Az új kormány a szülőszobán is legyen jelen?

Annyit mondhatok, nem lennék most Magyar Péterék helyében, ugyanis a szavazói azt várják el, hogy minden területen, ahol vélt vagy valós sérelem érte őket az életben, ott avatkozzanak be. Az új kormány például tegyen rendet a szülőszobákon is és ne legyenek indokolatlan szülésindítások.
Az Indexen jelent meg egy beszélgetés a korábban elítélt Geréb Ágnessel, aki az otthonszülés és az apásszülés hazai üttörője. Neve azonban nem emiatt lehet főként ismerős, hanem azért, mert börtönbe került maradandó fogyatékosságot, illetve halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. Ami miatt most újra az újságok hasábjain láthatjuk az az a remény amit az új kormány felállásától vár. Ez pedig az indokolatlan szülésindítások megakadályozása. Geréb szerint ugyanis

az elmúlt 16 évben a szülés előtt álló nők át lettek vágva: hiába volt az a hivatalos mondás, hogy a családbarát és a bizonyítékokon alapuló orvoslás határozza meg a mindennapokat, a valóságban hierarchikus, látszatszabadságot adó rendszert működtettek.
A hálapénz kivezetését jónak tartja egyébként és azt is, hogy nincs szabad orvosválasztás a szülés területén (csak pénzért), de úgy véli, hogy az ehhez fűzött remények mint például a császármetszés és a szülésindítások számának csökkenése nem valósult meg. Az Alternatív Alapítvány (aminek Geréb Ágnes az elnöke) egy kampányt indít annak érdekében, hogy az eddigi szülési szemléletet megváltoztassák és reményei szerint a most alakult új kormány szakít a begyöpösödött szülészeti protokollokkal, és a bizonyítékokon alapuló orvoslást, egyéni mérlegelést, és a valódi szabadságot érvényesíti majd.
A hogyan viszont egy jó kérdés. Erről sajnos nem esik szó a cikkben és elég nehéz elképzelni. Nem állhat ugyanis minden nő mellett szülés közben egy jogvédő.
Az új kormány felé nagyok az elvárások, most mindenki sérelmét meg kell, hogy gyógyítsák
Vannak emberek, akik a 16 év kormányzást úgy állítják be, mintha valóban rabság alatt éltünk volna és minden rossz volt, de most majd elfújja a szél a sötét felhőket és újra rózsaszínben láthatjuk a világot. Valami ilyesmi érzésem van Geréb Ágnes igényével kapcsolatban is. Vele ellentétben én egy szülésen vettem részt, a sajátomon, ami minden fájdalom ellenére egy jó élmény volt számomra. Egy olyan kórházban hoztam világra a lányomat, ahol megmondták, hogy nem preferálják az indítást, várjuk meg, amíg a baba magától elindítja a folyamatot. Persze, ha indokolttá válik, akkor muszáj lesz beavatkozni. Szerencsés vagyok, hogy ilyen felfogású orvosok és szülészek kezei közé kerültem és végül indítani sem kellett, minden működött magától.
DE!
Ha az orvos - aki velem és a többi nőtársammal ellentétben nap mint nap vesz részt szüléseken - azt javasolja, hogy indítsuk be a szülést, akkor egy kis kérdezz-felelek után a legtöbbünk belemegy, hiszen nem mi vagyunk a szakma, nem mi tudjuk feltétlenül, hogy mikor indokolt az indítás. Ugyan ez a helyzet a császármetszéssel is. Vannak nők, akik eleve így szeretnék világra hozni a gyermeküket, de van, amikor a szülés kerül egy olyan fázisba, hogy ezt felajánlják az anyának és a legtöbben élnek is a lehetőséggel.
Geréb Ágnes, úgy érzem, az Orbán-kormány nyakába varrná, hogy sok az indítás és a császármetszés a szülészeten, de szerintem ez vagy az anya egyéni döntése vagy a szakmáé. A kormány aligha tud ebbe beleszólni. Már azzal is nagy port kavartak, hogy nem lehet szabadon választani orvost a szüléshez (a hálapénz miatt), amivel a másik cél az is volt, hogy az indkolatlan indítást hagyják abba az orvosok. Számos történetet hallani arról ugyanis, hogy a választott orvosnak programja volt a kiírt dátumra vagy egy hétre síelni menne, amikor feltehetően meg fog születni a baba, ezért beindítják a szülést idő előtt. Félreértés ne essék én sem vagyok ennek a híve, de nem értem Geréb Ágnes hogyan akarja átformáltatni ezt a szemléletet az új kormánnyal? Az indított szüléseket és császármetszéseket utólag kivizsgálják, hogy indokolt volt-e?
Vagy az anyák kapnak jogvédőt a szüléshez, aki végigkíséri a gyerek világrajövetelét? Itt elsősorban azokat az orvosokat kell lebeszélni az indításról, akik ennek a hívei és persze azokat az anyákkal is el kell beszélgetni, akik mindenáron császármetszést akarnak vagy indítást (bár utóbbival én személy szerint nem találkoztam). Arról viszont nincsenek elképzeléseim, hogy egy kormány ezt hogyan tudná ezt befolyásolni. A nők edukációjában és az orvosok személetváltoztatásában látok erre esélyt, de sajnos azt látom, hogy megint a politikától várjuk a megoldást egy olyan kérdésben, amire nincs befolyása. Mindenesetre Magyar Péter felkötheti a gatyáját. Eddig csak nevettünk rajta, hogy az emberek azért is Orbán Viktort hibáztatták, hogy nincs barátnőjük, de kezd a vicc igaz lenni. Ne szóljon bele a politika semmibe, de ha valami nem az emberek elképzelése szerint alakul, arról csak a mindenkori kormány tehet.







