Miért kapott Krausz Ferenc Nobel-díjat?
Fotó: Hatházi Tamás
A fizika tudományában mutatott zsenialitásán túl nyilván azért, mert a kutatási pénzeket teljes egészében a kutatásaira költötte. Ez számomra nem most vált egyértelművé, viszont csak most írta meg az újság. Krausz Ferenc tehát a mások pénzét, például az adófizetők pénzét arra akarja költeni, amire azok azt adták.
Az Index cikke szerint volt valami fennforgás, amelynek során az derült ki, hogy Krausz Ferenc a tehetséggondozásra szánt pénzt közvetlenül a tehetséggondozásra akarja költeni. Közvetlenül a tehetséggondozást végző tanárokra, és rájuk is csak akkor, ha mérhető eredményeket produkálnak. Sokat elmond rólunk, hogy miként használjuk fel mások pénzét olyan célok érdekében, amelyek túlmutatnak rajtunk.
Krausz Ferenc mások pénzét is hatékonyan költi el
Kis színesként elmesélem, hogy a boldogtalan kilencvenes években dolgoztam egy szociális témában hasító liberális alapítványnak, amelynek vezetői egyenként nagyobb pénzt akasztottak havonta, mint amennyit összesen a szervezet terepen dolgozó szociális munkásaira kéthavonta költöttek. Nem mellesleg az alapítvány profilja a terepen végzett tevékenység volt, de az alapítvány számos vezetőjének és szakértőjének ezt az ellentmondást sikerült feldolgoznia. De ez csak úgy eszembe jutott.
Krausz Ferenc nagyon komolyan vette ezt a tehetséggondozás dolgot, szervezete, az Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány (Élvonal) egészen elképesztő vállalásokat tett:
Ha az alapítvány… … nem éri el a vállalt és mérhető eredményeket, vissza kell fizetnie a támogatást.
Milyen szép is ez, ezek után Krausz Ferenc elkötelezettségéről már nem is kell mondani semmit.
Ha jól emlékszem Milton Friedmannak volt az az igen plauzibilis leírása, miszerint négy leosztásban költhetünk pénzt. A sajátunkat magunkra, a sajátunkat másra, más pénzét magunkra, illetve más pénzét másra. Igen könnyen felismerhető, hogy az össztársadalmi probléma nem meglepő módon az utóbbi két lehetőséggel van. Aki valahogy jogosultságot szerez arra, hogy más pénzét költögesse, könnyen hajlamossá válik arra, hogy nagylelkűen bánjon magával és honorálja magának azt az áldozatos munkát, amelyet a köz érdekében végez. A valódi munkát természetesen meg kell fizetni, de eleink már a szentek idején és esetében is megfigyelték, hogy azok keze is maguk felé hajlik.
- Nyilván nem mindenkinek, meglepően sok rendes ember van egyébként, azért működnek a dolgok egyáltalán valamennyire, sőt, sok esetben meglepően jól, de sajnos sokak életcélja kimerül abban, hogy a mások pénzét valahogy végül magára költhessék.
Elkötelezettség ahhoz kell, hogy amikor mások pénzét költöd másokra, például tehetséggondozásra, akkor mindent ebből az irányból közelíts meg, vagyis onnan, hogy vajon milyen eljárásmódok vezetnek a leghatékonyabban a tehetségek szárba szökkenéséhez. Mélységes örömömre szolgál, hogy elvetélt tehetségként én is egyet érthetek egy Nobel-díjas fizikussal. A tehetséggondozás lényege az, hogy elkötelezett tanárok foglalkoznak napi szinten a tehetséges fiatalokkal, és a fiatalok fejlődését pedig rendszeresen kontrollálják, olyan eszközökkel, amelyek alkalmazása a tudás gyarapodásának élményével ajándékozza meg a diákot és az őt okító tanárt is egyaránt.
Persze közben időnként beeshet egy kis lazacos szendvics, az is jó, ha fűtve van a tanulószoba, de végülis csak az számít, hogy a tanár és a diák között mi is történik az együtt töltött időben. Akkor ment a pénz a jó helyre, ha a tanár tanítani akar, a gyerekek meg tanulni. Szerintem az arány akkor jó, ha száz az egyhez költünk a sikeres tanórákra és bármi másra. Abban sem vagyok biztos, hogy egy tanulmányi verseny díjátadójánál nagyobb külsőségek között kell megünnepelnünk bármit is egy ilyen projektben.
Egyszerű szabály ez. Bárcsak betartottuk volna mindig!
