Kinek kellene megtámadnia a hazánkat, hogy az ellenzék ne álljon át azonnal?
Azon gondolkozom, hogy előfordult-e az utóbbi 36 évben egyszer is, hogy a magyarországi baloldal és a liberálisok a nemzet, az ország oldalára álltak. Náluk még az eredeti kommunistáknak is több eszük volt. 1989 augusztusában amikor Prágában, az ottani kommunisták elleni tüntetésen letartóztatták Deutsch Tamást és Kerényi Györgyöt, az MSZMP irányítása alatt álló diplomáciai testületnek is volt annyi esze, hogy őket védte és nem az ottani diktatúrával voltak szolidárisak. De ez hamar elmúlt, a magyar haladók azóta rutinosan és rendszerszerűen mindig az ellenség oldalára állnak.
Nem vizsgálják az ellenség, szándékait, motivációit, korábbi cselekedeteit, azt, hogy mennyit ártanak nekünk, milyen kára lesz ebből a magyar embereknek, határon túli magyaroknak, az sosem érdekelte őket. Oláhnak, tótnak, hoholnak, osztráknak, horvátnak csak igaza lehet, ha a magyar kárára tesz valamit. A korábbi szerb diktatúra csak azért maradt ki ebből, mert azok oroszbarátok voltak és már akkor is az egy megbocsáthatatlan bűn volt a progresszívek szemében.
Ha egy vírus volt az ellenség, akkor azt támogatta az ellenzék
Arra sem voltak képesek, hogy valamiféle nemzeti minimumként a járványkezelés idején együttműködjenek a kormánnyal az emberek megnyugtatásában és a hatékony védekezésben. És persze a migránsválság idején is mindent megtettek az államhatalom gyengítéséért, a törvényszegők támogatásáért. Bármilyen menekülő afrikai muszlim terrorista „jogai” fontosabbak voltak, mint a magyar emberek elemi érdeke.
Most sincs másként, az óbaloldal maradékaként fungáló főpolgármester sem a háború ellen áll ki, hanem az ukrán győzelemért tüntet, függetlenül annak emberéletében és anyagiakban mérhető költségeitől.
Karácsony Gergely tegnapi posztjából egy idézet:
A háború a gyerekek számára nem geopolitika, hanem félelem és veszteség. Négy éve nem alszanak nyugodtan. Magyarország nem azonos azzal a kormánnyal, amely elveszítette erkölcsi iránytűjét. Bocsánatot kérünk a kormányunk miatt, az utcáinkon lévő hazug plakátok miatt, a hős nagykövetre uszított propagandisták miatt. Ez az erkölcstelen politika előbb-utóbb a történelem szemétdombján végzi. Ne rántsa magával az országot is.
Milyen szép gondolatok, persze fel sem merülnek az elnyomott és zömében már elüldözött kárpátaljai magyarok, a kényszersorozott és megölt magyarok, illetve Magyarország energiaellátásra, amit éppen most nyírnak ki az ukrán haverjai.
Azt szeretem a Karigerihez hasonló alakokban, hogy sohasem mértéktartóan, hanem mindig szívük teljes melegével állnak az ellenség oldalára. A fentieket még akár megvitatható álláspontnak is gondolhatná az ember, ha a belpestivé züllött főpolgármester valaha egyszer is a kárpátaljai magyarok védelmére is kelt volna egy kicsit. De az ő jogaik, szabadságuk semmit nem ér, ha a csodás ukrán nemzetállamról van szó. Micsoda féreg ez az ember.
De rettenetesen buta is. Ugyanis ezt is bírta mondani: a magyarok békét kívánnak Ukrajnának, de a
béke nem lehet sem kapituláció, sem diktátum.
Ez nyilván az ukrán végső győzelem szinonimája, hiszen a főpolgármester, ahogy az összes többi liberális is, sohasem beszél az Ukrajnában élő oroszok nyelvi és kulturális jogairól sem, amit pont úgy nem kell megadni az oroszoknak, ahogy a magyaroknak sem. Ezek nem jelző nélküli békét akarnak, hanem ukrán győzelmet és utána békét, a saját feltételeik szerint. És ezért teljes egészében felajánlják az ukránoknak Magyarország gazdasági, katonai és később valószínűleg az emberi erőforrásait is. Karácsony Gergely minden áldozatot meghozatna a magyarokkal az ukrán győzelemért. Habár Geri szellemi szintjét elnézve még az is lehet, hogy tényleg nem tudja, hová vezetne az általa támogatott politika.
Karácsony miközben a szerencsétlen ukrán gyerekekért aggódik, a magyar gyerekek az eszébe sem jutnak. Jobban azonosul az ukrán érdekkel, mint az általa ajnározott ukrán nagykövet. Karigeri az ukránok érdekében simán bedöntené a magyar gazdaságot. Az ukránok minden magyarellenes intézkedésével egyetért. Ennyire becsüli a saját országát.
