tavaszi emlékhadjárat
Látványos csatabemutatóval emlékeztek az 1849-es dicsőséges tavaszi hadjárat tápióbicskei hőseire (PS-exkluzív!)
Amint azt portálunkon a közelmúltban beharangoztuk, kezdetét vette a Tavaszi Emlékhadjárat, amelynek keretén belül lezajlott az egyik legnagyobb szabású esemény, a tápióbicskei csatabemutató. Aki lemaradt róla, még pótolhatja a mulasztást, április 6-án, nagycsütörtökön délután ugyanis újabb csatabemutatót rendeznek, ezúttal Isaszegen.A katonai hagyományőrzés a nemzeti öntudat, hagyományápolás és a magyar virtus megjelenítője – Idén ismét megrendezik a Tavaszi Emlékhadjáratot! (PS-exkluzív!)
Népszerűségében és nagyságában egyaránt egyedülállónak számít a Tavaszi Emlékhadjárat, amely egyben a magyar katonai hagyományőrzés egyik legfontosabb rendezvénye is. A székelyföldi és felvidéki résztvevők jóvoltából összmagyarnak nevezhető esemény idén is megrendezésre kerül majd, a nagy hagyományokra visszatekintő Történelmi Lovas Egyesület szervezői munkája, valamint a Magyar Huszár- és Katonai Hagyományőrző Szövetség támogató együttműködése jóvoltából. Portálunk az utóbbi szervezet elnökét, Székely Tibort, aki nem mellesleg a Nemzeti Vágta főkapitánya is, valamint a Tavaszi Emlékhadjárat programigazgatóját és egyben a szóban forgó szövetség alapítóját, Fülöp Tibor Zoltánt kérdezte az idei hadjáratról, valamint a katonai hagyományőrzés aktualitásairól.Aczélék gyűlölték, ma hatalmas összmagyar siker – A Tavaszi Emlékhadjárat inspiráló története (PS-interjú)
Amikor 1985-ben megalapították a Történelmi Lovas Egyesületet, természetesen kivívták a kommunista pártvezérek rosszallását. Hiába terveztek nyugat-európai lovagtúrát, a tervet Aczél elvtárs lesöpörte az asztalról. 1989-ben, a Tavaszi Hadjárat 140. évfordulóján mégis megszervezték az első emlékhadjáratot. Azóta hatalmas siker, s bár idén először (az átkozott koronavírus miatt) elmaradt, más programokkal pótolták. Munkatársunk, Kovács Attila az emlékhadjárat ötletgazdájával, Fülöp Tibor Zoltánnal beszélgetett. „Fontosnak érzem, hogy a Tavaszi Emlékhadjárat a Kárpát-medence több térségébe is elviszi a hagyományőrzéshez kapcsolódó programokat – mondta a PS-nek, hozzátéve, hogy "ezzel, hitünk szerint sikerül részt vállalnunk a közösségteremtésben, és elősegítenünk a hasonló értékrendű magyar emberek egymásra találását. Úgy érzem, ezen felül is van mire büszkének lennünk! A Történelmi Lovas Egyesület, történelmi szerepét betöltve, megteremtette a ma már virágzó 48-as katonai hagyományőrző mozgalom magyarországi alapjait. Kezdeményezésünkkel megtörtünk és kitapostunk egy olyan utat, amelyet előttünk nem járt be még senki, és amely mára már szerencsére sokak által használt országúttá szélesedett.”Ajánljuk még