Gelencsér Ferenc haj nélkül sem lett okosabb

Az ész nem tűri a hajat -szokták mondani a bölcs kopaszodó férfiak, akik ezzel vígasztalják magukat. Gelencsér Ferenc kapva-kapott az alkalmon és tarra nyíratta magát, de így is butaságokat beszél. Most épp Ukrajnából osztja az észt, mert már négy napja nem aludt, hogy megértse a külpolitikát.
Az egyik momentumos itthonról írogatja a benyalós nyílt levelet Volodimir Zelenszkijnek arról, hogy nem gondolkodik mindenki úgy az ukrán vezetésről mint Orbán Viktor, a másik pedig új frizuráját mutogatja a szomszédos országban, talán éppen azt jelezve a tar fejjel, hogy kész a sorkatonaságra. Utóbbi Gelencsér Ferenc, aki napok óta Ukrajnában van és az ukrán hazugságokat hallgatja, amit természetesen szóról-szóra el is hisz.

A közösségi oldalán Orbán Viktornak üzenget arról, hogy nem nyílt levelet kell küldeni az ukrán elnöknek, hanem elmenni őt meglátogatni és személyesen kérdezgetni a Barátság Kőolajvezetékről. Gelencsér ugyanis az U4U delegáció részeként látogatott ki és 20 percet szenteltek a magyar energiabiztonságra. Nem semmi. Zelenszkij pedig elmondta neki azt a mindenki által ismert hazugságot, hogy nem tudnak szállítani a kőolajvezetéken az orosz robbantás óta. Csakhogy ezt már tudni lehet, hogy nem igaz. Szijjártó Péter a kormányülésen elmondta, hogy a rendelkezésre álló egybehangzó és helyszínről származó információik alapján minden műszaki, fizikai és technikai feltétel adott ahhoz, hogy a Barátság kőolajvezetéken az olajszállítás Magyarország irányába újra induljon, ennek elmaradása pedig egy politikai döntés, amelyet maga az ukrán elnök hozott meg. Ezt a titkosszolgálat is megerősítette. A jelentés egyébként egy ukrán energetikai szakértő nyilatkozatát is tartalmazza, amely szerint a Lviv megyei Brodi város közelében található kőolajvezeték nem közvetlenül rongálódott meg egy orosz támadás után, és az alkalmas a szállítások újraindítására. Ezek azok a makacs tények, amikkel mit sem törődik Gelencsér. Inkább arról ír, hogy több helyről kell megoldani a kőolajszállítást, az sem baj, ha drágább. Ugye ez is ismerős? A kommunisták sosem fogynak ki mások pénzéből...
Persze Gelencsér miért is foglalkozna szakemberek és titkosszolgálatok jelentésével, nem azért ment oda, hogy a magyar érdeket képviselje vagy vitába szálljon az ukrán elnökkel, hanem azért, hogy támogatásáról biztosítsa még akkor is, ha ez a magyaroknak fog fájni.
Gelencsér Ferenc már négy napja nem aludt
Egy másik posztban a momentumos egy azzal villog, hogy ő már négy napja nem aludt. Egészen elképesztő, hogy egy magát államférfinek tartó és a szomszédos ország érdekeit jobban képviselő politikus nem alszik csak azért, hogy munkát imitáljon. Ahogyan az is elképesztő, hogy már megint nem volt önálló ötletük és Donald Trump kampányszövegét módosítva azt a szlogent használják, hogy "make russia small again". Nagyon találó kár, hogy nem eredeti ez sem.
A posztban egyébként azt írja, hogy
Sok-sok tartalmas megbeszélés. Találkozó Ukrajna elnökével, EU-s vezetőkkel, a parlamenti bizottságok tagjaival, az amerikai nagykövettel, az Ukrán Védelmi Minisztérium Felderítő Főcsoportfőnökségével.
Ideje hazamenni.
Ezek szerint mindenkivel sikerült találkozni, akik a magyar kormány megbuktatásán dolgoznak. Végül is ez az ellenzék dolga, lyukat keresni a pajzson, de olyan ostobának lenni, hogy ezt a közösségi médiában ki is írja? Na emiatt gondolom, hogy a feljebb említett mondással csak a kopasz férfiak vigasztalják magukat és valójában a hajnak az észhez tényleg nincs köze.







