Magyarország Izrael mellett áll ezekben a nehéz órákban – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
Szijjártó Péter azt közölte, hogy telefonon egyeztetett Eli Kohennel, Izrael külügyminiszterével. Áttekintették a rendkívül elszomorító helyzetet, Izraelnek ugyanis egy aljas terrortámadással kell most szembenéznie – írta. Szijjártó Péter a halálos áldozatok miatt kifejezte együttérzésüket, egyben biztosította a külügyminisztert, hogy Magyarország Izrael mellett áll ezekben a nehéz órákban – áll a bejegyzésben.
Őszintén reméljük, hogy sikerül elkerülni a helyzet eszkalálódását, egy közel-keleti erőszakhullámnak ugyanis drámai következményei lehetnek a globális biztonságra
– figyelmeztetett a magyar miniszter.
Forrás: Facebook; Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber
Facebook hozzászólás
esztetfigyellyed!
2023-10-08 at 00:04
ide vezet az a fajta viselkedés amit kabarétréfákban dicsekedve és melldöngetve így szoktak ábrázolni:’eladtam két vagon sílécet a négereknek’-amikor a harmadik vagonnal akarod eladni akkor már fegyvert rántanak!(nem lehet a ‘négereket’ azaz minden más nemzetet a végtelenségig átverni és kihasználni! -mi magyarok is ilyen négerek voltunk pl amikor aláírtuk az uniós csatlakozási szerződést,amikor beengedtük az ‘éhező afrikaiaknak’ igért gabonaszállítmányokat-más hasonló álnok trükkök ezreit nem is említve
Amúgy ha az ukrajnait két szláv nép belháborújának vesszük akkor ez szemita belháború
(két antagonisztikus vallású szemita nép háborúja)
Orientál
2023-10-07 at 23:42
Mit csinált az Izrael MOSAD szervezete? Hogy ez az ország elleni háborús támadás bekövetkezhetett.
Orientál
2023-10-07 at 20:16
Ukrajnai Zelenszkijék rengeteg ingyen fegyvert lőszert kaptak USA-tól így rajtunk magyarokon kívül az eu-s országoktól is és tudható volt hogy Zelenszkijék a kapott fegyverek 30%-át korruptan eladják. Gázai övezetbe is juttattak eladtak?
Orientál
2023-10-07 at 20:09
Sémi támadt sémire.
Sas
2023-10-07 at 19:55
……..pont az USA Külügy szervezhette, hogy kiszélesítse az orosz-ukránt.