Galla Miklós megőrült?
Galla Miklós az angol humor első számú úttörője mindig is a megosztó humoristák közé tartozott és tartozik most is. Rengetegen rajonganak érte, de például a Sas kabaré kedvelői valószínűleg nem értik és sosem értették azt amit ő képvisel. A Facebook oldalára posztolt legújabb képei azonban már olyan kérdéseket vethetnek fel, amelyek eddig talán még sosem fordultak meg a fejünkben. Lehet, hogy tévedek, de én nem emlékszem gyerekkoromból olyan képekre ahol Galla Miklós a ...szőrzetét tárta volna a széles nyilvánosság elé azzal a kísérőszöveggel, hogy: "Nagyon élvezem, hogy láthatjátok". Mi történt Galla Miklóssal? Megőrült? A választ nem tudhatjuk pontosan, de talán érdemes kontextusba helyezni a jelenséget, és felvetni néhány szempontot melyek segítségével lehet, hogy közelebb kerülünk az igazsághoz.
Egy csalódott abszurd humor rajongó
Én tényleg kedvelem Galla Miklóst. Ahhoz a generációhoz tartozom, aki még gyerekként VHS-re vette fel a Holló színház és a Vastyúk is talál szeget összes részét és a mai napig rengeteget tudnék idézni ezekből a műsorokból. Azóta felnőttem, nem állítom, hogy ugyanazzal az intenzitással tudok nevetni a Galla féle vicceken mint 10-12 évesen, de azt most is fenntartom, hogy Galla Miklós azon ritkaságszámba menő aktív humoristák egyike, akik valóban rendelkeznek humorral. Bár sosem tartozott a kiszámítható humoristák közé, régen is megtörtént, hogy átlépett bizonyos határokat amik a nagyszülőknek talán már nem voltak viccesek, ettől függetlenül mi hatodikban ezeken lelkiismeretfurdalás nélkül tudtunk elég nagyokat röhögni. Az abszurd humor valahol erről szól, talán ezzel nincs is baj. (A képeket emberiességi okokból csak linkeljük.)
A Facebook oldalára posztolt legutóbbi képeire ránézve és elolvasva a hozzá tartozó szövegeit azonban az embernek mégis olyan furcsa érzése támad. Az első kérdés talán az lehet saját magához, hogy ez az ember megőrült? Aztán jön a többi. Miért csinálja? Miért mutogatja a fanszőrzetét? És bár a humor egy abszolút szubjektív műfaj, de ez így önmagában kinek vicces? És mi a cél?
Ha a válasz az lenne, hogy igen, megőrült, sőt ezt orvosi dokumentációk igazolják, az egyrészről kicsit szomorú, de másrészről pedig mégiscsak egy kézzelfogható magyarázat lenne. Rengeteg ember van a világon aki egyszer csak bekattan és utána máshogy kezd el viselkedni mint azelőtt, ilyen mindig is volt és mindig is lesz. Viszont a helyzet valószínűleg ennél sokkal kiábrándítóbb, itt feltehetően nem egy ember megőrüléséről van szó.
Bár nem vagyok benne 100%-ig biztos, mégis elég nagy összeget tennék rá, hogy Galla Miklós elméjében semmilyen változás nem ment végbe az elmúlt évtizedekben, sokkal inkább az a helyzet, hogy a világ őrült meg, ő pedig ment a világgal. És ha olyan vagy mint a világ, akkor ez normális és alapvetően tök rendben van.
Gondolhatnánk... Élhetünk azért a gyanúperrel, hogy Galla Miklósnak már húsz-huszonöt évvel ezelőtt is lehettek hasonló hajlamai, szexuális orientációja sem egy hétpecsétes titok, de abban a világban valószínűleg eszébe sem jutott levetni a gátlásokat, ebben a világban pedig már nem kellett sokat hezitálnia. Hogy mi a különbség a két világ között? Nagyjából ennyi.
Hol vannak már azok az idők amikor egy egész ország ingerküszöbét lépte át egy Anettka nevezetű hölgyemény azzal a forradalmi újításával, hogy egy fővárosi sugárzású tévécsatornán bőrszerkóban vezette az éjszakai műsorait? Ha visszaemlékszünk azokra az időkre, tényleg általános közbeszéd tárgyát képezte a jelenség, Anettka a Budapest TV-ből országos ismertségre tett szert és mindenkinek volt véleménye róla. Vérmérséklettől és világnézettől függően valaki pironkodott miatta, valakinek tetszett, valaki nagyokat röhögött és voltak akik felháborodtak, de mindenkihez eljutott és mindenki tudott róla. Aztán eltelik húsz év és nem egy ismeretlen ember, hanem az ország egyik legismertebb humoristája veszi a fejébe, hogy ezúttal a fanszőrzetével szeretné megnevettetni rajongóit és ez a szűkebb követőin kívül igazából már senkit nem érdekel. Mert nem érdekes. Mert ilyet már láttunk. Sőt mostanában mindig ilyet látunk.
A piros alsónadrágomban pedig a komplett fanszőrzetem látható. Utóbbit imádom megmutatni Nektek a legjobban. Nagyon élvezem, hogy láthatjátok. Nekem ez természetes.
Hát így. Amíg mi tizenkét évesen Margit szóviccein röhögcséltünk, a hasonló korú unokaöcsémnek most Galla Miklós fanszőrzetén kellene. Persze lehet azt mondani, hogy semmi extra nem történt, csak egy Galla féle, korszellemhez igazított gag, egy bizonyos "szubkultúra" kifigurázása, de arról senki nem tudna meggyőzni engem, hogyha én gyerekkoromban meglátom ezt a képet róla, akkor nem nyelem félre a nutellás kenyeret. Mert ez akkor elképzelhetetlen volt és szerintem ideológiai elkötelezettségtől függetlenül ez vitán felül áll.
Jobboldali konzervatívként valószínűleg sokunknak volt már vitája szabadelvű gondolkodókkal a melegek helyzetéről, és az LMBTQ propagandáról. Miután az ember gyorsan, már-már rutinszerűen átlendül azon alaptézisen, hogy ő maga a homofób gonosz ember, vitapartnere pedig a toleráns jó ember, általában menetrendszerűen érkeznek is a kérdések: És ez neked miért baj? De most komolyan, ez téged miért zavar? Én személy szerint már régen leszoktam arról, hogy fölösleges, parttalan vitákba bonyolódjak ellenem sziklaszilárd prekoncepciókkal élő toleranciaharcosokkal, viszont ha legközelebb hasonló kérdések merülnének fel, lehet, hogy a telefonomat elővéve és a képeket megmutatva csak az lesz a válaszom, hogy semmi, de nagyon örülök, hogy nem most vagyok tizenkét éves.
Érdemes egy pillantást vetni a hozzászólásokra is. A kommentszekcióban az egyik rajongó felteszi a kérdést, hogy valaki el tudná-e magyarázni neki, hogy ez az egész pontosan micsoda. Egy másik kommentelő válaszában a következő lehetséges magyarázattal próbált előállni:
Szerintem ez valami tervnek a része, amiről mi most még nem tudhatunk. Ha kiderül, h miről van szó, akkor sztem nevetve fogunk a homlokunkra csapni.
Ahogy már mondtam, én valóban kedvelem Galla Miklóst. Ő sem bántott engem, én sem szeretném őt, de sajnos már nem látom magam előtt azt a csattanót, ami után én nevetve a homlokomra csapok.
