Egészen elképesztő kijelentésekkel tarkított beszélgetést tett közzé a SzegedMa portál, a videóban az ellenzék miniszterelnök-jelöltje egyebek mellett arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc már nem szólhat bele a politikába, mert nem lesz annak befolyásos szereplője. Majd azt is kijelentette, hogy tizenkét év alatt nem számoltatták el a volt szocialista miniszterelnököt, ami a Fidesz hibája, és amire két magyarázatot lát. “Vagy ártatlan volt, mint a ma született bárány, vagy együtt loptak a Fidesszel. Más lehetőség nincs, hogy 12 év alatt nem tudták elszámoltatni” – fogalmazott. Kiderült az is, hogy győzelme esetén csatlakoznak az Európai Ügyészséghez, és akkor minden tolvajt üldözni fog. De létrehozna egy olyan elszámoltatási és adósminisztériumot Hadházy Ákos vezetésével, mely a 2010 előtti és utáni bűnösöket üldözi. És ez még nem minden. A Fidesz helyét tölti be majd az Európai Néppártban – az egyelőre párt nélküli jelölt -, és abban is egészen biztos, hogy mindenki őt támogatja majd Brüsszelből. Arról is beszélt, hogy “a Fidesszel ellentétben nem szavaztam meg ’97-ben az azonos nemű párok együttélését”. (Hogyan is tehette volna..? 🙄 ), de most elfogadja, bár katolikusként mégsem. Kapaszkodjanak meg, tényleg meredek állításokat fogalmazott meg Márki-Zay Péter a SzegedMa portálnak adott interjúban.
Szemrebbenés nélkül közölte egy vasárnap megjelent videóban Márki-Zay Péter, hogy ennek az országnak végre igazi magyar miniszterelnöke lesz. (Itt magára gondolt.) (Kérdés, vajon mi a helyzet a kanadai állampolgársággal…?- a szerk.) Magabiztosan beszélt arról is, hogy ő bizony kitartott az elvei mellett eddig is, és így tesz majd a jövőben is. Amúgy pedig a rendszer hibája, hogy a politikusokat általában a lopással azonosítják.
Nem véletlen szoktam mondani, hogy okosabbak vagyunk és nem lopunk. Mi az elmúlt négy évben betartottuk az ígéreteinket. Tudom, hogy politikusoknál nem divat.
-mondta, majd az eddig “kivéreztetett” önkormányzatként emlegetett Hódmezővásárhelyet hozta fel példaként arra, mennyire jó vezető. Mármint ő…
Egy olyan cigány felzárkóztató programunk van, ami az országban egyedülálló módon az önkormányzat saját pénzéből biztosítja a szolgáltatásokat a cigány családoknak, sőt, általában szegény családoknak, amiket a gazdagok meg tudnak venni saját maguknak. (…) egy retró múzeumot is indítottunk, hogy mást ne mondjak. (…) De felemeltük a dolgozók fizetését, és a város általunk megörökölt 10 milliárdos adósságából 5,5 milliárdot visszafizettünk. Tehát lehet, hogyha valaki nem lop, hanem okosan fejleszti a települését, akkor ilyen eredmények vannak. Nem véletlenül választottak meg, és most is nagyon köszönöm a vásárhelyieknek azt a támogatást, amit az előválasztáson kaptam.
Miután elmesélte, mennyire szuperképességekkel megáldott polgármester, akinek sikerül pénz és kormányzati segítség nélkül is fejlesztenie az általa irányított települést, végül némi önellentmondásba gabalyodott, amikor elkottyintotta magát: igazából mégis van pénze az önkormányzatnak, még ha kivéreztette a gonoszkormány őket, akkor is. Kérdésre válaszolva elmondta, egészen biztos abban, hogy Gyurcsány nem lesz a hazai politikai élet befolyásos szereplője. (szó szerint idézzük!)
Gyurcsány nem lesz a legbefolyásosabb képviselő, sőt a párt sem, hiszen – tehát csak szeretném kiigazítani -, tehát biztos, hogy nem a DK-nak lesz a legnagyobb frakciója. Ha tippelni kellene, én a Fideszre fogadnék, bevallom. Tehát ebben a leendő parlamentben a Fidesz lesz a legbefolyásosabb párt. Azt remélem, hogy a jövőben már nem tudja megakadályozni majd ez a legnagyobb frakció, amit eddig megakadályozott, hogy például a kommunista ügynökaktákat végre nyilvánosságra hozzuk. Ez egy nagyon fontos célkitűzésünk, hogy csatlakozzunk az Európai Ügyészséghez, amely minden tolvajt üldöz pártállástól függetlenül. Tehát ezek nagyon fontos dolgok ugye az elszámoltatás vonatkozásában is. Hogyha az ellenzéki tábor az mondjuk hét frakcióból állna, ahol én nyilván egy minél erősebb hetedik frakciót is szeretnénk, de tudomásul vesszük, hogy ott hat másik ellenzéki frakció is lesz. Nos, hogyha föltételezzük, hogy az ellenzéknek egy szűk többsége lesz, akkor még a legkisebb frakció a hét közül is szükséges lesz ahhoz, hogy valamit megszavazzanak.
Kiemelte:
De Gyurcsány Ferencnek egyáltalán nem lesz nagyobb beleszólása a kormányzati politikába, mint a legkisebb frakciónak, hiszen megakadályozni bármelyik meg tud bármit, de átvinni valamit, egyik sem tud a többi nélkül. Tehát, mondjuk, az egész parlamentben lesz, mondjuk, adott esetben reálisan minden hatodik képviselő DK-s, minden másodiknak ellenzéki, tehát nem Gyurcsány Ferenc fog diktálni. Azt is bizonyára tudják, hogy a miniszterelnöki pozíció egy rendkívül erős közjogi pozíció, Magyarországon már 1990 óta – ahogy maga Gyurcsány Ferenc mondja -, a miniszterelnöknek mindig 51 százaléka van. Tehát gyakorlatilag persze törekszünk az együttműködésre, de azért nem egy frakcióvezető fogja rángatni a kormányt és a miniszterelnököt.
Majd arról beszélt, mennyire felháborítja, hogy nem számoltatták el Gyurcsányékat.
És őszintén szólva, én elmondtam itt is ezen a fórumon, hogy amikor én utoljára a Fidesszel szavaztam még 2010-ben, akkor azt ígérték, hogy a Gyurcsány-kormányt elszámoltatják. Miért nem történt ez meg? 12 éve volt erre a Fidesznek. Ki a felelős azért, hogy Gyurcsány Ferenc nem volt elszámoltatva. Tizenkét éve Fidesz-kormány van ebben az országban. Ezek azt állították, amikor én utoljára rájuk szavaztam, hogy el fogják számoltatni. Mi akadályozta meg ezt az elszámoltatást? Erre mondtam itt az embereknek, hogy két magyarázatot látok csak erre. Vagy ártatlan volt, mint a ma született bárány, vagy együtt loptak a Fidesszel. Más lehetőség nincs, hogy 12 év alatt nem tudták volna elszámoltatni
Persze egyre jobban beleélte magát a dühös ember szerepébe, amiben láthatóan egészen jól érezte magát, így azzal folytatta, hogy “a Fidesz nem azt ígérte, hogy majd hatszor annyit, meg tízszer annyit fog lopni, mint az előző kormány, hanem azt ígérte, hogyha valaki belenyúl a közösbe, akkor bevágják a kezét.” De majd jön ő, mármint ők, “a pártnélküliek” és mindent igen ügyesen megoldanak majd. Márki-Zay drámai elemként még arra is ígéretet tett, hogy amint csatlakoznak az Európai Ügyészséghez, akkor minden tolvajt üldözni fog(nak). “És egy olyan elszámoltatási és adósminisztériumot, vagy szervezetet fogunk fölállítani Hadházy Ákos vezetésével, mely a 2010 előtti és utáni, ellenzéki és a kormánypárti bűnöket egyformán üldözi majd” – mondta, hozzátéve: “Ez a tisztességes Magyarország programja”.
Vége, elege volt mindenkinek a lopásból. Azért vagyunk Európa legszegényebb országa, mert itt a lopásról szól minden. Ezt kell megállítani, le kell váltani ezt a tolvaj kormányt
– érvelt Márki-Zay Péter, aki egyúttal kijelentette:
Én azt gondolom, hogy például egy példát mondjak, hogy négyszer annyi autópályát fogunk építeni, mint ez a mostani kormányprogram. És garantálom önöknek, hogy végre egy igazi magyar miniszterelnököt kapjanak, aki nem kínai, hanem magyar érdekeket szolgál majd.
Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy ő a Fidesszel ellentétben nem szavazta meg ’97-ben az azonos nemű pároknak az együttélését. (Hogyan is tehette volna..? 🙄 )
Nagyon antiklerikális, egyházellenes liberálisok voltak, és hát a melegeknek nagy támogatói, meg Sorosnak nagy támogatottjai voltak. Tehát mondom, én akkor már konzervatív voltam. Mindig is eljutottunk oda, hogy én, aki katolikusként az egyházban nyilvánvalóan nem támogatnám az azonos neműek házasságát, de az állam esetében én is elfogadom, hogy igenis az azonos nemű pároknak is azonos jogokat kell adni. (…) Tehát én látom azt, hogy van egy ilyenfajta igény, egyébként fölmérések szerint a magyar társadalom többsége támogatja. Engem is meglepett. Tehát, hogy mennyire – ha úgy tetszik, liberális ez az ország -, hogy ennyire elfogadóak az emberek, ez egy nagyon jó dolog, és különösen a Fidesznek, ahol a legtöbb meleg politikus van. Mi egy olyan országot szeretnénk, ahol még a Fideszes politikusok is nyíltan fölvállalhatják a homoszexualitásukat, mert abban semmi szégyen nincs.
– fogalmazott a mindenről (IS) igen jól értesült MZP, aki azt is tudni véli, hogy az emberek igazi ellenzéki egységet várnak el.
…mondhatnánk nemzeti egységet, amit szeretnénk kiegészíteni, hogy az eddigi Fideszre szavazó, hozzám hasonlóan jobbközép, katolikus, kereszténydemokrata, bármelyik vallásos szervezethez tartozó konzervatív emberek is éreznék azt, hogy az ellenzéken belül méltó képviselettel rendelkeznek. Ezért nem csak egy hetedik frakciót kértem az ellenzéki pártoktól, hanem az Európai Néppártnak a támogatását is kértem és megkaptam. Donald Tuskkal és az Európai Néppárt vezetőivel tartottunk sajtótájékoztatót Varsóban a múlt héten, akik nem olyan régen szabadultak meg a Fidesztől. Tehát a Fidesz megürült helyére az európai konzervatív pártcsaládba mi fogunk belépni.
Bár azt nem fejtette ki, hogy párt nélkül ezt miként képzeli el…Majd egy laza csavarral visszatért kedvenc témájához, Orbán Viktorhoz.
Orbán Viktor olyan, mint Gyurcsány Ferenc.
– mondta, majd közölte, az “egyetlen tisztességes magatartás” az, amit ő képvisel. Azt is elárulta, hogy bár tudja, hogy egy polgármester sokkal hasznosabban tud tevékenykedni, mint egy ellenzéki képviselő, de az ellenzéki képviselőségnek vannak vonzó vonásai, ezért inkább lenne az, csakúgy, mint szeretett rokona, Hadházy Ákos, aki “ellenzéki képviselőként is tudta szolgálni ezt az országot.” De leginkább miniszterelnökként tudja elképzelni magát. És ha mégsem jön össze, akkor nagyon boldog polgármester lesz, bár lehet, hogy mégsem. Mert akkor “boldogtalan polgármester leszek, ha nem nyer az ellenzék, nem az én nyereségem a fontos.” Végül arról beszélt, hogy “egy kommunista pártállamban nem lehet független település és nem lehet nem behódoló polgármester, ezeket az embereket tűzzel-vassal üldözik most is, és így fognak tenni a későbbiekben is.” Kiderült, hogy MZP jóstehetséggel is rendelkezik: ő bizony már 2018-ban megjósolta, hogy “ez az ország kiürül, elnéptelenedik, Európa legszegényebb és legkorruptabb országa lesz, ahol a legtöbb ember hal meg”. Márki-Zay szerint pedig ezért is kell “ettől a végtelen konok, rosszindulatú és buta kormánytól megszabadulni.”
“Kell még valamit mondanom, Ildikó?”
Forrás: SzegedMa; fotó: MTI
MakiZaj egy Apró klón
2021-12-13 at 14:15
“Gyurcsánynak egyáltalán nem lesz beleszólása a kormányzati politikába”
Két eset lehetséges:
MakiZaj vagy minket néz hülyének vagy ő maga az.
Vízöntő
2021-12-13 at 13:48
Hülye!!!
Papa Lima Papa
2021-12-13 at 13:42
Gyurcsánynak nem lesz beleszólása… Noná, hogy nem, te szerencsétlen kretén. Úgy lesztek elpicsázva tavasszal, hogy azt sem tudjátok merre, hova fussatok. Még hogy kormányozni… egy nyuszirollert sem lennétek képesek.
Dobos Róbert
2021-12-13 at 13:30
Ez a pacák egy orvosi eset. Egyszerűen közveszélyes.
Béla
2021-12-13 at 13:23
“És egy olyan elszámoltatási és adósminisztériumot, vagy szervezetet fogunk fölállítani Hadházy Ákos (a baromállat(orvos)) vezetésével, mely a 2010 előtti és utáni, ellenzéki és a kormánypárti bűnöket egyformán üldözi majd”
Moky
2021-12-13 at 12:10
Ez a messziről (haza)jött (megháborodott)ember, a magyar politikában, a nevető harmadik szerepében képzeli magát. Az se lepne meg, ha egyenesen Napóleonnak vallaná magát.
ómió
2021-12-13 at 12:09
Lesz ez még idiótább is?
Vélemény
2021-12-13 at 11:42
Ezt a Gyurcsányból kiábrándult baloldali szavazók visszaszerzése érdekében hazudta. Látják, hogy Gyurcsány az egyik legelutasítottabb politikus, így hát valamit tenni kell, és mivel nem maradt más, akkor így hazudtak egy jó nagyot!
Biztos lesz majd olyan álomszuszék szavazó, aki elhiszi, de nekünk fel kell őket időben ébresztenünk, hogy hahó ébresztő, ez csak beetetés,…….. mert Gyurcsány sose fog lemondani a hatalom megszerzéséről!
Gullwing
2021-12-13 at 10:33
Az hogy maki hüje(j) azt már régen tudjuk, de miért néz bennünket is hüjének(j)????
Nem az elvbarátai vagyunk…..
Baktria
2021-12-13 at 10:27
Amit Maki mond annak mindig az ellenkezője igaz, vagy az sem.
Zsike
2021-12-13 at 09:45
Ez az ember egy futóbolond!
Beszél össze-vissza, következetlenül, felháborító, hülyének nézi ő is – és a háttérbeli támogatóik is – a magyar embereket!
Ez tűrhetetlen! Vonják már ki ezt a zavaros alakot a színtérről!
Nem ért semmihez, ami egy ország kormányzását illeti! Egy mondatán belül ellentmond önmagának, annyira “érti”, miket hord össze!
NEM GONDOLHATJA NORMÁLIS EMBER, H EZ AZ ALAK KORMÁNYOZHATJA MAGYARORSZÁGOT!
Hogy erről mit gondol a Soros-féle háttérhatalom, az világos: az ő céljaiknak bármilyen futóbolond megfelel, csak kiszolgálja az ő igényeiket, elég lesz az is, ha aláírni tud!
DE MI NE ENGEDJÜK! NE LEGYÜNK NÉMÁK! MAGYARORSZÁGRÓL VAN SZÓ! A MI ÉLETÜNKRŐL!
Vegyük észre, ne hagyjuk, h újabbnál újabb, alkalmatlan hordószónokok lépjenek fel és halandzsázással tömjék az emberek fejét!
Contrabass
2021-12-13 at 09:24
Még az ilyen elmeháborodottaknak – mint amilyen Marki – is vannak tiszta pillanatai. Jól látja, hogy a legnagyobb frakció a Fideszé lesz (ott téved, hogy sokkal nagyobb, mint ő gondolja). Megfigyelte a nyári Fletó és Fletóné kampányt és világosan látta, hogy nem sok érdeklődő volt (mindenhol csak lézengtek néhányan), ebből azt vonta le, hogy Fletóéknak kitelt az esztendő, de majd ő átveszi az ostort (tudja, hogy neki sincs valami nagy támogatottsága Magyarországon, de ez nem is érdekli, mert mindenáron a külföldi segítségben bízik, mert ő annyira lenézi a magyar embereket, hogy feltételezi, külső beavatkozással megvalósulhat az álma). Nincsen pártja az igaz, de a terv az, hogy a többi moslékossal Fletóékat sarokba szorítsák, miután felmutatja nekik a külföldi ígéret mannát. Marki annyira nagy hadvezérnek gondolja magát, hogy amit otthon a kis sámlin kiszámolgat, elegendő lesz neki a győzelemhez, időnként a Gazdálkodj okosan is a segítségére van ha elbizonytalanodna. A szociopata ember személyiségi jegyei között szerepel, hogy a valóságot , a körülötte zajló eseményeket nem úgy érzékeli, ahogy az valójában van, álomvilágot épít maga köré, pl.Lóháziban látja a Messiást.
Szőke ciklon
2021-12-13 at 09:06
Ez az! Csak essenek egymásnak. Ez a kretén azt hiszi, hogy fleto eltűri ezt? Fleto egyelőre csak nézi, és hagyja, hogyan amortizálja le magát ez a szerencsétlen. Aztán majd kellő időben fellép és mindenki kiáll a porszívóügynök mögül.
api01
2021-12-13 at 09:03
Aha.
Én meg vagyok a villamos.
puncius pinatus
2021-12-13 at 08:29
Kretén, azt hiszi neki kaparták ki a gesztenyét.
Veresége után talán ismét emigrál, vagy segítünk neki, nekik!
Feri
2021-12-13 at 08:19
Nyugi!
Csak egy újabb, szemfényvesztő BAZÁRIMAJOM a kirakatban.
?????????
tarcsa
2021-12-13 at 08:18
Márkyzajos egy őrült hazaáruló. Egy sebtében és rosszul kiképzett idegen ügynők.
Öreg Rája
2021-12-13 at 08:18
Nem baj MZP, neked sem!
(El-qúró (qurcsány): Zárka majd-nak egyáltalán nem lesz beleszólása a kormányzati politikába…)
🙂
alhonvéd
2021-12-13 at 07:13
Ez a Csaucseszku öntelt, pökhendi senki, pártkatonák nélkül, mint Münchausen csak pofázik baromságokat. Böszménének egyengeti az utat. Talán a feleségét is veri, nem csak a gyerekeit.
Nick Rivers
2021-12-13 at 07:08
Aztán egy szép napon bilibe lóg a kezé. Ezt az önmegvalosító pulykakakast úgy söpri le a palettáról mint a morzsát az asztalról. Ha a D209-et megfúrtavminden gond nélkül, akkor majd pont ő marad… Peeeersze. Gyurcsány egy ős-kommunista. Senkit nem tűr meg magakörül.
Imre
2021-12-13 at 06:12
Márki-Zay Péter: Gyurcsánynak egyáltalán nem lesz beleszólása a kormányzati politikába.
Tisztelt Márki-Zay Péter úr! Hát Ön elhiszi amit mond?
Persze hogy nem lesz beleszólása az öszödi böszmének, és a DK-nak hiszen Orbán Viktor fog kormányozni továbbra is.
Gotha
2021-12-13 at 05:51
Ez frappáns!
carramba
2021-12-13 at 05:47
Persze hogy nem lesz beleszólása a böszmének, hiszen Orbán fog kormányozni továbbra is.
SZIA, NÉP!
2021-12-13 at 05:14
SZEMKILÖVŐHEGYI PUKI STRATÉGIA
Szándékosan nyomatják vele a süket dumát, hogy a baloldali szavazók,
főleg, akik a DK-ra szavaznának, elrettenjenek tőle és
a megkönnyebbülve a jóságos, megmentő DobreVécser Klárára szavazzanak.
Salamander
2021-12-13 at 05:07
Ha idáig nem volt a magyar politikában olyan politikus, aki mindent is megígért, illetve annak ellenkezőjét, továbbá mindenki leköpött, majd ezt pofátlanul letagadta, akkor örömmel jelenthetem Maki Zaj megérkezett.
Ekkora méretes ökröt nem látott az ország Kun Béla és Linder Béla vagy Károlyi Mihály óta.
Rákosiék sem voltak képesek azt a negatív csúcsot felállítani, hogy egy öt szavas mondatban tíz hazugságot hordjanak össze.
GRATULÁLOK az ellenzékben lévőknek, ehhez a frappáns miniszterelnök-jelölthöz!
a csapos
2021-12-13 at 04:42
Ennél az embernél még egy ló is(Íncitatus, Caligula szenátor lova) érdemesebb, hasznosabb a parlamentbe!
SZIA, NÉP!
2021-12-13 at 04:06
Ujházi László
2021-12-13 at 00:4
Hosszútávú elterelő hadművelet.
Aztán előjön a sufniból a Szemkilövőhegyi gázospár,
és megígérik, hogy az ellenkezője lesz, mint amit a Ceausescu mutáns ígért. És a dk-s szavazók leborulnak DobreVécser naccsága előtt.
SZIA, NÉP!
2021-12-13 at 04:01
Hogy a gyomorkeselyű tépje neki a máját, meg a zúzáját!
Reggel, éjjel, meg este!
SZIA, NÉP!
2021-12-13 at 03:56
Gyúrtcsánytot kitűszöm a szemkilövőhegyi vár fokára.
A hétszázát neki!
ZOZO
2021-12-13 at 03:09
Úgy ismerjük Fletot mint aki félre áll, a pártba ölt millárdjaira keresztet vetve,hogyha egy kiábrándult fideszes álkeresztény hülyegyerek pártnélküli elmebeteg azt mondja neki.
Röhögnöm kell.
Győző
2021-12-13 at 01:08
Betartották az ígéretet. Karácsonnyal az élen szétlopták a fővárost és az összes, csalással megszerzett önkormányzatot.
Lel
2021-12-13 at 01:05
tróger a bal sarokban,trógerné a jobb sarokban térdepel az oviban, zajos mákos peti az ovis bácsi szigorúan néz rájuk, szinte látom,hogy a miliárdos piroska family behódol a szegényecske háttérnélkuli,semmirekello affaktálnak a zajosnak,hát nevet a vakbelem meg a végbelem egyszerre..ô
Ujházi László
2021-12-13 at 00:40
Nem fogják támogatni a DK-sok meg nagyon más se . Össze vissza emleget mindent és ezért is fogja ezt bebukni az egész ellenzéki oldal.Saját pártjukat próbálják átmenteni majd és képviselőiket bejutatva ezért fognak csak másodikak lenni vagy egyes pártok megszünni. . Megfelelő támogatások hiányában.
pampafu
2021-12-13 at 00:22
Ne tetézd Péter, mondom ne tetézd !
Etel
2021-12-13 at 00:15
Röhög a vakbelem, de ezen még a Gyurcsányé is.
Remetei Kati
2021-12-13 at 00:03
Ez az ember tényleg egy elszabadult hajóágyú! Hogy lehet elviselni a választásokig!? Zárt osztályon a helye!
Beobachter
2021-12-12 at 23:54
Ha a nemzeti érzelmű emberek lusták lesznek rááldozni fél órát a szavazásra, akkor Magyarországnak vége! Minden rokonunkat, ismerősünket, barátainkat buzdítani kell a szavazásra, és ha kell akkor segíteni őket eljutni a szavazókörbe, akár gépkocsis szállítással is! Még egyszer, az egyedüli kulcs a szavazás az identitásunk, magyarságunk megőrzésére!
Lel
2021-12-12 at 23:36
zajos maki egy jó tanács neked,majdnem ingyen: egy ilyen zseni nagytudású mindenhez és semmihez sem értő szakember mint te, aki 4-5 nyelven beszél de minek, 4-5 diplomával rendelkező mekk-elek, minek,miért fecséreled,koptatod a végtelen nagy tudásodat,zsenialitásodat egy ilyen kis országban mint Magyarország??? Te neked minimum Francia ,Kanada vagy USA-ban kellene indulnod, ahol e te óriási tudásoddal,karizmáddal biztos ,hogy elnök vagy miniszter elnök lennél,ezen országok nagyon nagy szerencséjére!!! E jó tanácsért csak 1% províziót kérek,remélem megadod!!!
sanyó
2021-12-12 at 22:54
Aztán a románok által vezetett EU-s ügyészséghez akarsz csatlakozni? Ilyet még a a Szovjetunió idején a legbüdösebb kommunisták sem csináltak, ők legalább adtak a látszatra és úgy csináltak mintha a politikai ítéleteket nem Moszkvában hozták volna meg. Te még a látszatra sem akarsz adni, te szerencsétlen balfasz?
Amúgy meg “lónak a faszát” nyertek ti, Maki!
László54
2021-12-12 at 22:37
Tisztelt -Marki-Zay úr! Olvasva az ön eszme futtatását a jövendő új kormányzati elképzelésekről előtte néhány dolgot tisztázni kéne.Gyurcsány elszámoltatását illeti a 2oo6 események miatt az Ön által dicsőített USA Mo.Nagykövetsége nyomására a vizsgálatokat megszüntették! vajon miért? Ügynök törvény,rég lerágott csont.A mindenkori hatalom érdeke hogy ,kompromittáló dokumentumok titkosítva legyenek Lásd:SZDSZ olaj ügyek, stb.Természetesen regényt lehetne írni de semmiértelme!Végezetül visszatérve az Ön politikai megnyilvánulására ha,lehetne kérni több szerénység ,alázat a polgárok tisztelete .Jelenlegi politikai ámokfutása ,naponta változó kijelentései csak kárt okoznak a normálisan gondolkodó polgárokban.Mivel van néhány homályos folt a külföldön töltött évekből ezt a dolgot tisztázni kéne (klinikai szakemberek)segítségével.
From Toronto
2021-12-12 at 22:36
Ez az a barom az európai ügyészséghez akarja a magyar jogi kart “ át ültetni “ , csaj úgy mint a rohadekok királya Soros Gyorgy tette minden demokraták által vezetett államokban , teljes káosz , teljes anarchia ! Hihetetlen micsoda rohadekok kezébe került , kerülhet a világ ! Hajra Magyarország ? Hajra. Fidesz !!!!!!!!!
sanyó
2021-12-12 at 22:32
Azért nem lettek elszámoltatva, mert Soros Gyurkqa bírósága, Hagyón kívül nem akarta, hogy a többi (Gyurcsány, Demszky…stb) el legyen számoltatva. Újhelyinek miért húzák a 40 milliós Szeviépes ügyét még mindig? Mert teli van a bíróság büdös kommunistákkal. Baka és társai.
From Toronto
2021-12-12 at 22:29
Nekem van egy érzésem : jövőre a FIDESZ -,KNDP akkora győzelmet fog hozni amire a leg optimistabja sem számított ! A három millo FIDESZ-KNDP erre garancia !!!
Balogh Viola
2021-12-12 at 22:20
A szemkilövető pártja a legnagyobbellenzéki párt, Makizajnak meg nincs. Most háttérbe vonult a főnök, mert tudvalevő, hogy vele nem lehet nyerni , így makizay makog össze-vissza , de értelme kevés van.
From Toronto
2021-12-12 at 22:17
Már megveheti a repülő jegyet vissza Kanadába , májusra ! Ez meg Kanadára is szégyent hozna ! Ennyire hülye politikus meg Kanadában sincsen ( pedig van belőlük bőven )!!!!! Valaki súgja már meg ennek a baromnak , te soha nem leszel Magyarország miniszter elnöke !!!!!!!!!!!!!!
János Smohay
2021-12-12 at 22:11
Parazita kretén Márki-Zay nekavarja a sz@rt az országba inkább húzzon el innen vissza amerikába nyalni meg a Brüsszeli elitnek bokolgatni mocsok haza áruló aki a FIDESZ szavazókat provokálja, becsmérli az ilyen nem igazi magyar… Hajrá magyarok hajrá Fidesz KDNP hajrá Orbán Viktor kormánya 2022 Ben is újra csak is ŐK mert elég volt a haza áruló lázitó liberális balos bandából….
Torockó
2021-12-12 at 22:10
Éretlen hörcsögként támad rá a gyurcsányi oroszlán(y)ra. Esze semennyi sincs.
Csak azt nem értem, hogy miért akar Magyarországon politikus (miniszterelnök…) lenne az, aki ónként felesküdött a királynőre, meg a kanadai alkotmányra, azaz kanadai akart lenni. És az lett. Nem értem továbbá, hogy miért nem kérik ezt (is) tőle számon, minden nap?
Karácsony.sk
2021-12-12 at 22:01
Őrült, önimádó de ezt nem véletlen csinálja ez a kolaboráns liberálfasiszta!!!
Ébren kell lennünk, mert ez a stratégia a húgyos fosos soros konyhájában készült s ha nem leszünk éberek, széttverheti Magyarországot s átjuttathatja a liberálfasiszták kezére!
Ezt az idióta politizállást Szlovákiában Matovič művelete, a választók bevették, mint kacsa a nokedlit, hatalomba került s most két év után népszavazás lesz a kormány megbuktatásáról!!
Erre meg Magyarországnak nincs szüksége!
Szlovákiából…..
Neandermüller Péter
2021-12-12 at 21:59
Álmodik a nyomor.
moliere
2021-12-12 at 21:59
“Gyurcsánynak egyáltalán nem lesz beleszólása a kormányzati politikába”
.
A zabhegyi cigányasszony se mondhatta volna pontosabban. A kérdés csak az, hogy mi miatt nem lesz.
.
Viszont a tekintetes jósné őnassága azt is mondta, hogy a gyurcsánnak van beleszólása abba, hogy ki lesz a miniszterelnök-jelölt, vagy hogy hány lesz.
😀
.
Most valójában mit akar márkizaj? Le akarja buktatni a gyurcsánt, hogy nem is akar nyerni? Ki akarja ugratni a nyulat a bokorból, hogy mivel úgyse nyer, legalább a gyurcsány legyen a hibás? Vagy mit akar? Tudja egyáltalán? A gyerekei még köszönnek neki? Vagy azt mondják neki, hogy sicc, húzz innen, takarodj, amikor próbálja megközelíteni a bejáratot a kajáért?
Talán már olyan kivert kutya, amelyik hátrébb fut, ha csak látszólag is lenyúlsz egy kavicsért? Lehet, hogy ki kéne próbálni élesben?