Pesti Srácok

A WHO igazgatója szerint Magyarország példaértékű oltási kampányt folytat

Közös sajtótájékoztatót tartott szerdán Budapesten Szijjártó Péter és Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet európai regionális igazgatója, aki elismerően nyilatkozott a magyar intézkedésekről, és üdvözölte a határozott lépéseket és a példaértékű oltási kampányt.

Kluge szerint Magyarországon az embereket és az üzleti vállalkozásokat is védték az intézkedésekkel ebben a mindenkinek nehéz időszakban. Magyarországon példaértékű oltási kampányt folytatnak, életmentő eszközként tekintenek a vakcinára, amelynek kérdése túlmutat a geopolitikán. Hozzátette: a vakcina az egyedüli eszköz a járvány legyőzésére. Emlékeztetett: május végére minden regisztrált megkaphatja az oltást Magyarországon, az átoltottság jóval az európai átlag felett alakul. A WHO tisztviselője gratulált a magyar hatóságok által tett határozott lépésekhez.

– tette hozzá. Kitért rá: a nyitás lépéseiről a járvány alakulásának megfelelően kell dönteni. Az iskolákat kell a legkésőbb bezárni és a legelőször kinyitni. Az igazgató elismerését fejezte ki az egészségügyi dolgozóknak, akiket a járvány hőseinek nevezett. Közölte: budapesti látogatása során találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel, valamint Kásler Miklóssal, az emberi erőforrások miniszterével is.

PestiSracok facebook image

Újabb vakcinaszállítmány érkezik

Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón bejelentette: a következő tíz napban 1 millió 480 ezer adag oltóanyag érkezik Magyarországra Oroszországból és Kínából. A jövő hét második felében 400 ezer adagot hoznak Kínából, egyúttal elhozzák Grúziának az általa vásárolt 100 ezer dózist is.

– tette hozzá. Így összesen 2,1 millió adag kínai oltóanyag lesz Magyarországon, mert bár a szerződés szerint 1,5 millió dózist szállítottak volna április végéig, 600 ezer adaggal többet küldenek, és így megelőzhető az a nehéz helyzet, amelyet egy nyugati szállító visszalépése miatti kiesés okozott volna. Szijjártó Péter kifejtette: Magyarország a járvány elleni védekezés során rendszeresen egyeztetett a WHO-val, az intézkedések meghozatalakor a szervezet sztenderdjei szerint járt el. Hangsúlyozta: Magyarország egyre inkább az európai uniós ranglista élén áll az átoltottság tekintetében, ezért köszönet illeti az egészségügyi dolgozókat és mindazokat, akik az oltóanyagok logisztikájában vesznek részt.

– jelentette ki. A miniszter köszönetet mondott a WHO-nak, amiért mindvégig fair és korrekt maradt, és nem ült fel a politikai hangulatkeltésnek, az oltóanyagot pedig mindig is az emberi életek mentésére alkalmas legfontosabb eszközként kezelte, amelynél csak az számít, hogy biztonságos és hatékony legyen. Magyarországon is ebben a szellemben hozták meg a döntéseket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.