ukrajna agresszív játékos a nemzetközi térben, hiszen a németek gázvezetékét is fel merték robbantani. Ehhez képest a magyarok azért nyerik meg a csatáikat, mert a nemzet egységes. Úgy vélte, a Visegrádi Négyek ezt az egységességet tudta egy nagyobb léptékben felmutatni, ezért is verték szét Brüsszelből úgy, hogy sorban megbuktatták az egységben érdekelt pártokat, miniszterelnököket. Bár, mint megjegyezte, a tehetséget nem sikerült helyettesíteni még Brüsszelből sem, ezért Orbán Viktor úgy számol, hogy a lengyelek is visszatérnek jövőre a V4-ek közé.
Zelenszkij Zelenszkij maradt
Orbán Viktor kitért arra, nem megengedhető, hogy Magyarországgal szemben olyan hangnemet engedjen meg magának Zelenszkij, mint amit hallani tőle, mert ez nemzeti önbecsülés kérdése. Utalt arra, utoljára 2024 nyarán a békemisszió során tárgyalt hosszabban és komolyabban az ukrán elnökkel, kiemelve, hogy Zelenszkij használja ki a magyar elnökséget a béketeremtés érdekében. A magyar miniszterelnök ráadásul felsorolta azon érveit is, hogy Ukrajna vesztésre áll, az idő az ukránok ellen dolgozik, Trump nyerni fog és ki fog lépni a háború támogatásából, amely arra az Európára marad, aki nem fog tudni huzamosabban fizetni. Pláne úgy, hogy az ukrán állam működését, nyugdíjakat, közalkalmazotti fizetéseket máris európai pénzből állják. Zelenszkij erre akkor úgy reagált, hogy Orbán Viktor téved, az ukránok győzelemre állnak, az idő az ő oldalukon áll, Európa pedig kibírja majd ezt a terhelést. Mint a miniszterelnök megjegyezte,
Zelenszkij sajnos ma is ugyanezt mondaná.
Trump kiábrándult Brüsszelből és Kijevből is
A miniszterelnök végezetül arról is beszélt: fontos szempont a kérdésben, hogy amerikai nézőpontból az orosz-ukrán háború folyamatosan veszít a jelentőségéből, Kína, és újabban Irán egyre inkább fontosabbak megoldandó problémák lesznek. Ennek köszönhetően Európa számára a közvetlen katonai konfliktus mindennél közelebb került, köszönhetően Amerika pénzügyi és diplomáciai kihátrálásának.
Semmi meglepő nincs abban, ha az Egyesült Államok visszavesz az erőfeszítéseiből, ha Donald Trump azt látja, hogy ő jobban akarja a békét, mint Európa vezetői, akik ráadásul folyamatosan rajta köszörülik a torkukat
- fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, az amerikai elnök talán az utolsó határidőt szabta meg a béketeremtésnek. Eközben az európai vezetők tanácsülései haditanáccsá váltak, dokumentumokban rögzítik, hogy katonákat küldenének Ukrajnába. A miniszterelnök szerint Európa úgy menetel a háború felé, hogy közben Ukrajna pedig Európa felé menetel.
Erős nemzeti egység kell április után
Orbán Viktor arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt két világháborúból Magyarország egyszer sem tudott kimaradni annak ellenére, hogy nagyszerű vezetői voltak.
Ezzel a ténnyel szembe kell néznünk, ész is kell és stratégia és bátorság
- fogalmazott, kiemelve a korábbi eseteket az is nehezítette, hogy az óriási nemzetközi nyomás mellett maga az ország sem volt egységes.
Áprilisban erős győzelemre van szükség, hogy a nemzeti egység helyreálljon, és Magyarország kimaradhasson a háborúból
- összegzett.







