Idén is hatalmas érdeklődés övezte Európa legnagyobb katonai hagyományőrző rendezvényét
Fotó: PETO Istvan
Az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc sok győztes ütközetet hozott számunkra, ám összességében a másfél éves időszak legnagyobb hadi teljesítménye minden kétséget kizáróan a dicsőséges tavaszi hadjárat volt, amely 1849 tavaszán győzelmek egész sorával söpört végig az országon. Ennek állít emléket a Tavaszi Emlékhadjárat, amely lassan négy évtizedes múltra tekint vissza és európai viszonylatban is kiemelkedő jelentőségű eseménynek számít a katonai hagyományőrzésben.
Az egész Fülöp Tibor Zoltán és társainak ötletéből indult. Néhány barátjával, még az átkosban alapították meg a Történelmi Lovas Egyesületet, amellyel nagy célokat tűztek ki. Segítőket is találtak, például a neves történész, Katona Tamás személyében, aki előállt számukra azzal az ötlettel, hogy az 1849-es tavaszi hadjárat nyomvonalán végig lehetne haladni, megemlékezve a nagy elődök hősiességéről és sikereiről.
A gondolatot tettek követték és 1989-ben – az eredeti hadjárat 140. évfordulóján – megszervezték az első Tavaszi Emlékhadjáratot. A mai, igazán nagyszabású eseményhez képest a legelső emlékhadjárat még szerénynek mondható módon zajlott le, ám az akkori történelmi viszonyokat ismerve két figyelemre méltó eredménye is van a hadjáratnak. Egyrészt az, hogy a szervezők nemcsak megálmodni, de megszervezni is merték az akkor még diktatórikus Magyarországon, másrészt pedig az, hogy idén immáron 37. alkalommal vonultak végig a résztvevők a hadjárat útvonalán.
Fülöp Tibor Zoltán ma már rendezvényigazgatói minőségben szervezi és felügyeli Tavaszi Emlékhadjáratot, amely oly’ sok megpróbáltatás, anyagi nehézség és meglepő „keresztbe szervezések” ellenére a mai napig megvan, és idén is megrendezésre került. Bár az idei emlékhadjárat nem volt jubileumi rendezvény, de mégis komoly értéke van, hogy létrejött. S nemcsak az évről-évre rendszeres anyagi bizonytalanság miatt, amihez a szervezők szinte már hozzászoktak, de amiatt is, mert olykor-olykor érdekes ötletek látnak napvilágot, amelyek bár talán jószándékkal fogalmazódnak meg, ám megvalósulásuk mégis veszélyeztetné az emlékhadjárat sajátosságait. Idén is felmerültek ilyen jellegű elképzelések, ám a szervezők februári összefogása és egyértelmű állásfoglalása végül hitet tett a három és fél évtizede ugyanúgy megszervezett esemény megőrzése mellett.
A Tavaszi Emlékhadjárat Európa térben és időben legkiterjedőbb katonai hagyományőrző rendezvénysorozata, a kárpát-medencei 48-as katonai hagyományőrző mozgalom létrehozásának első számú katalizátora. Társadalomformáló erő, kultúraalakító tényező és identitást erősítő együttható. Mindezt értékelve a Hungarikum Bizottság 2020. május 21-én Kiemelkedő Nemzeti Értékké nyilvánította és hivatalosan is a Magyar Értéktárba helyezte.
Tudni kell, hogy a hat évvel ezelőtti döntés – bár ad egy erőteljes hivatalos elismertséget is a rendezvénynek – csak megerősítette azt, amit már előtte is tudni lehetett a hadjáratról. Számos anyaországi településsel és a felvidéki szakasszal, mára nemzeti intézménnyé vált. Bebizonyította, hogy a magyar történelem ma is élő hatóerő. A huszárokhoz az évek során további csapatok, gyalogosok, tüzérek, diákok, zenészek, néptáncosok, művelődési intézmények, önkormányzatok és politikusok csatlakoztak.
Mára a Tavaszi Emlékhadjárat a régiónak két országra terjedő kiemelt kulturális eseménye, amely szunnyadó kisközségeket élesztett fel, civil szervezeteket, zenekarokat, énekkarokat hívott életre, kihalt hagyományokba lehelt életet, filmek, könyvek, zeneművek és házasságok sokaságát ihlette. Már a harmadik nemzedék nő úgy fel, hogy számára a lovas seregek vonulása, a parádék menetelése és a csatabemutatók izgalma átélt valóság. Páratlan módon rendelkezik a katonai hagyományőrzés műfajának minden elemével. Szervesen egyesíti a főleg bemutatókra specializálódott katonai hagyományőrzést, a bemutatók mellett terepi és tábori hadfeladatokat is vállaló műveleti katonai hagyományőrzéssel – csakúgy, mint a lovas és a katonai kultúra kapcsolódó elemeit a népi műveltséggel.
Portálunk érdeklődésére Fülöp Tibor Zoltán rendezvényigazgató a következő gondolatokat tartotta fontosnak elmondani a 37. Tavaszi Emlékhadjárat utózöngéjeként és általános tapasztalataiként:
Hitünk szerint sikerül részt vállalnunk a közösségteremtésben, és elősegítenünk a hasonló értékrendű magyar emberek egymásra találását. Úgy érzem, ezen felül is van mire büszkének lennünk! A Történelmi Lovas Egyesület történelmi szerepét betöltve megteremtette a ma már virágzó 48-as katonai hagyományőrző mozgalom magyarországi alapjait. Kezdeményezésünkkel megtörtünk és kitapostunk egy olyan utat, amelyet előttünk nem járt be még senki, és amely mára már szerencsére sokak által használt országúttá szélesedett. Mindez azonban nem csupán a mi érdemünk, ötletgazdáké. Ezt a csodálatos rendezvényt az emberek áldozatvállalása és hazaszeretete és persze bajtársias szemlélete hozta létre és működteti ezt, lassanként immár négy évtizede.
László Zoltán rendkívüli teljesítménye
Az idei emlékhadjárat tartogatott egy különleges emberi teljesítményt is. László Zoltán elhatározta, hogy gyalogosan végigjárja a dicsőséges tavaszi hadjárat útvonalát. Ez a teljesítmény még lóháton, vagy lovaskocsin is kiemelkedő lenne, ám gyalog szinte emberfelettinek számít. Nemcsak a távolság, de a megtett útra rendelkezésre álló idő miatt is, hiszen László Zoltán úgy tervezte meg saját útját, hogy annak állomásai éppen egybeessenek az 1849 tavaszi dátumokkal. A nagy utat megtevő László Zoltánt arra kértük, röviden idézze fel vállalását.
Bár minden ellene szólt, hogy ebben belefogjak, végül mégis legyőztem a körülményeket, az ellendrukkereket, a betegségeket és az időjárás viszontagságait is. Év elején agyvérzést kaptam, így úgy tűnt, meghiúsul a nagy tervem, s később is, mintha minden összeesküdött volna az ellen, hogy ez a vállalásom sikerüljön. Végül már csak azért sem adtam fel. Erőt adott barátom, Fülöp Tibor Zoltán elszántsága, folyamatos támogatása, biztatása is, s persze a dicső hősök iránti tisztelet
– foglalta össze élményeit. Hiába azonban a nemes szándék, kevésen múlt, hogy nem lesz semmi a vállalásból, hiszen az indulás idejére László Zoltán lázas beteg lett, ám sem ez, sem semmi más nem tudta eltántorítani attól, hogy nagy tervét véghez vigye:
Április 4-én ott voltam Tápióbicskén a csatabemutatón, majd nekiindultam a 60 km-es éjszakai menetemnek, Isaszeg felé. Április 6-án Isaszegen, majd két nappal később Vácott is ott voltam. Április 10-én érkeztem a gúnyhatárhoz, ahol Szobnál egy napos pihenőt tartottam. Április 12-én indultam neki a felvidéki hadjárat útvonalának. Tibor barátom szervezésében minden éjszaka volt, ahol vártak, és ahol meg tudtam aludni, rápihenve a másnapi útra. Végül április 26-án Révkomáromba is sikerült eljutnom. Bár a teljes útvonal egyes szakaszait, amelyek visszatérő betegeskedések és egyéb kényszerűségek miatt kimaradtak, később tudtam csak pótolni, de végül sikerült a terv. Összességében 600 km-es útvonalat tettem meg március 27. és május 2. között, tisztelegve az 1849-es tavaszi emlékhadjárat hadseregének emléke előtt.
Vezető kép: Ózdi huszárok a Tavaszi Emlékhadjárat isaszegi csatabemutatóján. Fotó: Pető István
